Szalai Klaudia | Pilinszky János szemével Budapest utcáin – az otthon árnyékában

Szalai Klaudia 2021. augusztus 19., 12:05

Száz éve született és negyven éve hunyt el a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója, Pilinszky János. Életművének az egész éven át tartó Pilinszky100 centenárium állít emléket, amely számos programmal, köztük irodalmi sétákkal várja az érdeklődőket. A Pilinszky-séta során Juhász Anna irodalmárral, valamint minden alkalommal egy-egy színművész vendéggel járhatjuk be Pilinszky János életének fontos helyszíneit Budapesten: megismerve alkotói és családi történeteket, megidézve verseket, s megismerve életének helyszíneit.

Fotó: Szalai Klaudia

Egy kávézóban ülök most. Talán a sors akarta így, vagy csak a szolgáltató, hogy otthonomból az internetelérés hiánya miatt elszökjek, s egy jó erős fekete mellett folytassam az írást. Az utcán emberek jönnek és mennek, vannak, akik sietnek céljaik elé, és vannak olyanok is, akik andalogva veszik szemügyre a várost. Juhász Anna irodalmár, a Pilinszky100 centenáriumi sorozat rendezőjének mondata cseng fülemben: „Pilinszky János után kutatva, s a különböző helyszíneken járva, ahol ő maga élt és dolgozott, rá kellett jönnöm, hogy az otthont kutatom.” Otthon. Nekem ez a fogalom szülővárosomat juttatja eszembe. A családomat, a kutyámat. Az erdőt a házunk mellett. A szobám ablakából nyíló kilátást. A naplementét, és a régi szerelmek fájó, ugyanakkor múló pillanatát. Gyakran eltöprengek azon, hogy vajon fogok-e valaha más várost is otthonomnak tekinteni. Vajon képes leszek valaha arra, hogy Budapestet is az otthonomnak nevezzem?
Ezekkel a kérdésekkel érkezem meg augusztus 14-én a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarára, ahol már gyülekeznek az emberek, hogy részt vegyenek a Körülbelüli idő címet viselő irodalmi sétán. A Pilinszky100 centenáriumnak köszönhetően egy csaknem kétórás túra során megismerhetjük, milyen volt Pilinszky városképe. Hol szeretett sétálni, hol élt, hol itta meg az elmaradhatatlan feketét, s ami a legfontosabb: hol volt az otthona.

{P2}
Forrón tűz a nap. Juhász Anna és a mai séta vendége, Pál András színművész egy gyors mikrofonpróba után elkalauzol Budapest szívébe, hogy ha csak egy rövid időre is, de Pilinszky János szemével lássuk a belvárost. A házak közül gyermekzsivaj és az elhaladó autók zaja szűrődik át. Megismerem a Pilinszky János egykor otthonául szolgáló házakat, az ablakokat, amelyek mögül rálátott a világra. Képzeletemet a Juhász Anna és Pál András által felolvasott életrajzi elemek, napló- és levélrészletek, valamint versek hálózzák át. Fülemben cseng az Apokrif című verse, amelyet először szintén egy Otthonban, magyartanárom lakásában hallhattam először még gimnazista koromban. Mindössze hatan voltunk, akik emelt szintű érettségire adták a fejüket, így magyartanárunk, Jutka néni, saját lakásában tanított minket. Az ötvenes évekbeli bútor és a frissen főzött tea illata lengte be a teret. Most, Pilinszky János otthona előtt, a belvárosi Molnár utcában ismét ezt az illatot éreztem. A költő előadásmódjában hallottam először az Apokrifet, előadásmódjában van valami kegyetlen és örömteli, amely magasságokba emeli a költeményt. Ezt a kettősséget azóta is érzem, ha a verseit olvasom.

{P3}
Már egy jó ideje ülök itt a kávézóban. Próbálok rájönni arra, hogy vajon miért preferálta jobban a kávézók által nyújtott atmoszférát Pilinszky az otthoni légkör helyett. Az irodalmi séta megláttatta velem mindazt, amely eddig láthatatlanul hevert előttem. A magasba nyúló épületkomplexumok, mintha csak mesélték volna, hogy ki is volt Pilinszky János valójában. Budapest számtalan, még fel nem tárt titkot rejt előttem. Ahhoz, hogy otthonomnak nevezhessem, ki kell hogy ismerjem a város mozgását, atmoszféráját, de ami a legfontosabb: meg kell hallanom az utcák titkos történeteit.