Nem tudom, honnan jöttem,
honnan jöttél, hol vagyunk,
csak bóklásztunk a semmiben,
s láttuk: ott a vonatunk,
és semmi sem volt rendben,
utaztunk, vonatra szálltunk,
mely nincs a menetrendben,
de ez a vonat a mi vonatunk.
Nem tudom, honnan jöttem,
honnan jöttél, hol vagyunk,
csak bóklásztunk a semmiben,
s láttuk: ott a vonatunk,
és semmi sem volt rendben,
utaztunk, vonatra szálltunk,
mely nincs a menetrendben,
de ez a vonat a mi vonatunk.
Talpfák, sínek, peronok,
csattogó kerekek zenéje,
az ablak mögött oszlopok
rohannak a mindenségbe,
csapágyak dörgő hangja
kíséri végig az utunk,
jegyünk sincs e vonatra –
mégis ez a mi vonatunk.
Száguld velünk a vonat
sosem hátra, csak előre,
látod, künn a bakterházak
falai ránk néznek rettegve,
ablakok mögött az izgalom
ráncokat ránt a függönyre,
rohan a vonat az utunkon,
utazásunknak sosincs vége.
Sosincs vége semmi útnak,
ha valaki megállít, az útonálló –
az állomások mind hazudnak,
hazug mindig minden megálló.
Bólogatnak mind a nyárfák,
csak az éltet, hogy rohanunk,
és mindenünk e nagy utazás,
ez a vonat a mi vonatunk.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. áprilisi számában)