A hét szerzője rovat a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatósága KMI 12 programjának tizenkét alkotóját kívánja reflektorfénybe helyezni. Rovatunk e heti vendége a Magyar Írószövetség Debüt-díjával kitüntetett junior költő, Nagy Lea, aki a nyár folyamán Pécsett, az ügynökség Zsolnay-negyedben fekvő írórezidenciáján alkothatott két hétig. Mára az ott írt verseiből nyújtunk válogatást.
Folyamatos várakozás
Az ágy egyik fele üresen áll.
Mégis ott van rajta a párna,
a gondosan összehajtogatott takaró,
az ágy végében a törülköző.
Folyamatos várakozást idéz ez
elő bennem,
mintha bármelyik pillanatban
betoppanna valaki,
ide,
ebbe a lakásba,
ahol a nyári szünetemet töltöm,
és fogná magát,
ez a valaki,
kihajtogatná a gondosan összehajtogatott
paplant,
és csak úgy ráfeküdne,
miközben az ágy egyik fele üresen áll.
Nem számított rám.
Ezt mondta,
nem pedig azt,
hogy nem számít rám.
csak hogy akkor és ott, nem számított.
És suttogta orra alatt:
Éljenek a nagy költők, éljenek, éljenek!
Nem számított már semmi sem,
sem a lábam remegése, mint a szerelmeseké,
sem a künn zuhogó eső.
Kalapját simogatta, eltorzított hangokon szavalt.
Én pedig csak ringtam a csípőmmel
az eltorzított hangokra,
figyeltük a torzultat,
a ringó torzulást.
Nem számított semmi, mert ránk
sem figyelt már senki.
Kiállított káoszban simogattuk
a simogathatatlant.
Éljen, éljen!
A nagymamám a padon
miképpen nekem háttal,
a kis gombos majicáját,
ahogyan cibálta a nyári szél,
valahogyan
olyan szép volt,
olyan üde,
gondoltam akkor ott magamban,
s mentem felé,
miközben ő nekem háttal,
és mosolyogtam,
olyan vidám lettem
amikor megláttam,
merthogy évek óta nem.
Ült a bábszínháznál
a Zsolnayban,
nekem háttal,
mentem felé lassan,
gondoltam magamban,
megölelem hátulról,
hogy meglepem,
miközben gombos majicáját,
cibálja a szél.