vadaknak szólott
verdeső szívvel,
fájó emberhangon
hozzájuk sikoltott.
Vadaknak szólott
keserű szóval,
vérbefúlt torokkal
őértük kiáltott,
vadaknak szólott
verdeső szívvel,
fájó emberhangon
hozzájuk sikoltott.
Állt a nagy erdőben,
csillagtalan térben,
de nem vált szarvassá,
agancsos szép vaddá.
Ekkor megértett,
mindent meglátott,
többet nem szólott,
többet nem kiáltott.
Mert nem keresték,
mert nem is hívták,
mert ha kopogtatott
bé nem bocsátották,
magányára maradt,
örökös hiányra,
rászögezte sorsa
önmaga húsára,
és már nem adódott
innia sem másból:
csak hűvös forrásból,
csak tiszta forrásból
1975. február 16.