A Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága KMI 12 programja a Kárpát-medence magyar nyelvű kortárs irodalmának terjesztését, ismertebbé tételét segíti évente tizenkét alkotó kiemelésével. A hét szerzője rovat e tizenkét alkotót kívánja reflektorfénybe helyezni, egy-egy szerzőt és munkásságát állítva a központba.
E heti szerzőnktől, a Balassi-emlékkarddal kitüntetett Kürti László költőtől mára a június végén Pécsett, az ügynökség Zsolnay-negyedben található írórezidenciáján írt verseiből válogatottunk.
pécsi látkép
téglatornyok közt hűvösödő árnyak,
az ég megszakadt vászonlepedő,
belengi a vasbetongerendákat
néhány száz év, mit permetez eső.
és rozsdaként folyik a porcelánon,
mit készre éget most a déli nap.
gyertyahosszan múlik el az az álom,
hogy megőriz a rang, de elmarad.
mert nem voltunk és nem leszünk mi többek,
csak épp megfáradt turistacsoport.
kik hallgatják a sztorit, mert így könnyebb,
a múlt, a dicső, mit eltékozolt.
vad téglatornyok merednek az égnek,
lázasan még, pár szép műalkotás.
izzó tárgyak, mint a fiatal férjek,
de helyükbe lép majd a tartozás.
nehéz szív
a mészáros szívét
hiába önti ki.
gyanakvón mérlegel,
nem érti, mért ciki.
a mészároskötény
sok mindent eltakar.
vérfoltjai alatt
nem látni mennyi var.
a mészáros bárdja,
mint agya, pengeél.
ki nála vásárol,
könnyű szívet remél.
a jó humor haszon,
hűtőben ott a fej.
nem disznóság, hogy épp
viccel tereli el.
feloldja a halált,
átmetsz és darabol,
de nincs olyan zsiger,
amit elpazarol.
véreshurkát, ha tölt,
megrendelésre hajt.
a pénz számára nem
hozott még sok zavart.
csak szíve fáj, mikor
a töltelékbe megy.
közel akkora kár,
mint bélszín vagy a szegy.
a mészáros hasa
épp, mint a hentesé.
súlyos karmát cipel,
akár a szenteké.
a mészáros szívét
nem érti idegen.
hiába teszi ki
és tartja hidegen.
védettségi igazolvánnyal
nem a fehér halásznadrág,
hátitáska és fényképezőgép.
nem a szalmakalap,
a turistalárma.
hastáska nem, a bőrszandál,
szájmaszk és csoportos belépő.
vaníliafagyi mézestölcsérben,
nem a szétizzadt kockásing.
nyugdíjas hímzőcsoport,
kopaszodás, nem a dauerolt frizura.
nem a görbebot, napszemüveg.
hanem a negyvenfokos júniusi
szélben, hárs illatával vegyült
feketerigó dögszaga.
belváros
főtérre néz a terasz, ahol írok,
egy cigány hegedűvel nyekereg.
nagy leanderek körül sárga gyíkok,
a szél szertefújja a szemetet,
amit a közmunkások sepernének,
bosszankodva, hogy hol van még a dél…
persze, hogy tűzőnapon sem henyélnek,
de lejár a meló, és szűk a bér.
lovasszobor árnyékában egy asszony,
gyermekeire ráripakodik.
hol van a hős, ki szívet neki adjon,
mára csak cseléd, s jön a harmadik…
nagy hadvezérek árnyékában mégis,
átlengi pécset is a győzelem.
asszonyaik lelke örök poézis,
verssé teszik városukat velem.
büfé csempékkel
citrusos üdítőt kér, igaz gyümölccsel.
pogácsát hozzá, és ki szeretne ülni.
jár kint a levegő, hagyd a visszajárót!
ő maga sosem járt még a csinos pécsen.
leül, kéne egy gyorsabb asztaltörlés!
nem szőrszálhasogat, csak legyünk
igényesek. nem rossz ez a büfé,
nem rossz a pultos csaj, cicijét
is látni, mikor előredől. törölget,
mosolyog, rózsaszín bimbókkal,
tavasz is lehetne, marha forró
nyár ez. mosogat, kérdezi, hozhat
még valamit? hozhatna, jó lenne
lehúzni a lázat. csörög az ap-
róval, túl zajos az élet, kéri,
hogy segítsen kicsit boldog lenni.