Helyőrség | Harmath Artemisz az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrum első évéről

Helyőrség 2021. március 25., 13:31

Egy éve működik a Petőfi Irodalmi Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centruma. A Kulter.hu online folyóirat oldalán Király Anna készített egy az eltelt év eredményeit, tapasztalatait és a jövőbeni terveket értékelő interjút a központ alapító-vezetőjével, Harmath Artemisszel. 

Harmath Artemisz, az IGYIC vezetője - Fotó: IGYIC/Bach Máté

– Mik voltak az IGYIC első évének tapasztalatai, kihívásai? Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

– 2020 januárjában indultak a szakmai programjaink elsősorban tanároknak, diákoknak, érdeklődő szülőknek, akik szeretnék magukat továbbképezni. Aztán persze ezek az előadások és a hozzájuk kapcsolódó műhelybeszélgetések hamar átkerültek a Zoom felületére, és habár ezek sokban építenek az előadó személyiségére és a személyességre, a váltás után is jó tapasztalataink voltak. Készítettünk tévéműsorjellegű videókat is az online időszak elején, de ezek nem tudnak annyira interaktívak lenni, mint a beszélgetések, még streamelve sem. A tartalmat közvetítő forma változik, igyekszünk alkalmazkodni az igényekhez és természetesen a mostani lehetőségekhez. Nagy örömünkre a blogunkat folyamatosan követik Kárpát-medence-szerte kiadók, szerzők, tanárok és szülők is, hiszen a gyermekek önnevelődése múlik az irodalom minőségén.

Ahogy említettem, a tanároknak, szakmabelieknek, érdeklődőknek szól, emellett a közeljövőben szeretnénk nyitni az eddigieknél is jobban az igényes és újdonságok iránt érdeklődő szülők felé is. Így eljuthatunk még több családhoz. Ebben a Petőfi Irodalmi Ügynökség nagyban segítségünkre lesz, hiszen az IGYIC gyerekirodalmi szakmai igazgatóság, a marketingszakmával együtt gondolkodva érhetünk célba. Nemcsak a blogon keresztül tervezzük ezt, hanem számos más online műfajt is előkészítettünk már, például a Meseterasz videósorozatunkat. Most startolt Csimborasszó című videóklipprojektünk, melyen belül megzenésített kortárs gyerekverseket hallhatnak majd a YouTube-csatornánkra ellátogatók. Olyan első vonalbeli zenészek feldolgozásai ezek, mint Szalóki Ági, a CimbaliBand és mások. Ezek az új, magas minőségű, ugyanakkor fülbemászó dalok általunk válogatott versekhez születtek, különös figyelemmel a helyes prozódiára, a jól énekelhetőségre. Ezáltal persze a gyerekekhez is szólunk.

– Egyes vélemények szerint körülbelül a rendszerváltás óta felhígult a gyermekirodalom, szinte válogatás nélkül jelennek meg könyvek. Önnek mi a véleménye erről?

– Az 1990-es évektől a piac természetes módon szélesedett, ez mindenre érvényes volt, nem csak a könyvekre. Ha sokszereplős a piac, nem csak a minőség kap terepet, innentől elsősorban a pénz diktál. Egy adott kiadónak persze mindig megvan a lehetősége arra, hogy felkaroljon egy még nem népszerű írót, aki igényes műveket ír, de őt más bevételi forrásaiból kell finanszíroznia – legalábbis az elején, amíg cím alapján még nem annyira eladható szerző. Célunk navigálni a szülőket a széles kínálati piac viszonyai között. Szükség lenne arra, hogy ha a paletta színesedik, az irodalomkritika is zárkózzon fel hozzá – sokáig, mintegy húsz évig csak lemaradva kullogott mögötte. Kétségkívül sok ajánló van, igazi, mérlegelő kritika azonban kevés. Még mi is finomabban kezdtünk, mint ahogy terveztem. Számunkra a közlésforma is elsődleges szempont. Szeretnénk, ha az anyagaink, videóink, podcastjaink, online cikkeink, rendezvényeink, kiadványaink, interjúfotóink és werkfotóink minőségiek, színesek, izgalmasak lennének. Jelenleg a médiumaink többsége hiánypótló a gyerekirodalom területén. A közeljövőben lehetőséget kapunk a weboldalunk fejlesztésére, a célközönségeinknek (szülők, tanárok, szakemberek csoportjainak) megfelelően ezeket a tartalmakat másképpen fogjuk rendszerezni. Azt szeretnénk elérni, hogy ha valaki érdeklődik egy téma iránt, és talál egy érdekes videót vagy kritikát nálunk, rögtön felkínálja neki a rendszer a témába vágó egyéb forrásainkat is. Ez részben már most is megvalósul, egymásra mutatnak a csatornáink. A sokkal szélesebb körű eléréseket azonban továbbra is minden esetben a szakmai legitimitás, az együtt gondolkodás, az egyetemi-tudományos, könyvtárszakmai, pedagógiai-módszertani, esztétikatörténeti háttér alapjain képzeljük el.

– Olvassák még a gyerekek(nek) a magyar népmesét vagy Csukás István műveit? Kézbe veszi az ifjúság Szabó Magdát, Erich Kästnert?

– A vásárlói szokások nem mindig azt mutatják, mint az olvasottságot firtató kérdőívek. Van némi sznobizmus bennünk a klasszikusaink irányába. Pedig a kortárs művekkel a gyerek (de általában az olvasó) sokat nyerhet: tanulhat valamit az őt éppen körülvevő világról, akár könnyebben felismerheti önmagát a szövegben. Kisgyermekeknél még a szülők választanak olvasmányt, sok esetben a saját szép emlékeik alapján. A kortárs kínálatot illetően azonban nagyon nehéz érdemben tájékozódni.

Tény, hogy vannak máig frissnek ható ismert nevek, címek: Csukás István, Marék Veronika, Lázár Ervin kötetei, vagy például olyan nagy klasszikus művek, mint a János vitéz és A Pál utcai fiúk. Ezek még mindig ugyanolyan szerethetőek és népszerűek, mint a mi gyerekkorunkban.

Ifjúsági könyvek esetében már a kortárs ajánlások bírnak a legnagyobb horderővel, külföldön nagyon népszerű, hogy a fiatalok saját kortársaiknak írnak ifjúsági műveket. Nálunk ez még nem jött divatba, de például Kertész Erzsi 2020-ban megjelent misztikus meseregényét a 16 éves Zsoldos Réka illusztrálta, Mészöly Ágnes online vonta be kamasz olvasóit egyik újabb regénye cselekményvezetésébe. A szülőgenerációnak, a ma olvasó felnőtteknek az olvasás még a gyerekkoruk szerves része volt, manapság azonban sok esetben ők már csak a gyerekeken keresztül olvasnak. Ezért is olyan fontos az olvasóvá nevelés folyamatát konkrét információkkal, projektekkel segíteni a köznevelés és a közoktatás, valamint a családok szintjén is.

– Megváltozott-e a gyermekirodalom funkciója az elmúlt évtizedekben?

– Sok funkciója van a gyerekirodalomnak. Az egyik a szocializációs szerep, amelyik a kisebb közösségekhez és interakcióikhoz kötődik. Régen a falusi közösségekben kicsik-nagyok együtt hallgatták a meséket, történeteket. A gyermekek sokszor hallották és persze látták is a szerepmintákat, „belenőttek” a közösségbe. Közben elsajátították annak kultúráját a kommunikációs formákon, nyelvi sémákon keresztül. Ez az irodalom akkulturalizációs szerepe: a jó szövegek által a gyerekek megtanulnak történetet mondani, írni, olvasni és megismerik közösségeik kánonját vagy kánonjait. Megformálódik belül, hogy mi az, amit minőségi irodalomnak fogadunk el. Ez már nem (lesz) olyan közös bázis, mint húsz éve volt, hiszen párhuzamos kánonok léteznek. Mégis, ezek a minőséginek megélt művek a közösségbe való belépés előfeltételei. A gyerekirodalom műveltséget közvetítő funkciója, úgy vélem, kopik manapság, ami jó esetben az eredetiségnek kedvez, rosszabb esetben a gyermekek szellemi képességét alábecsülő könyvtermést szül. Egy harmadik funkciója a gyerekirodalomnak a pszichológiai funkció, például a traumák feldolgozásának lehetősége. A népmesék is nyújtanak mintákat, módokat a legkülönfélébb traumák feldolgozásához, eddig legfeljebb nem voltak így felcímkézve.

Tematizálva, kategorizálva sokkal jobban eladhatók manapság a könyvek, általánosságban elmondható, hogy vonzók a hangzatos hívószavak. A népmese történetbe ágyazza a mondanivalóját, lehetőséget kínál az olvasónak, hogy maga keresse ki a válaszokat a kérdéseire.

 

A teljes interjú a Kulter oldalán olvasható.

Az IGYIC szakmai blogja: MeseCentrum.