Szurkos András | Versek

Szurkos András 2021. május 21., 05:12

Ahogy kéményseprő arcát
belepi a munkakorom,
ráncaimmal vívja harcát
meggyámbászott öregkorom.

Zavaczki Walter Levente: Fountain (Kút) – kő

Vénélmény
Ahogy kéményseprő arcát
belepi a munkakorom,
ráncaimmal vívja harcát
meggyámbászott öregkorom.


Őszi valóság-kikelet,
nem is gondolhatok másra,
reggel az ágyból kikelek
harmadik nekifutásra.


Mintha karót nyeltem volna
derekamra úgy vigyázok,
ugorhatnék, mint a bolha,
de végül odatalálok.


Lóg kapaszkodó karika,
szemem inkább tovaoson.
Tessék leülni - ugrik a
lány, jól nevelt, villamoson.


Feszítik mellei blúzát,
csiklandozza meglátásom,
gólvonalon labda fut át,
rigó füttyent száraz ágon.


Kiszakított nadrágtérde
rését birizgálja szemem,
újabb állomáshoz érve
a kontaktust majdmegeszem.


Addig megyünk, míg visz az út,
hányadik már, tudom is én,
Nap körüli ingyen körút,
bűnbánás az esti misén.


Jól megvagyok, elismerem,
másnak teljesül be álmom.
Hová sietsz történelem,
muszáj várromot csinálnom.

Önarckép
Keskeny út volt az életed,
végén kockakőből torony.
Nem is szúrják ki a szemed
bronzszoborral, bronzszobrodon.

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. májusi számában)