Jaj, fürödj vissza minden esettségbe,
ölj s halj az ősi rendelés szerint!
Marcangolj vissza a reményszín égbe
Szép álomasszony, Fekete Madonnám,
mély parti ösvény, soha-nem-hitt élet,
miért, hogy Te kell légy a végítélet,
szép álomasszony, hófehér gyehennám?
Miért, hogy Benned is csak sír a lélek
s miért, hogy minden poklomat megállnám
Éretted, most, az isten-idő vállán!?
Szép álomasszony, köszönöm, hogy élek…
(Etéd, 1988. május 26.)
4.
Úgy fájsz, ahogy nem fájhat csak az élet
– friss vízű kút a régen szomjanholtnak –
mert, ha még van számomra Benned holnap,
az nem lehet már csak a végítélet…
Nem azért, hogy bambák hová sorolnak
a tűzért, amivel Tebeléd égek
és azért sem, hogy gyötrődik a lélek
s hogy erős sziklák álommá omolnak
a lendület alatt, amivel szállnék,
ha hihetnéd Te is, hogy csoda történt:
hogy halottcsonkán is még rád találnék
megszegve életet, halált és törvényt…
Vergődő éjszakám, hófehér árnyék,
add Magadból nekem a sötét örvényt!
(Etéd, 1988. május 29.)
101.
Halálmadonnám, szép fekete átkom,
örökké áhított kínszenvedés,
Tied a teljes győzelem most — és
a Magadra vett örök asszonyjárom,
a bódult, kába továbbkeresés.
Tied a győzelem, vakmakacs párom,
akinek álomszülte messzi nyáron
én voltam a világra ébredés...
Jaj, fürödj vissza minden esettségbe,
ölj s halj az ősi rendelés szerint!
Marcangolj vissza a reményszín égbe,
s dobj ki Magadból — elégtétel int
Feléd... de érezd: ösztönödbe égve,
feltámadásod én leszek megint!
(Etéd, 1989. január 21.)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. május 26-i számában.)
{K1}