Farkas Wellmann Endre | Amikor fordul az ezred - részletek

Farkas Wellmann Endre 2021. június 30., 06:44

„Ezért is kértük meg Szőcs Gézát, aki aktív szereplője volt a rendszerváltás folyamatának, hogy verse itt kőbe faragva is megjelenhessen. Az ő személye több vonatkozásban is összekötő kapocs a Duna mentén.”

F. W. E.: Schneller István, aki a főváros főépítésze és főpolgármester-helyettese volt ekkor, beszédében így indokolja, hogy miért a te verssoraidat vésték gránitba a hídfőnél: 1988-ban írott Duna-versed a rendszerváltás egyik mozgatóerejének, a környezetvédő mozgalomnak nevezetes dokumentuma volt. „Ezért is kértük meg Szőcs Gézát, aki aktív szereplője volt a rendszerváltás folyamatának, hogy verse itt kőbe faragva is megjelenhessen. Az ő személye több vonatkozásban is összekötő kapocs a Duna mentén.” Ezeket mondta Schneller István.

 *

„Az egyik feléje hajított kő emléktáblává lett" (Mircea Dinescu)

Augusztus 18-án, a millecentenárium eufóriáját élő Budapesten nagyszámú érdeklődő jelenlétében avatták fel a Lágymányosi híd budai hídfőjét. Az ünnepségre annak a gránitlapnak az elhelyezése szolgáltatott alkalmat, amelyre Szőcs Géza Dunáról szóló verssorai vannak felvésve. A hídkőavatáson megnyitóbeszédet mondott Schneller István, Budapest főépítésze, aki a híd építésének idején főpolgármester-helyettes volt.
A mintegy egyórás műsor keretében a közönség Jordán Tamás színművész előadásában hallgathatta meg Szőcs Gézának az 1988-ban, a Duna-antológiában megjelent poémáját. A antológia a bős–nagymarosi vízlépcsőellenes mozgalom jelentős fegyverténye volt, a pártállami politizálás hitelére mért egyik végzetes csapás.

*

Sós Vilmos filozófus:
– Elmentem, egyszerűen azért, mert Szőcs Géza a barátom. De aztán ennél sokkal fontosabb dolog történt. Azért az mégis jó dolog, hogy egy erdélyi költő így összekapcsolja Kolozsvárt és Budapestet, a Dunát, az ünnepségeket. Hogy egyszerűen nemcsak szimbolikus jelentősége van, hanem valami olyasmi, amelynek köze van ahhoz, ami határon túl és határon innen összekapcsolja az embereket, hogy mondanivalója van valaminek, amit az utóbbi időben elég keveset tapasztaltunk itthon. És nemcsak a politikumát hangsúlyoznám ennek, hanem a kulturális jelentőségét, s emiatt volt nagyon fontos.