Leczo Bence | BoJack Horseman

Leczo Bence 2021. június 11., 09:21

Simpson család, Futurama, South Park, Family Guy, Kertvárosi gettó, Gravity Falls, Archer és még páran már kitaposták a felnőtteknek szóló animációs sorozatok útját. Amikor a rajzoltság inkább esztétikai elem, mint megúszás, miközben birtokolja a mesék erényét is, vagyis a fantasztikus és a meghökkentés legegyszerűbben megoldható ábrázolásmódját. A felsorolt elődök sorába csatlakozik a BoJack Horseman című hatévados sorozat, azonban sikerült bővítenie is a keretet. Az utóbbi évek (évtizedek) legmeghatározóbb drámasorozatát kaptuk Raphael Bob-Waksbergtől, aki mert nagyot kockáztatni. És bejött.

Forrás: Netflix

Rajzolt sitcom a sötétebb fajtából

Simpson család, Futurama, South Park, Family Guy, Kertvárosi gettó, Gravity Falls, Archer és még páran már kitaposták a felnőtteknek szóló animációs sorozatok útját. Amikor a rajzoltság inkább esztétikai elem, mint megúszás, miközben birtokolja a mesék erényét is, vagyis a fantasztikus és a meghökkentés legegyszerűbben megoldható ábrázolásmódját. A felsorolt elődök sorába csatlakozik a BoJack Horseman című hatévados sorozat, azonban sikerült bővítenie is a keretet. Az utóbbi évek (évtizedek) legmeghatározóbb drámasorozatát kaptuk Raphael Bob-Waksbergtől, aki mert nagyot kockáztatni. És bejött.

Forrás: Netflix

Hogyan kellene nekiesni?

Azt tudom, hogyan nem szabad nekiülni a BoJack Horsemannek. Az első másfél évadot evés utáni emésztőssorozatként, meg úgy fél szemmel figyeltem. Idegesítőnek, öncélúnak tűnt, aztán abbahagytam, majd egy kis idő elteltével folytattam. Aztán néztem összevissza is, csak részeket, aztán egyben az egészet. Nem férhet kétség hozzá, hogy az utóbbi évek (de megkockáztatom, úgy valaha) legnagyszerűbb, legdrámaibb sorozatáról van szó.

 A BoJack Horseman sitcomnak indul, nagyrészt így is játszódik (bár egy találó mém szerint minden évad utolsó előtti része pszichohorror), azonban a háttérben készül valami sokkal sötétebb. A szemünk előtt bomlanak ki a remekül megírt karakterek, betekintést kapunk a gyerekkorukba vagy a személyiségüket legjobban meghatározó életeseményükbe. A karakterábrázolást és a következetességet nem is jelzi elég jól a „remekül megírt” jelző, arról van szó, hogy toronymagasan kilóg a többi sorozat közül. Ha megfordítjuk, látjuk: a BoJack Horseman használta ki legjobban a platformot. Az elnyújtott játékidőnek nem kellene másra szolgálnia, mint a kibontott karakterdrámákra, a szereplők árnyalására vagy a történetre. Ehhez képest gyakran szembesülünk azzal, hogy már csak azért rendelnek be évadokat sorozatokból, mert nagy körülötte a hype, újat nyújtani azonban nem tud. Más a helyzet a BoJack Horsemannel: én még néztem volna. Még jó tíz évig.

A történet maga

Elég nehéz megfogni a történet központi magját. BoJack Horseman címadó karaktere egy ötvenes színész, aki évtizedekkel korábbi sikereiből él: a BoLÓndozás nevű sorozat főszereplője volt, ahol három gyerek nevelőapja lett. A BoLóndozás főhőse függő: alkohol, drogok, gyógyszerek, emberek. Jó barátja (bár ezt nehéz megmondani) Mr. Peanutbutter, aki szintén a múltból él: ő a Mr. Peanutbutter háza főszereplője volt, ami egy félig-meddig nyíltan BoLÓndozás-koppintás. Peanutbutter barátnője pedig Diane Nguyen, aki BoJack szellemírójaként tevékenykedik, a főhős pedig szerelmes lesz belé. De nem, eköré sem épül a sorozat. Igazából megmondhatatlan. A vázolt alaphelyzet adott (olyan karakterekkel kiegészülve, mint BoJack ügynöke és volt szeretője, Carolyn hercegnő, aki túlkompenzálva egyengeti a kiégett színész karrierjét, vagy a kanapéján csövező huszonéves Todd Chavez), és onnantól mintha mindent a karakterdinamika határozna meg. Tűpontos a forgatókönyv, hiszen egy karakter sem tesz olyat, ami ne lenne hű hozzá. Mintha a szereplők csupán sodródnának – és ezzel azt sem hazudtolom meg, mennyire intelligens a sorozat, hogy évadokra előrevetít történéseket –, és pusztán emberi természetük vezérelné őket. Szinte minden esetben borítékolható a történések kimenetele. Ezzel összefügg, miért tűnhet unalmasnak az első két évad: le kell lassulni, fel kell venni a ritmusát.

Apropó, emberi természet! A történet főhősei antropomorfizált állatok – az emberek mellett –, ami szintén rengeteg humor és konfliktus forrása a sorozat folyamán. Nyilván nagyot kockáztatott az író, hiszen sokakat elrettenthet egy ilyen felállás – de ahogy annyi minden, ez is bejött a BoJack Horsemannek.

Hat évadon keresztül?

Hogy ez sitcom-e? Az, de a szó legnemesebb értelmében. Nem véletlenül jelennek meg a kilencvenes évek agyonsztárolt sorozatainak klónjai a sorozatban: ez is az, de mégis más. Elegáns könnyedség és nyomasztó súly, ezt tudja a BoJack Horseman. A hat évadon keresztül kibontott szereplők, mélyen húzódó konfliktusok, törések előrevetítik a szomorú véget. Ez a sorozat valójában úgy működik, mint az élet. A karaktereknek saját szófordulataik, heppjeik, rigolyáik, öltözködési stílusuk (utóbbi csak koronként változik), és, habár apróság, de karakterüket tükröző csengőhangjuk van. A sitcom alapvetése, hogy olyanok legyenek a karakterek, mintha a barátaink lennének. A BoJack Horseman ezt úgy teszi meg, hogy mindegyikük árnyoldalára fényt vet: sőt, ugyanúgy fogunk tudni azonosulni a főbb antagonistákkal, mint a protagonistákkal is. Eldöntendő kérdés persze, hogy a sorozat névadó hősét hova soroljuk.

Forrás: Netflix

Sajnos gyakori, hogy a drámaírók (vagy sorozatírók) mindenféle fantasztikus helyzetekkel operálnak, szürrealitásba hajtva karaktereiket. Raphael Bob-Waksberg, a sorozat írója nem esett ebbe a hibába. A BoJack Horseman tökéletesen átadja a valódi élet illúzióját, olyannak mutatja be, amilyennek látni szeretjük. Tökéletes lenyomat, mint a párbeszédnél: ha túl valósághűen képezzük le, kusza lesz és unalmas; ha pedig valószerűtlenül, akkor mesterkélt és hihetetlen. Marad az arany középút.

Dramedy

Számomra az első ilyen jellegű alkotások a Coen fivérek filmjei voltak. Amikor a dráma és a komédia véresen egybefolyik, nem hagy mélyen lent és nem is enged szárnyalni. Köze nincs a fantasztikumhoz. Mikor nem kap akkora teret a drámaiság, hogy nem jutunk levegőhöz, majd le kell tennünk arra a napra a sorozatot (köszi a sok ilyen élményt, Leftovers!). Mindennek ellenére pedig hahotázni sem fogunk. Pedig jó pár geget köszönhetük a BoJack Horsemannek. Ha már az élethez hasonlítottam: a főszereplőket apró-cseprő cselekvéseik, egymáshoz fűződő viszonyuk vagy éppen saját szorongásaik kötik le. Folyamatosan változnak, változtatnak a körülöttük állókon és magukon is.

Gegek

Az eddig vázoltakkal összhangban viszont a sorozat nem csak egy narrátorral, fokalizátorral operál. Ahogy haladnak az évadok, úgy lesz bevállalósabb. Az első két évadra jellemzőbb lineáris történetvezetést meg-megszakítják a másféle narratív elemekkel operálók. Az egyik rész pusztán egy monológ, egy másikban pedig alig pár mondat hangzik el. A fokalizáció vált, más-más perspektívából látjuk a történéseket részről részre.

A narrációval együtt pedig a feldolgozott, valódi ihletésű témák is szaporodnak: abortusz, feminizmus, fegyvertartás, függőségek, droghasználat, a tévé világa, politika. Mindezzel együtt pedig a sorozat egyik kérdésben sem foglal állást, inkább egyszerűen mutatja be a sokszor bonyolultnak tűnő és megjátszott közéletet. Nyíltan beszél nagyvállalati érdekekről, az ideológiák mögött megbújó szándékokról, az aktivizmusról, de közben nem rág szájba semmit. A sorozat ráadásul rengeteg, eddig nem tudatosult előítéletünket, tulajdonságunkat fejti fel, triviálisnak bemutatva olyan dolgokat, amelyekbe többségünk nem gondolt még bele.

A gegek pedig sosem öncélúak: ami a humort szolgálja, általában a történet egyik építőköve is lesz. Kivéve persze a rendszerint snittek elején megjelenő apróbb jeleneteket, mikor a sorozat az antropomorfizált állatok sajátosságain poénkodik.

A díszlet

Cyndee Guerrieri a sorozat „background-artistja”. A sorozat amellett, hogy teljesen kihasználja a történetmesélés lehetőségeit, a háttérben megbújó poénok mestere is. Nemcsak a történet kibontása miatt érdemes újra- és újranézni a BoJack Horsemant, hanem mert rengeteg meglepetést, divatos szóval easter egget találhatunk. Egy-egy beállításban is tucatjával fordulhatnak elő a popkulturális utalások vagy a szimplán vicces elemek. A megjelenő moziplakátok, a háttérben mozgó „statiszták”, a falra firkált feliratok rendszerint funkcióval bírnak. Semmi sem véletlen – ahogy annak lennie kell.  

A BoJack Horseman nem csak egyszer nézős sorozat. Első alkalommal kell majd idő, hogy ráhangolódjunk, de megéri: utána pedig minden alkalommal nő az értéke. Érdemes újra és újra előszedni, megnézni egy-egy epizódot vagy akár az egészet. Mielőtt azonban elkezdjük, tudnunk kell: habár az antropomorfizált állatok és a kezdeti könnyedség miatt bohókásnak tűnik, kőkemény dráma bontakozik ki belőle. A sötétebb fajtából.