Szilágyi Diána | Hitelesség és felidéző erő – Szávai Géza Polcz Alaine-könyvéről

Szilágyi Diána 2021. július 08., 05:44

Vajon mit mutat meg rólunk, igazi valónkról néhány tucat fénykép? Nem a művészi tökélyre törekvő, a filterekkel manipulált, az előre beállított, hanem az, amit egy barátunk készít rólunk, nemritkán figyelmeztetés nélkül, kávézás, kirándulás, beszélgetés közben. Egy szerető szem másképpen lát, és talán a fotókon is másképpen láttat?

Vajon mit mutat meg rólunk, igazi valónkról néhány tucat fénykép? Nem a művészi tökélyre törekvő, a filterekkel manipulált, az előre beállított, hanem az, amit egy barátunk készít rólunk, nemritkán figyelmeztetés nélkül, kávézás, kirándulás, beszélgetés közben. Egy szerető szem másképpen lát, és talán a fotókon is másképpen láttat?
Ilyesféle kérdések jutottak eszembe, amikor kezembe vettem Szávai Géza könyvét, amely arra vállalkozik, hogy fotókon keresztül mutassa be Polcz Alaine életét. Több mint 150, zömében fekete-fehér fotó a szomorú szemű, fiatal lányból derűs, bölcs asszonnyá nemesedő Alaine-ről és néhány olyan anekdota – ahogy a szerző nevezi: „képaláírás” –, ami azoknak is segít kontextusba helyezni e fényképeket, akik kevésbé ismerik a pszichológus-író munkásságát.
Polcz Alaine számos könyv szerzője, és ezeknek csak töredéke szűken vett szakirodalom. Már lenyűgözően gazdag pályája kezdetén, a hatvanas évek elején megjelentette első, gyermeklélektannal foglalkozó tanulmányát, amelyet később jórészt tanatológiához kötődő munkák követtek, de fontosabb életeseményeit is komoly részletességgel rögzítette könyveiben. Külön kötetet szentelt gyermekéveinek, elsietett első házasságának, a háborúban átélt borzalmaknak, Mészöly Miklóssal való házasságának. Írt szakácskönyvet, esszéket, regényt, kiadott naplót, levelezést, interjúkötetet.
Ha jól számolom, minimum három területen alkotott maradandót. A pszichológiában a játékterápia alkalmazásával és azzal, hogy a súlyosan beteg gyermekek halálhoz való viszonyára irányította a figyelmet egy olyan korban, amikor a felnőttek is teljes halálfelejtésben élnek. Évtizedeken át küzdött a betegjogok érvényesítéséért és az élet méltóságteljes lezárásának a lehetőségért: ő lett a magyarországi hospice-ellátás meghonosítója. Szépirodalmi munkássága ugyancsak jelentős. Legismertebb műve a hangoskönyv és színházi előadás formájában is feldolgozott Asszony a fronton. Ez a könyv nemcsak azért fontos, mert egy megrázóan őszinte visszaemlékezés a frontvonal brutalitására és egy csapdába esett fiatal nőre, aki a szerző az 1940-es években volt, hanem mert ötven év távlatából gyakorlatilag az első (!) magyarországi szembenézés-szembesítés volt a szovjet katonák kegyetlenkedéseivel. E bátor könyv hatására egyre többen nyitottak a diskurzusra és tanulmányok, dokumentumfilmek születtek nemcsak a Vértesben történt események feltérképezésére, hanem konkrétan arra irányulva is, hogy a csoportos nemi erőszaknak kitett, kiszolgáltatott nők sorsa végre bekerüljön a második világháború kanonizált (szenvedés)történetébe.
Kíváncsivá tett, mit adhat hozzá egy ismert ember ennyire jól dokumentált életművéhez egy kötet, amely telis-tele van róla készült amatőr fotókkal.
A könyv szerzője Szávai Géza irodalmár, Mészöly fiatalabb barátja, a Kolozsvárról származó Alaine földije, akivel bő másfél évtizedig Kisorosziban nyaralószomszédok voltak. Alaine és Szávai felesége, Ilonka jó barátnők lettek, miután a két család gyakran időzött a Szentendrei-sziget eme nyugodt, elmélyült szellemi munkára és pihentető kertészkedésre is alkalmas szegletében.
A könyvben szereplő fotók nagy része itt készült, ebben a kertben, de nem kizárólag. Szávai ifjúkori fényképeket is felhasznált, amiket Alaine-től és annak egy erdélyi barátnőjétől kapott. Ezeknek a 40-50-es években készült képeknek pedig nagy ereje van, azért is, mert mind fekete-fehér. Nem tud elragadni a koloritok játéka, jobban kiemelődik a lényeg; az arcok, a szemek. Egy büszke tartású, megejtően szép fiatal lány ünneplőben, fehér kesztyűvel, arcán várakozás. Ugyanő virágos kartonruhában, lusta tekintettel kucorog egy fényben ázó udvaron. Csinos kalap, szolid csipkegallér, éppen indulóban. Három derűsen korzózó barátnő és a háború előtti Kolozsvár.
A szerző közben fecseg, locsog, mesél, filozofál és adomázgat, néha érdektelen, máskor elkalandozó, megint máskor pedig elképesztően izgalmas; kordokumentum értékű bennfentességgel, egy hetvenéves úr könnyed eleganciájával oszt meg történeteket, emlékeket, egy emberöltőnyi időt.
Percekig nézem Polcz Alaine BKV-bérletét, és azt veszem észre, hogy eltűnt belőlem a korábbi kétkedés, beszippant a könyv, magával ragad egy-egy fotóból áradó hangulat, egy életérzés. Nem véletlen a Fortepan népszerűsége sem. Ma, amikor a farmerzsebünkben hordjuk a lehetőségét az örökös kattintgatásnak, megvan a varázsa egy olyan korszak lenyomatait szemlélni, amikor még valóban meggondolták, hogy mi töltse ki azt a néhány, rendelkezésre álló filmkockát.
Megragadó fotókból pedig nincs hiány a könyvben; a kötet második felében, a színesedő felvételek közt is sok a gyönyörködtető darab. Alaine kikericsekkel tarkított őszi réten fekszik, szuggesztíven érvel egy Pont kiadós író-olvasó találkozón, a kisoroszi kertben öleli a már nagybeteg, áttetszővé soványodott Mészölyt, lábuknál tűzvörös sásliliomok. Igen, hiába is kerülgetem, beszélnünk kell róla is, Mészöly Miklósról és kettejük sorsközösségéről, a több mint ötven éven át tartó házasságról. Mert hiába volt ő autonóm, teljes értékű alkotó, ott volt neki ez a nagy, nehéz teher, ez a rábízatott „nemzeti kincs”. Polcz Alaine, nem mellesleg egy magyar író felesége is volt, gondoskodó háziasszony és szellemi társ.
Szávai Géza is méltóképpen, sok fotóval emlékezik meg kettősükről. Érzékletes boltívhasonlatának egyenértékű pillérei ők, két egymást tartó és erősítő, mégis különelvű entitás, elválaszthatatlan értékhordozók. A korai fotókon reménykeltően ifjak, gyönyörűek és egymáshoz simulók, pár fejezettel később hátukat egymásnak vetve állnak, Mészöly hófehér haja kiragyog az erdei háttérből. Ezt a könyvet Alaine-nek szentelte Szávai, de kezdetektől egy dilógiában gondolkodott, amelynek párdarabjában Mészöly Miklósról készült fotókat láthatunk majd. Nagyszerű lenne, ha még idén elkészülhetne, amikor épp születésének századik évfordulójára emlékezünk. Ha hasonlóan gazdag képanyagból merít majd, mint Az életed, Polcz Alaine, akkor bizonyosan érdemes lesz kézbe venni.

Szávai Géza: Az életed, Polcz Alaine, Pont Kiadó, Bp., 2021