Mély kút vagyok
te belém szállsz naponta
örvénylő mélysötét
vizeim felkavarod
s csak gyűlik bennem a kő
Új himnuszunk
ezer éve kitartunk
hát nem vagyunk mi senkik
többek se de kevesebb se
mint a ruszkik jenkik
kiálltunk már száz csatát
védtük európát
megóvtuk e kis hazát
letudtuk a kvótát
ne taposson hát miránk
senki ember fattya
mert ha baj lesz összefog
népünk kicsi s nagyja
finánctőke arctalan
gyötrő hordaléka
próbálkozhatsz végtelen
mi verünk majd láncra
túléltünk már törököt
tatárjárást bármit
nem is nézi szívesen
kit a talmi kábít
túl a mának gödrein
ott a szép jövendő
múltunk fényes hídjain
nekünk bizton eljő
kibírtuk már annyiszor
kibírjuk majd most is
csak a hit kell és a harc
népünk győz mint mindig
ezeréves történelmünk
minden dicsőségét
ünnepeljük s megbecsüljük
Árpád atyánk vérét
mi sem vagyunk rosszabbak
mint Deákné vászna
nekünk is van szép ablakunk
kerek nagyvilágra
annyi híres hős vezérünk
harcolta ki létünk
nyomdokukban a jövőben
csak előre lépünk
megbűnhődtük mi már régen
minden tévedésünk
nincs miért már eltitkolni
ennyi szép erényünk
mi vagyunk a puszták népe
örök harcos nemzet
annyi küzdés balsors után
acélossá edzett
akárhányszor botlik is el
Árpád atyánk népe
föltámadunk úgyis újra
föl egész az égbe.
Te és én
Mély kút vagyok
te belém szállsz naponta
örvénylő mélysötét
vizeim felkavarod
s csak gyűlik bennem a kő
Mező vagyok
csupa virággal
beborítanék illattal
földet és eget
s te minden nap újból
eltaposol s feltöröd
élő földjeimet
Az ugar gyorsan fogan
terem rajta fű és pipitér
de másnap már
buldózer leszel
s halott göröngyeimen
megfagy a tél
Havas csúcs vagyok
egeket maró
kacagva csusszan rajtam a fény
cirógatni tud – kikezdeni nem
Ó te csak egy pillanat
s lavinát görgetsz völgyeimen
S én halott varázsom
romjain trónolok gőgösen
Folyó vagyok és áradok
te gát leszel
erőművet torlasztva perc alatt
Energiáim a te lázadat szítják
míg az én erőm apad
Ha tenger volnék
vagy duzzadó óceán
te jégsapkába fagyasztanál
Ha én az élet tüze –
te zord fagyhalál
Én igen – te nem
te most – én soha
s már éppen kimondanám
hogy nem bírom
hogy nincs tovább
és bárhova
csak innen el!!!
Akkor megfogod kezem
és elönt a fény
szemedből millió virág
köszönt újból kibomló tavaszt
rám csókolod a szirmokat
s te átkozott csaló
ennyi év után
még mindig elhiszem
hogy ez most már
örökké így marad…
Borzongató sejtelmeim
Tél kullog valahol a közeljövőben
A szélben néha már hátrakacsint
Suhint egyet a fákon és hullik a lomb
A domb mögül erre hallik a birkakolomp
Az érés mézes illata kint
S én őrződöm itt benn megkötözötten
Még mindig az ősz színei körben
De a ködben reggel már sejteni a kínt
Megint csak a gondok sokasodnak
Fogynak a gyümölcsök és nő az asztag
Lassan lopózva lopja a színt
a tél – és én várom gémberedetten…