lehunyt szemhéjam sötétjében is
szólítani se kell ezt a valót
csak érezni súlyát teljességének
hogy még van értelmezhető
és tiszta érték is l e í r h a t ó
ebben az i d ő t l e n s é g b e n
már mindenre v a n i d ő m
ahogy távolodom magamtól
látható e mozdulatlan mozgás
egy-egy kútmélyi lélegzetvétel
ami felér a hársfa magasába
vagy a hullás csendje
s még gyönyöre is talán
ahogy a délutáni síkság
havas tükre felett elsuhan
túl a nem-látható patak fölé
s tudom mindez megtörténik
lehunyt szemhéjam sötétjében is
szólítani se kell ezt a valót
csak érezni súlyát teljességének
hogy még van értelmezhető
és tiszta érték is l e í r h a t ó
ami akár a vízesés morajlása
átremeg a sziklafalak valósságán
és betakarja a túlparti csendet
vagy a tapintható magányt
ahogy e d d i g v o l t a m
s ma még l e h e t e k
2
szólj ha a sötétségben
egy mozdulat
a mindenségen túlra ér
és szikáran hiszed hogy ez
valós tér is lehet
bár nincs vízcsobogás
és az elérhetőt se érintheted meg
hiszen lényege még mindig titok
akár a hangtalan mélységek csendje
íme a feloldhatóban a feloldhatatlan
mert nincs visszatérés a s z a v a k b a n
sem az állítmányban sem az alanyban
3
a tegnap egésze fekete betűk sora
hű romok némán vigyázzák
hogy mindenséggé miként távozom
az udvar szegletén vagy az alvó
kerten át
látni s keresni egy élhetőbb hazát
a gondolat nem riaszt
békét ígér inkább
mert a csend is létező
mélység és magasság
és szépség ha nem látható akkor is
akár az alkony zenéje az akácok ágain
azon a kimondhatatlan napon
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. júliusi számában)