A hét szerzője rovat a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága KMI 12 programjának tizenkét alkotóját kívánja reflektorfénybe helyezni. E heti szerzőnk a Balassi-emlékkarddal kitüntetett Kürti László költő, akitől ma a tizenkét szerző műveiből kiadott Bennem a többi című, KMI 12-es antológiában megjelent verseiből válogattunk.
ÜZENET NAGYANYÁMNAK
aztán én is megnősültem, mint a többiek.
a kisházat jól adtuk el, de az újat még
ma is nyögjük (csak bankkal ne fogódzkodjon
az ember). síelni készültünk, de elébünk
vágott a rák, így elcsúszott a gyerek
vagy 7 évvel, végül mégis, itt van!
épp az anyjával ripakodik. úgy volt,
hogy a műtét utáni öt év eldönti majd
az életet. most meg, hogy piros vagy
a kék ruhát, a gyerek, ezen megy a cirkusz.
öcsém is megnősült, ott két szép arcú fiú.
nyugi, jelen vagyok minden családi ünnepen!
hantás fiadból nagyobb piás lett, mint álmodó:
tátott szájjal hallgatom kommersz,
kevert életét, ha összefutok vele az utcán.
az urad nagyon megöregedett. előbb
kitagadott, majd visszafogadna, ha hagynám.
pedig már nem vagyok olyan konok,
mint mikor nem aludtam el nálad, míg
meg nem varrtad a kilukadt pizsama-
nadrágomat. (bár máig nem tűrök viszonyt,
amiből kint van a seggem.) pedig olyan
engedékeny szeretnék lenni, amilyen
te vagy: ha nem megyek ki hozzád
a temetőbe, akkor sem hallgatsz meg
kevésbé, mint most, hogy megüzentem
a híreket.
AZT A FENYVEST
amit félve jártunk be a falusi
kissrácokkal, ahol akasztott
kutyát láttunk és félelmetes baglyokat.
ahol telente keskeny ösvényről
aszfaltúton át csúsztunk, nejlonon
és nem volt, aki az autóforgalmat figyelje,
mert mindenki bizonyítani akart.
néhány megvénült, piássá lett csibész,
ha visszaköszön néha, de kisiklott
életével leintené bármikor régi,
nagy győzelmeinket.
magánkézre került a fenyves, egy utcabeli,
szorongó fiú jutott hozzá, szülei kárpótlási
igényén keresztül. kivágatta az erdőt, csonkok
merednek az égnek. a dombra vezető ösvény
még megvan, de kutyát nincs hová akasztani,
ha valaki éppen azért jönne. törzscsonkok,
gyökerek még érzik a baglyok karmait,
ágak szorítását, akasztott kutyák terhét.
képembe vág a fenyves gyantás emlékfelhője,
és borsókázik a hátam, mikor átviharzok őrült
tempóban az alig használt, porlepte aszfaltúton.
AKÁR EGY HADVEZÉR
tulajdonképpen egy folyóparton
napozó nudista akartam lenni
világéletemben. egy kizárólag
női övezetben, becsben lenni,
mint japánkakas a tyúkudvaron.
nagysodrású háttérrel: irigykedő,
lapátoló kenusokkal a gyors folyón.
limonádét szürcsölve, megigazítva
a napszemüveget, győztes
hadvezérként nézni keresztül a tájon.
egyébként unni az egészet.
és sistergő meztelen seggek közt
hessegetni el a császárok örökösen
dongó, nagy kétségbeesettségeit.
KITAPOSOTT SZŐNYEG
ahogy a szüleid hagynak el, s még nem érted,
mit jelent felnőtt ésszel itt maradni árván.
de a halál és közötted már senki nincsen többé
pajzsnak, bizalomnak, csalfa egérútnak.
hagyatékodból elajándékozod a rád
maradt szekrénysort. lemondasz arról
a fontosnak hitt afrikai kunyhóról
és fehérgólyákat ábrázoló festményről
egy távoli rokon javára. de hazacipeled
azt a régi szőnyeget, amit már akkor sem
becsültél sokra, mikor apád megrészegülten
tántorgott vele haza, miután cigaretta-
parázzsal kiégette az elözvegyült nagynénje.
és valahogy neked ez lett a legfontosabb
menedék, erre az előre kitaposott maradék
másfél vagy talán két évtizedre.
most mégis arra az önfeledt rajongásra
gondolsz, meg anyádra, ahogy fejcsóválva
ugyan, de együtt terítik le a nagyobbik
szobában ezt az alig használt, de átlukadt
kézicsomózású, seszínű szőnyeget.