Izgalmas időutazásra invitál bennünket Péter László, évezredeket felölelő utazásra. Legyen szó a görög kultúráról, Dürer fametszeteiről, Leonardo Az utolsó vacsora című festményéről, Kondor Béla „hajnali szépségű” grafikáiról; mindig úgy ír a művészeti alkotásokról, hogy az adott kor eszméi, az akkori ember, művész világlátása, gondolkodásmódja is benne van.
Péter László képzőművész a Magyar Szóban megjelent tollrajzainak immár második kötetét veheti kézbe az olvasó. Számomra egy pillanatig sem kérdéses, hogy kinek szólnak ezek a feljegyzések. Mindannyiunknak, akik bizonyos rendszerességgel megfordulunk a kiállítótermekben, élvezettel lapozgatunk művészeti albumokat, szívesen látogatunk el akár virtuális múzeumok és galériák honlapjára, utazásaink során, de saját városunkban is rácsodálkozunk egy-egy régi épületre, a templomok oltárképeire, az útszéli keresztekre. Tudnak meríteni e kiadványból a pedagógusok – képzőművészet, művészettörténet szakosok, sőt még az irodalmat, történelmet, filozófiát oktatók is –, akik az interdiszciplináris oktatásban, az összefüggések hálójának keresésében és felfedésében hisznek. Szívesen adnám e könyvet a művészeti középiskolák, felsőoktatási intézmények diákjai, sőt az irodalom, a filmkészítés felé forduló fiatalok kezébe is, akiket a világ, az élet, a művészet nagy kérdései foglalkoztatnak, az önkifejezés vágya vezérel, hisz szó van e tollrajzokban a művész szerepvállalásáról, közízlésről, hitelességről és hiteltelenségről, helytállásról és tisztességről.
Izgalmas időutazásra invitál bennünket Péter László, évezredeket felölelő utazásra. Legyen szó a görög kultúráról, Dürer fametszeteiről, Leonardo Az utolsó vacsora című festményéről, Kondor Béla „hajnali szépségű” grafikáiról; mindig úgy ír a művészeti alkotásokról, hogy az adott kor eszméi, az akkori ember, művész világlátása, gondolkodásmódja is benne van. Mindig a művészeté, a művészé a főszerep, hiszen mint egy helyütt megjegyzi: „A kultúrák redőzöttségének művészi eszközökkel való megörökítése, láttatása az örökkévalóságnak, a jövőnek is üzen. Ötletes palettája a képzőművész lángelméjét dicséri, mely buzgóságával felfedte, feltérképezte korának állapotát. (…) A történelmi múlt az örök művészet(ek) nélkül korhatag, kiüresedő porhüvely lenne. Az írott krónikák a korhűségre törekvő vizuális láttatások, aláfestések, képanyagok nélkül torzult, megtévesztően száraz adattáraink volnának…”
Természetesen a jelenkor, a mai művészeti folyamatok is megjelennek. Péter László eltöpreng azon is, hogyan fest a művészet fogalma manapság, amikor sok tekintetben a felszínesség idejét éljük, amikor a fontos és lényegtelen dolgok gyakran összekeverednek.
Élvezet olvasni, ahogyan a szerző Csontváryról, Kondor Béláról vagy épp annak a Szalay Lajosnak a Genezis című rajzciklusáról ír, akit Picasso magánál is nagyobbnak tartott.
A vajdasági képzőművészeti élet, képzőművészek is teret kapnak ezekben az írásokban, azért említjük közülük csupán a vajdasági művésztelepek szervezőit, id. Novák Mihályt, Butterer Kiss Mártát, Papp Ferencet, mert munkásságukról részletesebben is ír a szerző. Utószó helyett pedig magának Péter Lászlónak az installációs szobrairól, tervezeteiről olvashatunk egy 2008-as naplótöredékben.
Ahogyan egy képzőművészettel foglalkozó kiadványhoz illik, gazdag, változatos képanyag társul egy-egy szöveghez. Érdemes belefeledkezni ezekbe az alkotásokba, időt szánni rájuk, és természetesen, amikor alkalmunk adódik, érdemes múzeumokba, képtárakba járni, mert ahogyan Péter László egy helyen fogalmaz: „A mű légkörének, aurájának vonzata teremti meg azt a hipnotikus állapotot, amelyet a művészet katartikus élményének nevezünk.”
Péter László: Tollrajzkönyv. Barangolások a képzőművészetben. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2020
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. május 15-i számában)