Egy hosszú-hosszú gondolatsort
olvastam a minap,
melyben egyszer sem írták le a szót,
hogy társtalan, és mégis végig úgy tűnt,
hogy egy elgyötört férfi motyog magában
Utas
Egy hosszú-hosszú gondolatsort
olvastam a minap,
melyben egyszer sem írták le a szót,
hogy társtalan, és mégis végig úgy tűnt,
hogy egy elgyötört férfi motyog magában,
talán küszöbre vagy hokedlire roskadva
beszél az átizzadt párnáról,
síró-dadogó ébredéseiről,
az inkubátorban felejtett gyermekkoráról,
szobája falán átszűrődő szívveréséről,
megszégyenült, kamaszos próbálkozásairól,
egy városról, melynek a nevét már elfelejtette,
a személyvonat bagószagú fülkéjéről,
ahol mellette utazik örök időktől fogva,
de sohasem vele.
Szégyenmosoly
Elmarad a régi szánkóverseny,
elemista értesítőmben a
piros tintával írott tízesek,
vizsgák izgalma,
s az a diszkrét, fűszeres illat,
mely az esküvői csokromból áradt
a fényképészre várva –
mindent megelőz egy mosoly
apám ajkán
két könnycsepp között
a régi konyhánkban,
mikor anyám halála után,
először tettem eléje a párolgó levest.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. júniusi lapszámában)