Marika – mert arra kért, hogy így szólítsam – most elment a többiek után az égi panteonba. A gazdag életmű, a felejthetetlen alakítások örökkévalóvá teszik egy nemzet számára, a magyar filmművészet és színházi élet legnagyobbját gyászoljuk most mindannyian. Teljes élet és teljes életmű maradt utána, bár szerettük volna még látni a színpadon, ahogyan ő is ezt szerette volna. Mert ebben hitt, a munkában, a művészet jobbító erejében.
Azon szerencsések közé tartozom, akik személyesen is ismerhették, s bár nem mondhatom, hogy mély barátság kötött össze minket, mégis nagyon sok kedves és tartalmas beszélgetésünkre emlékszem vissza. Míg a bulvársajtó hetek óta gusztustalan cikkekben taglalta az egészségi állapotát, én csendben imádkoztam: hátha…
Marika – mert arra kért, hogy így szólítsam – most elment a többiek után az égi panteonba. A gazdag életmű, a felejthetetlen alakítások örökkévalóvá teszik egy nemzet számára, a magyar filmművészet és színházi élet legnagyobbját gyászoljuk most mindannyian. Teljes élet és teljes életmű maradt utána, bár szerettük volna még látni a színpadon, ahogyan ő is ezt szerette volna. Mert ebben hitt, a munkában, a művészet jobbító erejében.
Túl mindezen most mégis őt gyászolom magamban: az embert, a kedves, alázatos, jó kedélyű és vagány Törőcsik Marit, akivel szerencsém volt együtt dolgozni 2005-ben Kamondi Zoltán Dolinájának a forgatásán. Picit nehéz visszaemlékezni is: őrjítő hajsza volt, feszes tempó, dolgoztunk éjjel-nappal. Aztán egyszer csak kiderült, hogy hamarosan Törőcsik Mari és a bukaresti, a román színházi világban az övéhez mérhető tekintélyű Coca Bloos közös jeleneteit fogjuk forgatni. Ők alakították a Senkowitz nővéreket. (Ha annyira lényeges lenne, talán elő lehetne bányászni az egykori call sheeteket, és napra pontosan tudnánk, hogy mi és hogyan történt.) Úgy volt, hogy nekem kell elhoznom őt Budapestről, aztán kiderült, hogy mégis saját autóval érkezik. Eléje küldtek Fehéregyházára, hogy onnan navigáljam el a művésznőt a csíkszeredai szálláshelyre. Nagyon készültem lélekben a találkozásra, hihetetlen megtiszteltetésnek éreztem, hogy épp rám bízza a stáb a Nagyasszony gardírozását, hiszen tudtam, ha először engem küldenek elébe, akkor a forgatás ideje alatt végig őt kell segítenem. Így is volt.
Aztán találkoztunk Fehéregyházánál, bemutatkoztunk, kezet ráztunk, majd Marika annyit kérdezett, hogy hol lehetne egy jó kávét inni. – Legközelebb Keresztúron – mondtam. Közben nem hittem a szememnek: két mondat után mintha húsz éve ismernénk egymást, olyan közvetlenséggel beszélgettünk tovább, s tán ennél is jobban elcsodálkoztam azon, hogy maga vezeti az autóját, egy hatalmas, bordó Saab 9,5-öt. Arrafelé menet elképzeltem, ahogy begurul a parkolóba valami hatalmas autó, és a jobb hátsó ülésről majd kiszáll esetleg – ha úri kedve úgy tartja – a Nagyasszony, és tán a köszönésemet is fogadja, ha úgy alakul. És nem. Első perctől megvolt a legjobb kollegiális hangulat, hogy együtt fogunk dolgozni a következő két hétben, és hát akkor csapjunk bele! S mint minden jó dolog, hát ez is egy kávéval kezdődjön. Meglehetősen jó autó volt alattam is, és megveszekedett gyorshajtó vagyok, de alig tudtam követni a Saabot. A keresztúri kávénál már úgy beszélgettünk, mit két régi autós: megvolt a cinkosság, fecsegtünk mindenről, filmről, irodalomról, Székelyföldről.
Aztán így ment ez két hétig: nappal dolgoztunk, esténként pedig jókat beszélgettünk a csíkszeredai Fenyő szálló halljában – akkoriban még lehetett bent dohányozni. Amikor épp nem volt forgatás, a környéken kirándulgattunk, egyszer még Keresztúrra is visszamentünk ebédelni – valamiért tetszett neki ez a városka. Egy másik alkalommal pedig a Saabot bízta rám: defektet kapott a jobb hátsó kereke, meg kellett javítani.
Aztán lejártak a jó idők, a két hét, túlzás nélkül könnyes volt a búcsú. Telefonszámot cseréltünk, és kérte, hogy keressem meg, ha Budapesten járok. Így is volt. Többször találkoztunk és kávéztunk a Nemzeti büféjében, jobbnál jobb beszélgetések emlékei ötlenek fel.
A kedvencem az volt, amikor elmondta, mennyire nem szereti Pilinszky (Pilinszkyvel egyébként komasági viszony kötötte össze) fordítóit. – Képzeld el – mondja – amikor az Apokrifnak azt a gyönyörű sorát, hogy „egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy” megláttam angolul… „a camping chair”…
Ez a mondat sok mindent elmond a költészetről, a magyar vers esélyeiről. Neki is az Apokrif volt az egyik kedvenc magyar verse.
Hát minden jót, kedves Marika, és köszönök mindent!
Törőcsik Mari
(Pély, 1935. november 23.–Szombathely, 2021. április 16.)
A Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas, Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, hogy csak párat említsünk kéttucatnyi elismerése közül. Az 1955-ben készült Körhintától kezdve szerepel filmen, Cannes-ban 1976-ban megkapta a legjobb női alakítás díját a Déryné, hol van? című filmben nyújtott alakításáért, amelyet férje, Maár Gyula rendezett. Számos hazai és külföldi filmfesztiválon kapott elismerést és életműdíjat.
1958 és 1979 között a Nemzeti Színház színésze, az 1979/80-as évadban a győri Kisfaludy Színházban (ma Győri Nemzeti Színház) játszott, és volt művészeti vezető. 1980-tól egy évtizeden át a Mafilm társulatának tagja. 1990-től a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1993 és 1996 között a budapesti Művész Színházat igazgatta. Docensként tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 2002 óta újra a Nemzeti Színház tagja lett.
2008-ban egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, a szíve megállt, kómába esett, de napok után, csodával határos módon tudata, emlékező- és mozgásképessége visszatért. A 2009-es Magyar Filmszemle megnyitóján elmondta: „Nagyon messziről jövök. De visszajöttem!”
Díjai:
Farkas–Ratkó-díj (1958)
Balázs Béla-díj (1959)
Jászai Mari-díj (1964, 1969)
Érdemes művész (1971)
Kossuth-díj (1973, 1999)
SZOT-díj (1975)
Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál – legjobb női alakítás díja (1976)
Chicago – legjobb női alakítás díja (1971)
Karlovy Vary – legjobb női alakítás díja (1972)
Taormina – legjobb női alakítás díja (1977)
Kiváló művész (1977)
Pro arte díj (1981)
Magyar Művészetért-díj (1989)
Országos Színházi Találkozó – legjobb női alakítás díja (1991)
Déryné-díj (1993)
Salernói 50. Nemzetközi Filmfesztivál – legjobb női alakítás díja (1997)
Madridi Nemzetközi Filmfesztivál – legjobb női alakítás díja (1997)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997)
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1995)
A Nemzet Színésze (2000)
Gundel művészeti díj (2002)
Súgó Csiga díj (2002)
Pécsi Országos Színházi Találkozó – legjobb színésznő (2002)
Prima díj (2003)
Európa-díj (2004)
Budapest díszpolgára (2005)
Pély község első díszpolgára (2005)
Hazám-díj (2006)
Jubileumi Prima Primissima díj (2007)
Páger Antal Színészdíj (2008)
Blikk – Az év művésze (2010)
Szent-Györgyi-érem (2012)
Nemzet Művésze (2014)
Kölcsey-emlékplakett (2015)
Újbuda díszpolgára (2016)
Magyar Művészeti Akadémia Nagydíja (2017)
Velem díszpolgára (2018)
Mága Zoltán, Budapest újévi koncert – Gáladíj (2019)
Kossuth-nagydíj (2019)
Vas megye díszpolgára (2019)
Magyar Toleranciadíj (2020)
Széchenyi-örökség Okmánya (2020)
Életműdíjai:
Sorrento (1971)
Karlovy Vary (1978)
Cannes – Mandragora-díj (1983)
Magyar Filmszemle (1994)
Trencsén-Tepplitzi Nemzetközi Art Filmfesztivál (1998)
Várna (2000)
VOXcar (2004)
Színházi Kritikusok Céhének Életműdíja (2011)
Magyar Operatőrök Társagának Életműdíja (2015)
Szenes Iván-életműdíj (2016)