Látni egy gép szemével. Nézni valahonnan, ahol eddig sosem álltam meg nézelődni. Lenézni valahova, ahonnan sokszor nem láttam ki. Körülnézni a világban úgy, hogy a látás a legfőbb célom – ehhez hasonló gesztusokra ösztönöz Haris László sajátos művészete.
Látni egy gép szemével. Látni a saját szememmel. Nézni valahonnan, ahol eddig sosem álltam meg nézelődni. Lenézni valahova, ahonnan sokszor nem láttam ki. Körülnézni a világban úgy, hogy a látás a legfőbb célom – ehhez hasonló gesztusokra ösztönöz Haris László sajátos művészete. A fotó lehet dokumentum.
A fotó lehet műalkotás. A fotó lehet kísérlet. A fotó lehet tett vagy valamely éppen legyőzött tehetetlenség: ha mást nem tehetek, legalább látok és megmutatom mindezt másoknak is. A fotó lehet önkifejezés és bizonyságtétel.
Haris László hamarabb tudott fényképezni, filmet előhívni és kontaktolni, mint írni és olvasni. Talán a látás sokféleségét is tanulta, miközben egyre nagyobb tapasztalatra tett szert a különböző masinák képességeit, illetve különböző fényképezési eljárások sajátosságait illetően. Gyerekfejjel fotózta végig 1956. november 2-án a szabadságharc helyszíneit, fél évszázad múlva ezekből a képekből kiállítás nyílt a Műcsarnokban, majd Bécsben, Washingtonban és sok más helyen.
Egy évig fotólaboránsként dolgozott a Szerszám- és Gépelemgyár fémvizsgálati laboratóriumában – a mikrofotózás lehetőségei újabb teret nyitottak a látás örömére fogékony alkotó előtt. A világ végtelenségének élményét tudatosították benne a mikroszkopikus öntvényfelvételek, majd a parányi részletekben rejlő végtelen rendjét, erejét, mozgásának dinamikáját festmények felnagyított részleteivel is megmutatta. Érzékelhetővé válik a harmónia az így feltárulkozó arányokban, szerkezetekben. Létezik valamely mindent átható erő, mely rendet teremt – erről bizonyosodhatunk meg akkor is, ha a százszorosra nagyított részleteket látjuk, akkor is, ha a horizontot átfogó panorámaképeket.
Jel és Árnyék – játék, a megragadás lehetőségének makacs kutatása, a megbékélés valószerűsége hagy nyomot ezen a furcsa képsorozaton. 1975. május 25-én a Mátyás-hegyi nagy kőfejtőben egy 1,2×4,8 méteres, alumíniumkeretre feszített fekete vásznat helyeztek el a magasban – ez volt a Jel. A vászon árnyéka a nap járásának megfelelően különböző formájú árnyékot vetett a sziklafal különböző helyére – erről Haris László reggel fél hat és délután öt között készített képeket. Évekig foglalkoztatta ez a jelenség, a látványban is megragadható változás és a változatlan örök sajátos viszonya. Haris László a fotósorozathoz egy tanításszerű magyarázatot is fűzött, mely egyszerre ars poetica és létfilozófia:
Jel és Árnyék
Fölötted lebeg a Jel, mely mozdulatlan.
Árnyéka a Földön helyről helyre, időről időre mindig változik.
Ha az Árnyékot figyeled, megtudsz valamit a Jelről,
de ezt a tudásodat folyton módosítani kell.
Ha a Jelet figyeled, megtudsz mindent.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. április 18-i számában.)