Tudom, miről beszélek, ne engedj el: olyan
vagy, mintha kék volna a Nap, nézlek tegnapi
szemekkel, egyedül a „semmiből valami”
láncol hozzád, épp elég, mert így beszél a
holnapi törvény: te hozod nyakadon az
illatoddal, combjaiddal emlékeztetsz rá
Kék Nap
Tudom, miről beszélek, ne engedj el: olyan
vagy, mintha kék volna a Nap, nézlek tegnapi
szemekkel, egyedül a „semmiből valami”
láncol hozzád, épp elég, mert így beszél a
holnapi törvény: te hozod nyakadon az
illatoddal, combjaiddal emlékeztetsz rá,
hogy nincs halál. Mert a Napnak falat
raknak: a Napnak saját ügyletei vannak.
Magadnak őrizz a következők miatt: hosszú,
szürke éjszaka van bennem, mióta
megszülettem, és most, hogy meghalok,
szikrát vetnek a csillagok.
Javítás
Eszembe se jutott napok óta, hogy
megnézzelek a telefonban, mert fontosabb
dolgom volt: így a képeid lesüllyedtek mások
képei közé és elfelejtettem, ki vagy nekem.
Minden. Mert véletlenül, ami maga a
szégyen, újra láttalak. Éppen kettő zene
között nyomtam rá a fotógombra: abszolút
hallásom van, ezért érzem mögötted az űrt.
A mi csalásunk nem szenvedély, hanem
megszokás: szeretni eddig se tudtuk
egymást. Viszont, ha kéred, megjavítom a
csillagokat: imádkozni akarok hozzád. Látni
a köldököd, a napba forgót, a szemed, a
hajad. Azt, hogy tudd, hogy tudom, ki vagy.
Hogy meg fogok őrülni érted.