Kulcsár Gábor | A ravasz, az izgága és a különc – Csukás István filmjei

Kulcsár Gábor 2021. május 16., 08:20

Csukás István egyik legnagyobb erénye az volt, hogy a lehető legkülönfélébb, a felszínen unalmasnak tűnő elemekből tudott valami rendkívül karaktereset alkotni. Elég csak legnépszerűbb rajzfilmfiguráira, az alakváltó Pom Pomra vagy a naiv, ám leleményes Ho-ho-horgászra gondolni.

Egy éve hunyt el Csukás István író, költő, nemzetünk nagy mesemondója. Kétségtelen, hogy gyermekkorok ezreit varázsolták szebbé ikonikus figurái, éppen ezért talán nem is gondolnánk, hogy eleinte inkább felnőtteknek írt. A gyermekirodalomba csak később kóstolt bele, ezen a téren aratott sikereit pedig maga is sorsszerűnek érezte, elvégre egy napon született Andersen dán meseíróval.
Életműve a legtöbbünket kétségtelenül a mozgóképadaptációkon keresztül szólította meg. Ezek minőségbeli magasugrása annak is köszönhető, hogy többnyire a forgatókönyveket is maga írta. Remek humorérzékének és energikus párbeszédeinek hála hamar a magyar ifjúsági filmgyártás egyik központi alakjává vált, művei emlékezetes szereplőik és fülbemászó betétdalaik útján pedig mind belevésődtek a magyar köztudatba. Élőszereplős filmeket is írt, bár ezek fogadtatása határozottan szerényebb volt a rajzfilmekénél. Kivételt képez a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági kalandfilm, amely 1975-ben még egy hollywoodi televíziós fesztivál nagydíját is elnyerte. A film ugyan hangulatát tekintve a múlt században ragadt, ám közvetlen humorával és kreatív cselekményével a mai napig szórakoztató. A szerző kreativitásáról tanúskodik, hogy minimális játékidő mellett is örökérvényűvé tudott faragni olyan szereplőket, mint Lópici Gáspár vagy Jenőke, akik azóta is rendszeresen tiszteletüket teszik a magyar mémoldalakon. Ez a kreativitás viszont kétségtelenül az animációs sorozatokban tündökölt a leginkább.
Csukás István egyik legnagyobb erénye az volt, hogy a lehető legkülönfélébb, a felszínen unalmasnak tűnő elemekből tudott valami rendkívül karaktereset alkotni. Elég csak legnépszerűbb rajzfilmfiguráira, az alakváltó Pom Pomra vagy a naiv, ám leleményes Ho-ho-horgászra gondolni. Mindketten azonnal felismerhető szereplői a magyar kultúrának, rövidebb kalandjaik pedig kellemesen egyediek, különösen a modern nyugati rajzfilmcunami tükrében. Az író az igazán kicsikről sem feledkezett meg. Állatmeséiben egyszerű, tanító jellegű történeteket dolgozott fel olyan szereplőkkel, mint Mirr-Murr, a kissé esetlen kandúr, vagy a világra gyermeki egyszerűséggel rácsodálkozó Kiscsacsi, akiket nem ritkán maga a Tévé Maci konferált fel. Az író zsenialitása leginkább a Süsü, a sárkány című bábjátéksorozaton érhető tetten. A történet a Shrek című hollywoodi sikerfilmhez hasonlóan a feje tetejére állítja a mesevilág ezerszer látott kliséit, miközben egy tradicionálisan gonosz és félelmetes lényt használ fel arra, hogy gyönyörű ódát zengjen a magányról és a kívülállóságról. Teszi mindezt felejthetetlen szereplőkkel, gyerekek és felnőttek számára egyaránt megkapó látványvilággal, valamint egy lemezre való fantasztikus dallal. Ám leginkább azért szeretem Süsüt, mert tökéletes hidat képez a generációk közt.
Csukás István életműve kétségtelenül meghatározó, és talán pont a szelídsége miatt kevésbé befogadható a modern fiatalság számára. Az viszont őket is megérintheti, mennyire tudatosan és emberközelien ábrázolja a különcséget vagy az önbizalomhiányt. Kérdéses, lesz-e még olyan magyar író, aki hozzá hasonló kreativitással tud majd kezet nyújtani az elveszett, bús vagy egyszerűen csak unatkozó gyermekek felé. De talán nem is kell, elvégre művein keresztül a nagy mesemondó tovább él könyvlapokon, tévéképernyőn és több generációnyi ember emlékeiben.

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)