Lenyúlt az alvó földig,
egyre közelebb jött hozzám,
megérintette arcom
az ég koromujja.
Fehér gyöngyök
Alszik a moha, alszik a harmat,
alszik a lomb, alszik az avar,
hull az ég fehér gyöngye
az Isten tenyeréből.
Türelemrózsa
Csipkebogyót könnyezik a fa,
vörös drágakövek a hótakarón,
hidegkékkel rajzolt türelemrózsák
a patak átlátszó tükrén.
Az ég koromujja
Lenyúlt az alvó földig,
egyre közelebb jött hozzám,
megérintette arcom
az ég koromujja.
A tavaszért jöttem,
süvöltötte a kopasz ágak közé,
magammal viszem az örök
koromba, éjbe, kökényfekete télbe.
Bőrömön szarkalábak nőttek,
hátamon libabőr rügyezett a rémülettől
Ráült a mezőre,
befestette lila tintával a tisztást,
már az erdő sem látszott tőle,
sárga ködöt fújt a hegy tetejére
az ördög fekete csipkekesztyűje,
a gonosz lelkek lepedője,
a megkeseredettség karvalyujja,
a bordón csobogó düh a vérben,
a csüggedés savas lehelete,
a torkot kaparó bánat,
az ég koromujja.