Egy, a Dunakanyarban fekvő kies üdülőhely kietlen kocsmájában ért bennünket az első éjszaka. Még félig-meddig világosban tértünk be a becsületsüllyesztőbe, amelynek sarkában egy sánta pali gyúrta a billentyűket, ráadásul még énekelt is hozzá fülbántóan hamisan, s az éltes ribanc, aki föl akart csípni bennünket, nem tudta elolvasni, mennyibe kerül féldeci cseresznye...
Amikor Hangya gatya nélkül, ám sértetlenül előkeveredett a Dunából, megkönnyebbültünk. − Ez azonban csaknem a történet vége, ha nem is egészen az, biggyesztette le az alsó ajkát Veréb, nem kell ennyire rohanni.
Egy, a Dunakanyarban fekvő kies üdülőhely kietlen kocsmájában ért bennünket az első éjszaka. Még félig-meddig világosban tértünk be a becsületsüllyesztőbe, amelynek sarkában egy sánta pali gyúrta a billentyűket, ráadásul még énekelt is hozzá fülbántóan hamisan, s az éltes ribanc, aki föl akart csípni bennünket, nem tudta elolvasni, mennyibe kerül féldeci cseresznye, holott öles betűkkel írták ki egy hullámosra szikkadt kartonlapra, amit a pult mellé szögeltek százas szöggel, a hányásfoltos falra. Nem tudom, vajon analfabéta volt vagy csak ittasan veszítette el az olvasás képességét, mindenesetre elárultuk neki, mi mennyi, mire ő közölte, hogy cserkót inna. Megesett a szívünk rajta, meghívtuk egy cseresznyepálinkára, majd többre is, s amikor, üres órákkal később, dülöngélve elindultunk vissza, a nyaralóba, ahol háltunk, már az asztalon táncolt, szoknyája alatt a pokol egyik kapuja nyílott, ahová nemigen kívánkoztunk, annál inkább a szállásunkra, csakhogy a sok egyforma házikó között virradatig tekeregtünk, mire ráakadtunk a megfelelő vityillóra. Mielőtt azonban ráakadtunk volna, összetalálkoztunk három lánnyal. Hangya útbaigazítást kért tőlük, ám a címet, ahová tartottunk, nem tudtuk megmondani, s ha tudtuk volna, sem megyünk vele sokra, lévén, állításuk szerint, a lányok is idegenek azon a környéken. Egy szó mint száz, útmutatás nélkül maradtunk. Ekkor, hogy erőt merítsünk, jóízűt kortyoltunk a lányok felénk kínált borából, ezt követően Második Vince és jómagam illetlen javaslatokat tettünk, amelyekkel nem arattunk sikert. Sőt. Kimondottan barátságtalanul váltunk el egymástól, helyesebben a lányok tőlünk. Még legalább egy órát tántorogtunk, mire rátaláltunk a helyre, ahol végre elheverhettünk.
Másnap másnaposan és kialvatlanul ültünk hárman egy négyszemélyes kajakba, eltökélt szándékunk volt fölevezni a strandig, úgy négy-öt kilométerrel följebb, egy félsziget homokos lapályához. Evezés közben Hangya váratlanul kinyilatkoztatta, szerinte nem helyes vízlépcsőt építeni erre a szép, széles hátú folyamra. Tudniillik akkortájt valamiért grádicsokat akartak emelni a Dunára, s ha nem is láttuk világosan a célokat, vélhetően nagy disznóság lehetett az egész, nem mondtunk hát ellent Hangyának. Ezzel szemben többször is beletrafáltunk a part menti növényzetbe, s az ötödik vagy hatodik ütközés után Második Vince kajánul megjegyezte, lehet, mégse akkora gyalázat az a vízlépcső; lám-lám, csak ki kéne szélesíteni ezt a Dunát, hogy elférjenek rajta a magunkfajták is. Milyen nagy szerencse, gondoltam, hogy nem otthon kajakozunk: a Tisza jóval keskenyebb. Ki is mondhattam, ami eszembe jutott, mert abban, hogy a Tiszának végképp nem állna jól egy szélesítés, mind mélyen és hangosan egyetértettünk. Abban ugyancsak, hogy minimum az Amazonasra lenne szükségünk ahhoz, hogy ne fussunk folyvást a parti fövenyre.
Amikor végre elértük a strandot, végignyúltunk a meleg homokon, s azonmód elszundítottunk. Hiba volt.
A Nap ugyanis magasan állt, s úgy tűzött le, hogy minden épelméjű élőlény fedezékbe húzódott a sugarai elől. Nem úgy mi. Következésképpen amikor másfél órányi szendergést követően magunkhoz tértünk, a sugárzásnak kitett testfelületeink olyanná váltak, akár a ropogósra sült kacsa. Második Vince jajgatni kezdett, Hangya sziszegett, jómagam káromkodtam. A strand bejáratánál, amelyet mi, kajakon érkezvén, elkerültünk, a tegnap esti éltes ribanc ücsörgött, nem ismert ránk, viszont címeres ökröknek és szerencsétlen hülyéknek titulált bennünket, majd elzavart az egészségházba. Sűrű fogcsikorgatások közepette érkeztünk meg a nevezett ellátóhelyre, s legnagyobb meglepetésünkre a tegnap éjszaka megismert és elriasztott három lány közül kettővel találtuk ott magunkat szemben. Gyakorlatukat töltötték az egészségügy ama bugyrában, és bizony jól töltötték, mert szakszerűen és hatásosan kezelték kenőcsökkel tűzpiros bőrünket.
Kínjaink enyhülvén, visszaoldalogtunk a strandra, s bár a fejünk zsongott, a szemünk káprázott, beültünk a kajakba, hogy hazaevezzünk. Hangya azonban csakhamar kifordult a járműből, talán napszúrást kapott, és elveszítette egy pillanatra az eszméletét. Percekig el is tűnt, s amikor, levegő után kapkodva kikapaszkodott egy uszadékfaszigetre, már híján volt fölöttébb ordenáré fürdőgatyájának. Nagyot sóhajtva behúztuk pucér cimboránkat a kajakba, s további bajok nélkül visszaeveztünk bérelt nyaralónkba.
És itt akár véget is érhetne a történet, szívott egyet az orrán Veréb, ha még aznap este nem állítanak be szállásunkra a rendőrök, és nem viszik el bilincsbe verve szegény, álomittas, zavaros tekintetű Hangyát. Kérdéseinkre nem válaszoltak, csak mogorva ábrázattal kituszkolták barátunkat az ajtón, miután mind Második Vincének, mind nekem meghagyták, hogy reggel haladéktalanul jelentkezzünk a rendőrségen, a falu közepén.
És úgy tettünk.
Hangyát nemi erőszakkal vádolták. Azon a bizonyos legelső éjjelen megismert három lány közül a harmadikat, aki nem az egészségházban dolgozott, valaki megpocsékolta a Duna árterében, nem messze a strandtól, amelyen megperzselődtünk. Értetlenül néztünk a rendőr nyomozóra, aki egy ideig hagyott főni a saját levünkben, majd elárulta, hogy Hangya azért került a látókörükbe, mert egyfelől az áldozat barátnői vallomásukban elmondták, miféle ajánlatokat tettünk nekik, másfelől a cimboránk egyedien ronda fürdőnadrágját megtalálták a folyóban, fönnakadt egy víz fölé hajló ágon, nem messze a tetthelytől. Kár a titkokat a Dunára, erre a vén rókára bízni, emelte föl a mutatóujját a detektív, s mi hirtelen nem tudtuk, a Hangyát ért komoly vádon vagy a költői megfogalmazáson döbbenjünk meg inkább.
No, és ezzel tulajdonképpen vége a sztorinak, tárta szét a kezét Veréb, bár Hangya számára még eltartott egy ideig, míg pontot tehetett az ügyre. A lényeg, hogy végül tisztázódott. A gatyáját, mondjuk, sosem kapta vissza, de nem bélyegezték erőszakolónak. S ha volt is valamiféle súlyos titka, amit a Dunára bízott, biztos helyen van azóta is.
Megjelent a Magyar Kultúra Duna-számában (2021/1)