M. Fehérvári Judit | A lándzsarózsa éneke és a szemérmes mimóza válaszdala

M. Fehérvári Judit 2021. augusztus 29., 07:25

Olyan ez, mint a pozitív mágia:
a bűvész számba veszi varázskalapja tartalmát,
és felröppent egy hóangyalt, ki a békesség
galambjává szelídül. A költemény piros csőrű
villanás a földeken

Orth István: Boleró (rézkarc, 50 × 40 cm)

A lándzsarózsa éneke és a szemérmes mimóza válaszdala

Akkor azt kérdeztétek, miért írok verseket.
A válasz hirtelen bennem rekedt.
Csak arra az indiai platánra tudtam
gondolni Mezőhegyesen, aki leguggolt
hozzám és átölelt, hogy erőt meríthessek
egykoron marhavérrel borított hitéből,
mert a vers bebábozódott lepke az Amazonas
mélyén, s pillangóvá érvén bontja ki szépségét,
hiszen magasan suhan az esőerdők fáinak
csúcsa fölött, s kondorként szárnyal az Andok
hófödte ösvényein… Széttárt karjaival simogatja
az emberi szíveket, és attól lesz erősebb,
ha boldogságot lát, ha minél több napfényt
érez, s szétáraszthatja a nagy folyók mentén
mindazt a fájdalmat, mit a lelkekből gyűjtött.
Olyan ez, mint a pozitív mágia:
a bűvész számba veszi varázskalapja tartalmát,
és felröppent egy hóangyalt, ki a békesség
galambjává szelídül. A költemény piros csőrű
villanás a földeken, a fekete lyukak mögötti
fény a galaktikákban, a boldogság háromszáz-
hatvanöt napnyi mosolya két szívkamránkban,
s betűhalmaz a papírlapon.
Összegyűrheted, kisimíthatod, napfényatlasszá
válik mindig, ha fellapozod.