Csipkebogyó körméről
a félelem lekaparja a lakkot,
szép szám a hármas,
a görög istenektől maradt ránk,
arcán mosoly díszeleg.
Megköszönte,
estét vetett ágyunknak az idő,
de nem feküdhetünk bele,
hát taxit hívtam.
Fejben tovább képzelem,
szellemünk marad kísérteni egymást,
számadásunk mozaikköve a bizakodás.
Az árnyék visszaszerzi párját,
zenét hallgatva az autózajban
combja satujára emlékezem.
Sála elrejtette
mellein a halványkék ereket,
tekintetében
bűnei vezekelnek,
lépcső-labirintusban
eltéved a félsz a lebukástól,
a megrabolt test nyílása
poros tükröknek
panaszkodik.
Combján a csiganyál elárulja,
megszakad a fikció,
a taxijelző nem világít,
mögötte szürke bárkáján
köt ki a csaló.
Csipkebogyó körméről
a félelem lekaparja a lakkot,
szép szám a hármas,
a görög istenektől maradt ránk,
arcán mosoly díszeleg.
A taxis negyvenet kapott,
ő száznegyvenet,
artériákban szakad meg a nyomás,
arcán mosoly díszeleg.
A harmadik szemén hályog van:
csillogását megrabolta a kéj
és a kapzsiság,
kagylókönnyekkel
törölte le kezéről más
némberek nedvességét,
falatozna még,
vacsorája odaégett.
A torz hullámok összecsapnak,
bárka süllyed az aszfalttengerben,
reménykedem, egyetlen túlélője
az én vitorlámon fogja majd be
az önfeledt szelet.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. áprilisi számában)