„Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak,
vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek,
bűnükért egy ökörrel fizessenek.”
Szent László törvényeiből
„Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak,
vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek,
bűnükért egy ökörrel fizessenek.”
Szent László törvényeiből
A magyar mitológiát rekonstruálni nem könnyű feladat. Egyrészt nem maradtak fenn konkrét mítosznak nevezhető szövegek, emiatt a népmesék, mondák, imák és ráolvasásos, a népszokások és népművészetek alapján kell meghatározni, hogyan is nézhetett ki őseink hitvilága. Könnyű lenne ilyenkor a bevált módszerhez folyamodni, hogy a finnugor népek hitvilágát vesszük sorvezetőnek, azonban a mi rendszerünk eltér még a nyelvileg legközelebbinek nevezhető obi-ugor mitológiától is. A címben feltett kérdésre tehát nagyjából lehetetlen választ adni. Azonban megpróbáltuk összefoglalni azt, amit tudunk vagy tudni vélünk.
Ahogy írtam, híján vagyunk az annyira ősi eposzoknak, mint az ószaéki sagák – melyek éppen mítoszteremtő korok termékei –, ezért minden más forrás releváns: régészeti leletek, régi szerzők leírásai a magyarokról, krónikák elbeszélései, irodalmi hagyaték és a folklór. Utóbbi főleg azért fontos, mert a parasztságban tovább élve képes volt megőrizni sajátosságait – kvázi mitológiánk logikáját vagy lenyomatát – minden idegen behatás ellenére.
Emiatt nem remélhetünk komplett panteont, rendszerezett mitológiát és mitológiai epikát. Amiben bizonyosak lehetünk, azok sajnos csak szűk részét adják a valójában létezett nagy egésznek.
Az említett sokszínűség miatt a források minősége nem egyenrangú, másrészt pedig a XI. században hivatalosan is áttértünk a keresztény hitre, az ezzel érkező fogalmakra pedig régi, gyakran ótörök eredetű szavainkat húztuk rá (böjt, áldás, átok, gyónás). Érdekesség, hogy a néphit egyes elemei mennyire kötődnek bizonyos forrásokhoz: a magyar boszorkányhiedelmekről legtöbbet a boszorkányperek anyagaiból tudhatunk, a föld hetes rétegzettségére pedig pár ráolvasásszöveg utal.
Menny, föld, pokol plusz a negyedik
A magyar világkép hármas osztatú: felső, középső és alsó világ (túlvilág). A felső az istenek és a megszemélyesített égitestek és a csillagok világa, középen élnek az emberek és természetfeletti lények, mint a kísértetek, erdei vagy vízilények, valamint itt dolgoznak a természetfeletti erőkkel bíró emberek, mint a táltosok vagy boszorkányok.
A magyar népmesék segítségével rekonstruálható a mitológia konkrét világképe. A világfa ugyanis összeköti az eget és a földet, az istenek és az emberek világát, gyökerei pedig lenyúlnak a föld alatti világba (egy, a törzsön tátongó lyukon lehet eljutni ide). A fát csak sámáni képességű emberek tudják megmászni, eljutva a Nap és a Hold lakhelyére (arany- és ezüstkastély). A ráolvasásokban a Napot egyébként nőként, míg a Holdat férfiként azonosították. A gyimesi csángóknál fennmaradtak reggeli napköszöntő imák és gesztusok is, melyek valószínűleg egy korábbi, nem fennmaradt napkultusz bizonyítékai. A Holdnak gyógyító erőt tulajdonítottak: bizonyos ráolvasásokat, gyógyrítusokat annak fényénél végeztek, hogy hatásosabb legyen a szertartás. A holdfoltokról úgy tartották, egy pásztor alakja látható ott. Ide vonatkozó erdélyi eredetmonda:
„A pakulár (pásztor) kitette szárítani a kapcáját, de már akkor éccaka vót. A kapca hát nem akart megszáradni. A pakulár azt akarta, hogy a Hold szárítsa meg, de bizony a Holdnak nem volt annyi ereje. Szidta a pakulár a Holdat, kerekített olyat, hogy csak. A Hold bizony ezt nem tűrte, hogy őt egy semmi pakulár becsmérelje, mit tett, magába szítta a nyájat is, a pakulárt is. Meg is lehet látni, még a bokrot is, amint a pakulár kitette a kapcáját. A sok juh – meg lehet látni – még ott is mozog egy kicsit. Nem mindig lehet látni ilyen jól.”
A Tejútnak is több neve volt: Szalmás út, Öreg Isten országútja, Úristen vagy Jézus urunk országútja és Csaba királyfi útja. Ismert egy égitestfaló lény neve is, a markolábé, aki hold- és napfogyatkozáskor felfalja az égitesteteket.
A világfa aranygyümölcsöt terem, azonban termését a tündérek minden éjjel eltüntetik. Máshol azt olvashatjuk, hogy a fa koronájában sas (griff, turul) fészkel, vagy egy hatalmas griffmadár hozza fel az alvilágból a fiókáit megmentő hőst kalandjai kezdőpontjára. Mindez valószínűleg a sámánizmusra, illetve beavatóhagyományaira utalhat. A világfa oszlopként tartja a világra boruló égboltot (amelynek közepe a Sarkcsillag, és éles hasonlóságot mutat a jurta tetejének közepével), másutt pedig üstként képzelték el azt, amin lyukak tátonganak, ezek pedig a csillagok. Az égnek hét vagy kilenc rétege van, ugyanannyi, ahány ága a világfának. A világot körülölelő búra villámláskor meghasad, és a mögötte felsejlő rész az istenek lakhelye, vagyis a hármas osztat felső része. A búra a föld szélén ráhajlik a középső rétegre.
Hiányos panteon
Az égbeli menyországgal szemben áll a pokol, az alvilág, a világkép harmadik része. A menny a fény, a pokol pedig a sötétség birodalma. Előbbibe azok kerülnek, akik tisztességesen viselkedtek a földön, odalentre pedig a gonoszok jutnak. Vélhetően a keresztény felosztás és a korábbi, kettős felosztás vegyítésének eredménye ez a néphitben élő világkép.