Ajlik Csenge | Vonaton valahol Gödöllőnél és más versek

Ajlik Csenge 2021. augusztus 28., 09:49

csemegézem a legjobbat
a barack ízű mindenséget
mézmárványos ajkaim nyalogatva,
héjamat levetve, pelyhesen:
boldog vagyok most, beszíneződtem.

Gulyás Andrea: Káprázat a vizes vb-n (akril, vászon, 70 ×70 cm, 2018)

Vonaton valahol Gödöllőnél

mellúszásban csapkodnak
a csendesebbik fátyolfelhők
a többi csak zakatolva lubickol.
rég ültem már vonaton,
hátammal masszírozom
szülőföldem mellkasát,
addig, míg vak leszek a hangokra,
meg nem hallom a színeket,
és nem éneklek ízeket.
csak nézem a fejemre olvadó,
rosszalkodó kék eget
tudva,
hogy mindennek vége apad.


Gyógynövényke

zöld pázsitpalástok,
lemezek, földi tetőcserepek
vajon tudta, mi lesz belőle,
mikor gyökereit még giliszták szopták,
és fejét nem látta napvilág?
és mikor tudta meg,
hogy a mikoroknál fontosabb a hogyan?
először akkor, mikor kinevette magát?
levágták.
teába áztatva nyugtatja már
a vidámság bánatát
visszatartja lélegzetét, kivöröslik,
hátha pár rétege újra kihajt,
illata hátha megint kivirágzik.


Köröm közepében

csemegézem a legjobbat
a barack ízű mindenséget
mézmárványos ajkaim nyalogatva,
héjamat levetve, pelyhesen:
boldog vagyok most, beszíneződtem.
és ez a szín az én színem,
rám csókolták, jól áll nekem
mert minden mit képekből
magamról megismertem
enyém saját köröm közepében.