Dr. Balázs Géza | Hegyet hágék, lőtőt lépék

Dr. Balázs Géza 2021. július 13., 23:51

Sokan már az első sort sem értik: hegyet hágék – lőtőt lépék (felmentem a hegyre – lejöttem a hegyről), pedig páratlanul pontos, szabályos és betűrímes szerkezet. A hágék és lépék a 19. századig a nyelvünkben élő elbeszélő (másként önhangzós vagy tapasztalati) múlt idő formái. Ma már csak egyetlen múlt idővel mondhatjuk: hágtam, léptem.

Fazakas Barna: Felhőséta I. (40 × 40 cm, 2017)
Nyelvi kalandozások (10.)


1970-ben a Tolna megyei Szárászon gyűjtötte Erdélyi Zsuzsanna azt az archaikus (másként apokrif) népi imádságot, amelynek kezdősorait gyűjteményes kötetének címéül is választotta:

Hegyet hágék,
Lőtőt lépék,
Kő káplonicskát láték, (variáció: káplonecskát)
Bellől arannyas (variáció: aranyos)
Küel irgalmas
Szent Világ Úrjézus Krisztus benne lakik vala.
Aran(y) hajával leeresztvel,
Aran könyveivel kicsordulval,
És aran szekállával kitépvel.
Eljöve Szent Világ úristen és megkérdeztén:
Mié’t ülsz itt Szent Világ Úrjézus Krisztus
Aran hajadval leeresztvel,
Aran könyveidvel kicsordulval,
És aran szekálladval kitépvel?
Azé(r)t ülök itt Szent Világ Úristen
Várom a harangokat megkonduljanak,
A bűnösök ide folyamoggyanak,
Bűnbánatot tartcsanak,
Szent asztalomról táplálkoggyanak,
Hogy örök életet éljenek.
Aki eztet elmongya eszte lefektibe,
Reggel felkeltibe,
Testye beteg
Lelke készül,
Boldog menyország ajtaja nyitul áment.

A bibliai Golgota és szenvedés motívuma bájos népies köntösben bukkan elénk. Az ima konkrét természeti képpel indul, majd megidézi a bibliai történetet, szimbolikusan pedig az ember életútjára utal: felmentem a hegyre, majd lejöttem a hegyről, (odafenn) kőkápolnát láttam, benne Jézus Krisztus képével… Megelevenedik a kép, az Úristen, valamint Jézus Krisztus párbeszédét halljuk a szenvedés céljáról (harangkondulás, bűnbocsánat, örök élet). Végül következik a tanítás, hogy miért kell ezt az imát elmondani.
Sokan már az első sort sem értik: hegyet hágék – lőtőt lépék (felmentem a hegyre – lejöttem a hegyről), pedig páratlanul pontos, szabályos és betűrímes szerkezet. A hágék és lépék a 19. századig a nyelvünkben élő elbeszélő (másként önhangzós vagy tapasztalati) múlt idő formái. Ma már csak egyetlen múlt idővel mondhatjuk: hágtam, léptem. Egyúttal ellentétet is képeznek, mely stíluseszköz a későbbiekben is gyakori: belöl – küel (belül – kívül), eszte (este) lefektibe – reggel felkeltibe; testye – lelke. Figyelemreméltó nyelvi jellemző a halmozás és a fokozás. Például: Szent Világ Úrjézus Krisztus, Szent Világ Úristen – Pais Dezső ómagyar kori sajátosságnak véli ezt a jelenséget. A folklór-imák sajátossága a memorizálást segítő ismétlés, párhuzam: Aran hajával leeresztvel, Aran könyveivel kicsordulval, És aran szekállával kitépvel (kétszer ismételve). A szöveg feltűnő sajátossága a kérdés-válasz párbeszéd: Mié’t ülsz itt…? – Azé ülök itt… További érdekes inetimologikus (nem nyelvtani törvény szerint alakuló), de rendszerszerűnek látszó hangbetoldások: kicsordulval, kitépvel, áment, megkérdeztén. Az érzelemtelítettséget jelzi a kicsinyítés: káplonicskát (kápolnácskát). Az ómagyar korban még gyakori volt a hangrendtől való eltérés: szekállával (szakállával). Nem illeszkedett egykor a -val, -vel rag sem: könyveidvel (ma: könnyeiddel). A nyitul forma a nyit ige sajátos, ma nem használt visszahatója. Utóbbi érdekes hangátvetéses szerkezet: a káplonicskát ma úgy mondanánk: kápolnácskát. Az eszte (este) forma moldvai sajátosság (az imát moldvai születésű, de már Tolna megyében élő asszony mondta el). A „Várom a harangokat megkonduljanak” szerkezet sajátos (mondatátszövődéses) tömörítvény, ma úgy mondanánk: Várom, hogy a harangok megkonduljanak.
Az archaikus imákban megjelenő motívumokat (pl. arany) többen kapcsolatba hozták a Grál-mondakörrel; de nem hangoztatták eléggé, hogy ezek a szövegek a rejtőzködő magyar gótikus stílusba sorolhatók. Zolnai Béla még általánosságban említi ezt a stílust: a nyugtalan, égbe ívelő gótikus stílus eszményére hasonlít a középkori szövegek zsúfolt díszítettsége, gazdag, misztikus ornamentikája (Zolnai Béla: Nyelv és stílus, Bp., 1957: 196). Szabó Zoltán stilisztikájában ezt írja: „a halmozódó nyelvi elemek úgy díszítik a stílust, mint a gótikus csúcsívek egymásra rakott ékei a templomokat”. (Szabó Zoltán: A magyar szépírói stílus történetének fő irányai. Bp., 1998: 53.) Az archaikus népi imák elemzésekor is szóba került a gótika. Pl. „A gótikus festészetben általánosan elterjedt vir dolorum, Krisztus a kútban motívumok vizuális élményét idézik imáink ez állandó formulái: Abba Krisztus Urunk térdig vérbe / Könyökig könnybe… (Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék…, Bp., 1976: 208. és 210.) A gótikus halmozásra bőven találunk példákat az imádságokban. A halmozások Pais Dezsőt a középkori Ómagyar Mária siralomra emlékeztetik. Említhetjük a valódi és ál figura etimologikákat, egyfajta ikonikus, hangzásbeli vonzásokat is: életet éljenek, vasdárdávó dárdázzák, koronával koronázták, könyökik könnyűbe (könyökig könnybe).
Miért érdemes megismerni ezeket a máig köztünk, lappangva élő archaikus, középkorig visszavezető népi szövegeket? Mert összekötnek bennünket a múltunkkal és az örök emberivel. Beleláthatunk eleink világába, és kitekinthetünk a jövőbe. Ma a nemzedékek közötti szakadék növekszik. Fedezzük fel, ismertessük meg ezt a pompás, gótikus hagyományt! Hágjunk közösen a hegyre! A lőtő, azaz a lejtő magától elérkezik.