Uram, egy pillanatra álljon csak meg, hogy egy életre szóló élményben legyen része! Hallotta, hogy Hollósi, a híres zongoraművész játszik ma este? Itt van rajta a plakáton. Látja ezt a jegyárat? Hát ez rablás, mert a helyi szervező ráteszi a maga hasznát! De én tudok magának olyan jegyet, amely előadói kedvezményt ad. Nem tömjük a nyerészkedő szervezők zsebét. A kultúra legyen ingyenes. Vagy ha nem is ingyenes, legalább jutányos.
Légiposta
Kedves Kate!
Nem várom a légipostát, mert már nem írsz nekem. Régi leveleid úgy hullottak ki a szekrényemből, mint száraz falevelek az aludni tért fáról. Ezek az én emlékeim rólad, amiket most újra összeszedek, hogy lenyomassam a kapcsolatunk soha el nem készült krónikájába. Még látszik némi erezet agyam falán kirajzolódni, de már senki sem tudja, milyen fának indult. Régóta nem öntözzük, nem tápláljuk, és a gyökerek már nem kapaszkodnak a földbe. Elveszett a szelek szárnyára épített alap.
Vasmadáron jött a vörös hajú vérrokon Adelaide-ből az elérhetőségeddel. Először csak egy cím voltál felkaparva egy fehér boríték jobb alsó sarkába, aztán egy tablókép gemkapoccsal a jobb sarokba tűzve. A göndör barna hajú lány mosolya volt az egyetlen ismerős dolog kifordított világodban, ahol karácsonykor a tengerparton napoznak, ahol télen van a nyári szünet, és ahol az emberek helyett az állatoknak van erszényük. Később megismertem a teheneteket, Betsyt és a farmotokat. Ezt mind te mesélted, mintha az Ausztrália kislexikont másoltad volna le, csak a mosoly mögé nem láttam soha. Vajon azért küldted éppen ezt a képet, mert tetszeni akartál a messzi országból való fiúnak? Vagy csak kimaradt egy kép a családnak szántak közül, és elküldted a gyenge angolt beszélő nyomorultnak? Egy biztos: egyszer csak nem jött több levél, és én már nem várom a légipostát.
Leveleidet mintha a közigazgatási hivatal gépén pötyögted volna, ahol a kedvesség nyomtatójában udvariassággá száradt a festék. Lelked tintája sosem folyt a papírra, bár én sem tudtam neki itatóspapírt adni. Nem bántam, hogy hajad helyett a lézernyomtatás illata lehetne csak a romantikánk, mely talán repülőjegyet is printelt volna idővel. Vagy Shakespeare nyelvén szerelmet hazudva feladtam volna magam postán (is). De te ezt a csomagot nem vártad oly izgatottan és vágyakozón, felvétetlenül küldted vissza a feladónak. Téves cím!
Így már nem várom a légipostát. Hiszen a leveleket ma már boríték helyett bitekbe csomagolják.
Meghalt az édes várakozás, és a türelemmel közös sírba temették. Fele annyit sem gondolok rád most, amikor a billentyűket böködöm, mint amikor tollamat szorongattam, és izzadtam ki magamból a vonalakat, mint egy elsős diák, csak hogy el tudd olvasni. Máskor a hideg fémtestet képzeletben puha ujjaddá melengettem. De ehhez már öreg vagyok, és már csak a kapuig megyek, amikor a nyugdíjat hozza a postás. Pedig érdekelne, milyen az ausztrál nyugdíj. Ki tudja, talán kérges tenyerű zsémbes gazdasszony vagy már kilenc unokával és egy Betsy nevű tehénnel. De ez már nem az a tehén. Beírtam nevedet a keresőbe, de nem talállak a száztizenötezer Kate között, nincs pont olyan göndör és pont olyan barna hajú, mint a képen. (Vajon e világon vagy még?) Csak a mosolyt találtam meg másokon, de még mindig nem látok mögötte semmit. Pedig már ültem repülőn is...
A rendszer elvetette a levelet.
2021. február 6.
A jegyüzér
Uram, egy pillanatra álljon csak meg, hogy egy életre szóló élményben legyen része! Hallotta, hogy Hollósi, a híres zongoraművész játszik ma este? Itt van rajta a plakáton. Látja ezt a jegyárat? Hát ez rablás, mert a helyi szervező ráteszi a maga hasznát! De én tudok magának olyan jegyet, amely előadói kedvezményt ad. Nem tömjük a nyerészkedő szervezők zsebét. A kultúra legyen ingyenes. Vagy ha nem is ingyenes, legalább jutányos.
Hogy nem szereti a zongorazenét? Hát itt a legjobb alkalom, hogy megszeresse. Hollósi a legnagyobb virtuózok egyike. Tessék, hogy én jegyüzér? Jobban szeretem a „kultúra jószolgálati nagykövete” megnevezést. Hogy lássa mennyire így van, magának fél áron odaadom a jegyet. Itt van a frakkom belső zsebében. Hogy néznék ki a hirdetőtábla mellett a munkásruhámban? Hitelesség is van a világon. Látom, maga igazi jó szemű és vájt fülű ember, magának negyed áron is odaadom a jegyet. Nem kérem, ez nemcsak egy darab papír. Hogyne engednék be az előadásra, mondtam: előadói kedvezmény, családtagoknak. Frakkban adom magának ingyen, csak vigye, mert égeti a zsebem. Nem, nem loptam. Kaptam. Ez a büdös kölök mindig küld nekem jegyet minden egyes koncertjére. Ez a bosszúja, mert nem bírtam kiverni belőle a klimpírozást. Pedig aprítottam rendesen, mert fájt tőle a fejem.
Hollósi becsületszavamra mondom, hogy mindent megpróbáltam. Azt akartam, hogy mesterember legyen belőle, villanyszerelő, mint én vagyok. De ő titokban gyakorolt, amikor én kocsmáztam. Térden állva könyörgök, vigye el a jegyet, hogy ne kelljen hallanom a gyönyörű játékát!
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. júniusi számában)