Pocak hosszas keresés után az almafa tövében találta meg Cinit. Sajnos, a derék eb orra nem volt már a régi. Azelőtt csak beleszagolt a levegőbe, és máris tudta, hány macska jár az utcában, melyik szomszédnál mi fő a fazékban, merre tart a postás a levelekkel, és ha leszáll a bicikliről, sántít-e még a kutyaharapástól.
Cini éppen szunyókált. Ki sem nyitotta a szemét a kutya közeledtére, csak a bajsza rándult néha, az is csak egy szemtelen légy miatt.
Pocak hosszas keresés után az almafa tövében találta meg Cinit. Sajnos, a derék eb orra nem volt már a régi. Azelőtt csak beleszagolt a levegőbe, és máris tudta, hány macska jár az utcában, melyik szomszédnál mi fő a fazékban, merre tart a postás a levelekkel, és ha leszáll a bicikliről, sántít-e még a kutyaharapástól.
Cini éppen szunyókált. Ki sem nyitotta a szemét a kutya közeledtére, csak a bajsza rándult néha, az is csak egy szemtelen légy miatt.
– Nagy hírem van számodra, Cinikém! Ha ezt meghallod, egekig ugrálsz örömödben!
A macska kinyitotta az egyik szemét, de rögtön vissza is csukta.
– Megnyugtatlak, hogy nincs olyan hír a világon – dorombolta.
– De van! – vakkantotta Pocak. – Hosszas tépelődés, rágódás és megfontolás után úgy döntöttem, hogy te leszel az utódom!
A légy most Cini fülére szállt, de ő ügyet sem vetett rá.
– Hallottad? Te lehetsz az új házőrző!
Pocak összevonta a szemöldökét és megkerülte a macskát. Cini megbillentette a fülét, a légy elrepült.
– Én már öreg vagyok – folytatta a kutya. – Úgy döntöttem, nyugdíjba megyek. De a ház nem maradhat őrizetlenül. Kéne valaki, akinek átadhatnám a tudásomat. Egy másik kutya szóba sem jöhet, hát úgy gondoltam…
A macska ásított egyet, és tovább szunyókált.
– Te majdnem olyan ügyes és bátor vagy, mint én.
Cini a fülét sem billegette. Pedig már két légy bosszantotta.
– A hallásod tökéletes, karmaid félelmetesek.
Cini úgy tett, mint aki ezt sem hallja.
– Fogaid élesek, pillantásod tekintélyt parancsoló.
Cini álmában elmosolyodott.
– Ráadásul minden pörköltmaradék és csirkecsont neked jár ezután, amit eddig én kaptam a jó szolgálat fejében.
A macska egy pillanat alatt talpra ugrott, és megnyalta a száját.
– Komolyan?
– Úri becsületszavamra – bólintott Pocak jelentőségteljesen. Cini gyanakodva nézett rá.
– És mit kellene tennem? Talán ugatni? Mert azt száz csibemájért sem.
– Talán azt kihagyhatjuk – gondolkozott el Pocak. – De ha ráérsz, most rögtön elkezdhetnénk a kiképzést.
– Rengeteg fontos dolgom van – nyújtózkodott Cini –, de lásd, kivel van dolgod, vacsoráig a rendelkezésedre állok.
– Ez a beszéd! – vakkantott a kutya. Cini a nagy piros kapunál érte csak utol. Az eb felemelte jobb mancsát.
– Az első és legfontosabb szabály: ha valaki elmegy a házunk előtt, bele kell kapaszkodni a drótkerítésbe, és hangosan u… Izé, úgy csinálni, hogy ne legyen kedve bejönni. Vicsorogni, morogni, hatalmas cirkuszt rendezni.
– Fújni szabad? – kérdezte ásítva Cini. Egész éjszaka aludt, ettől napközben rendkívül elálmosodott.
– Fújni? – hökkent meg Pocak. De aztán felragyogott a szeme. – Hát persze. Tüzet, mint a sárkányok.
– Második szabály: ha bejön a postás, meg kell harapni!
– Muszáj?
– Okvetlenül. Ő a mi ellenségünk. Nyikorog a biciklije, az egyenruhájának kibírhatatlan szaga van és általában hagymát reggelizik.
Cini bólintott. Nem is olyan nehéz dolog a házőrzés. De Pocak vakkantással jelezte, hogy korántsem értek még a lecke végére.
– Egész éjjel virrasztani kell, és ha jön a betörő, lesből ráugorni, majd hangos u… ugrándozással felverni az egész házat.
– Betörő? – kérdezte Cini unottan. – Gyakran jár hozzánk?
Pocak elgondolkodott.
– Szerintem nem. De az nem jelent semmit. Bármikor benézhet hozzánk, és akkor nincs kegyelem, csak haddelhadd, rontom-bontom meg csihi-puhi.
– És miről ismerem fel? Olyan, mint a postás, csak nem tud éjjel aludni?
Pocak összehúzta a szemöldökét és morogni kezdett.
– Grrr! Lopakodva jár, mint a vadászó macska. Álarc van rajta. Magával viszi a kutyáknak... izé, a macskáknak odakészített csülökcsontokat…
Erre már Cini is ugrott egyet.
– Akkor jó lesz, ha nyitva tartjuk a szemünket.
– Én már nem – indult Pocak a bódéja felé. – Telihold volt, egész éjjel azt ugattam, hogy zavar a fényesség, kapcsolják le végre az égi lámpát. Sok sikert!
Cini egy kicsit még élesítgette karmait a meggyfa tövében, majd nekilátott mosakodni, mert egy valamirevaló házőrző adjon magára. Amikor kifényesítette a bundáját, felugrott a kerítés tetejére, hogy jobban lássa, ha idegen közeledik. De nem járt arra más, csak a barátja, Cecil, aki éppen egerészni indult.
– Nagy hírem van számodra, Cecilkém! Ha ezt meghallod, egekig ugrálsz örömödben!
– Nocsak! – mondta a kandúr. – És mi lenne az?
– Ha szereted a pörköltszaftot, megtanítlak házat őrizni!
Cecil megnyalta a szája szélét, miközben a farka kérdőjelet formázott.
– Gyere csak be hozzánk, mindent elmagyarázok.
Pocak régebben azonnal talpra ugrott, ha idegen macska lépte át a felségterületét, de most mélyen aludt az óljában. Az orra sem volt már a régi.
Hogy a két macska miről pusmogott, azt pedig senki sem hallotta.
Amikor a postás fél óra múlva megérkezett, döbbenten látta, hogy két macska hintázik a meggyfa alsó ágán. Lassan, komótosan kereste a levelet a táskájában, és amikor bedobta a postaládába, a cicák már két lábra állva pingponglabdát egyensúlyoztak az orruk hegyén.
– Képzelődöm! – gondolta, és gyorsan elbiciklizett.
Cecil elégedetten dorombolt.
– A cirkusz megvolt, már csak a betörő van hátra. Aha, már látom! Ott jön.
Egy idős bácsi lassan, aprókat lépkedve közeledett az úton. Látszott rajta, hogy nagyon fáj a lába.
– Nincs rajta álarc – súgta Cecil.
– Hát ez az! Biztosan így akar minket megtéveszteni – vélte Cini, és már iramodott is, hogy az idegen nyakába ugorva jól összekarmolja, ám a körme megcsúszott a frissen festett kerítésen, és visszahuppant a sárba.
– Jól megijesztettem, az biztos – mondta gyorsan a barátjának –, most ott áll rémülten, és azt se tudja, merre szaladjon. Fussunk mi is pár kört a ház körül, így vacsora előtt jól fog esni egy kis testmozgás.