2020 októberében jelentkezett a Netflix David Attenborough másfél órás rendhagyó és megrendítő életrajzi dokumentumfilmjével, az Egy élet a bolygónkon címmel. Aki szereti a természetfilmeket, aki szereti David Attenborough-t hallgatni, aki szereti a környezetet és a természetet, és szeretné tudni, hányadán is áll velünk a világ, nézze meg ezt a filmet. „Ez a film David Attenborough tanúvallomása” – olvashatjuk a film záróképén, és valóban, a film se több, se kevesebb, mint egy különleges ember különleges vallomása.
„A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni.”
(Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli)
A 94 éves természettudós és dokumentumfilmes filmje hideg zuhanyként ér mindenkit. Bár a korábbi évek természetfilmjei (köztük a Samsara) bemutatja a Föld lélegzetelállító képességeit, s benne az ember valódi énképét, a természettudós mégis másképp ábrázolja a meglévő világot. A filmhez nem feltétlenül szükséges, mégis érdemes elgondolkodnunk azon, milyen tudásunk van az egykori földrajz és biológia órákról, hiszen a narrátor (aki maga Attenborugh) gyakorlatilag visszavezeti az élet létrejöttét megannyi élet kihalására, köztük a dinoszauruszok kipusztulásáig, ahol új időszak kezdődött meg, mert az élet önmagát újrateremti a Földön. Ez a holocén korszaka, a biodiverzitás (a biológiai sokszínűsége) újjáteremtődése.
Az ismert természettudós gyerekkorától indul, hogy bemutassa nekünk, honnan jutottunk hová, mi az, amit ő tapasztalt, és amelyben elmagyarázza nekünk, hogy az emberi mulasztás egy olyan helyhez fog vezetni, amely lakhatatlan és élhetetlen. „Ez a film ennek a tanúbizonysága és az én képem a jövőről", mondja. Narrációja alatt természeti képeket láthatunk, a markánsabb hangvételű kijelentéseknél pedig magát a beszélőt. A holocén meghozta a stabilitást, és létrejött – ahogy Attenborough mondja – az Édenkertünk. Viszont fájdalmas jelenetek játszódtak le időközben, hiszen a társadalom mindent a kényelmes életminőségnek alárendelve fejlődött tovább. A világháború véget érésével az emberek saját magukra koncentráltak inkább, kevésbé vettek tudomást, hogy részesei legyenek a természetnek. Az 1960-as években az emberiség rájött, hogy ha ilyen mértékben halad a fejlődési skálán, hamar feléli mindazt, amit a Föld nyújthat. Így megkezdődtek az űrkutatás, amely újabb kapukat nyitott meg, de manifesztálta is az ember számára, hogy a létezés véges. Az ember a ’70-es évekre még többet termel, mindig csak akar, mindig többet, aminek eredményeképp – mivel az erőforrások kimerülnek – a rendszer össze fog omlani. Vagyis kérdéses, hogy meddig tartható fent a „folyamatos fejlődés” állapota.
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon | Hivatalos előzetes | Netflix
Az ekkor következő képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak. Az erdőtűz, a jég olvadása, a vizeink fokozatos elsavasodása – ami a korallzátonyok pusztulását okozhatja –, a rovarok és egyéb állatfajták eltűnése vagy a napjainkban is tapasztalható kiszámíthatatlan időjárás egyöntetűen azt mutatják, hogy rossz úton járunk. Ám David Attenborugh nem hagy bennünket a totális letargiában. Életét a természet és a lét megismerésére tette fel, és részt vesz abban a küzdelemben, hogy segítsen nekünk is, mit tehetünk. A legegyszerűbb kijelentését teszi az egész film alatt: vissza kell állítanunk, amit tönkretettünk.
Ennek egyik első lépése lehet szerinte a népességszám növekedésének megállítása. Az egyre fejlettebb és jobb életkörülmények, az emelkedő életszínvonal – mint Japánban – elősegíthetik azt a lépést, hogy az embernek nem kell túlszaporodniuk. Természetes erőforrások használata: nap, szél, vízenergia. Attenborough azt mondja, hogy „a természet a legnagyobb szövetségesünk és a legnagyobb motivációnk”, használjuk tehát ki.
Bár emberi világunk Attenborough szerint jelenleg vesztésre áll, egy megnyugtató momentum van: az élet sokszor visszatért már, tehát bármi is történik – velünk legalábbis –, az biztos pont, hogy a természet újjá fog éledni.
Ajánlom mindenkinek a filmet. Kicsiknek, nagyoknak, legnagyobbaknak. Mindenkinek, akinek van lehetősége megnézni, vagy úgy érzi, tudnia kell, mi történik körülöttünk. A természet vár ránk.