Kodolányi Gyula | Utolsó mondat James Hillmantől

Kodolányi Gyula 2021. augusztus 24., 10:41

„De most már meggyógyulok, s meglátod,
együtt kávézunk majd Rómában
egy teraszon vidám asszonyainkkal!”,
mondtad lelkendező fejhangon végül.
Ez volt utolsó mondatod hozzám
azon a nehéz nyári délutánon,
lelkek részvevő, virgonc mestere.

Kotormán Ábel: Nagyon fáj (bronz, 16 × 8 ×7 cm, 2018)

„De most már meggyógyulok, s meglátod,
együtt kávézunk majd Rómában
egy teraszon vidám asszonyainkkal!”,
mondtad lelkendező fejhangon végül.
Ez volt utolsó mondatod hozzám
azon a nehéz nyári délutánon,
lelkek részvevő, virgonc mestere.
Ezzel zárult égi telefonod,
hirtelen mennyei segítséged
kábult bánatomba, míg kedvesem
kórházi ágyától zötyögtem haza,
a kihalt Budán. Leálltam az útszélen,
kihangosított szavaid átmostak,
ültem áldást hozó záporukban.
Hallgattam őket, kérdéseidet
és betegséged történetét, kívül
az időn. Két évvel azután ért
halálod híre. Ez a mondat maradt
utolsó mondatod hozzám. S azóta
is előveszem s forgatom, újra
meg újra. Ígéretedben vajon
hittél-e? S vajon hittem benne én?
Üzentél-e vele végsőt? Hogy búcsúzni
e Földön így helyes? Így volt a helyes,
tényleg? Hisz tudjuk, nem tudhatjuk, hová
is tartunk átlépve innen, s hol az
a közbenső hely, s milyen? A búcsú,
a római kávé ígérete
a pillanatból az odaátnak,
annak a jövőnek szólt-e talán?
Valóban, a viszontlátás ünnepét
ott üljük majd meg? Ott lesz az ígért,
méltó folytatás? Ez legyen az üzenet,
amit innen varázsigeként viszek
magammal? Így folytatódik majd ott
a szívbéli barátság, míg lelkeink új,
nehéz földi küldetést áhítva
bolyongnak ismeretlen baráti
lélektársak között, ott, Er tájain?

2009. július–2021. április

 

 Megjelent a Magyar Kultúra Család-számában (2021/2)