Mi benne a lényeg? Mi is, de tényleg?
Az unokáink ebből mit tudnak majd?
Csak annyit, amennyit testről a lélek,
LESZ UGYANAZ MAJD
(SZONETT, JAMBUSOK, ETC./1)
A szélben toltam kint babakocsit ma,
a játszótérre menve ki megint,
ezen a napon is szokás szerint.
Ragadt kerékre rá sokágnyi szirma
a tavasznak hívott időnek, égnek.
Mi egy nap? Mennyire fontos nekünk,
vagy mennyire fontos másnak, letűnt
koroknak, időknek, napokra éjnek?
Mi benne a lényeg? Mi is, de tényleg?
Az unokáink ebből mit tudnak majd?
Csak annyit, amennyit testről a lélek,
lépésünkről tudhat ma az az aszfalt.
Varjú szemében a világ, az élet.
Mi ugyanaz volt, az lesz ugyanaz majd.
HÓRA HULLNA MÉG
(SZONETT, JAMBUSOK, ETC./2)
Először állni téli földre. Nézni
fogyó napot veled, vadászlesét,
az űrbe festett tájnak más helyét.
A kis házból talán ő maga lép ki,
aki akkor még élt… Ha visszanéz
a szem, ezt látja, száj ma ezt beszéli.
Ott állt az erdő száz akáca és mi.
Kezünkben boldogság, jó pár marék.
Azóta több telünk eltelt, sokévnyi,
de nem vagyunk öregek még azért.
A lányunk felmenők arcát idézi,
szőke hajába túrhat már a kéz.
A hóvirág kinyílik újra. Szép, mi?
Fehér szirom a hóra hullna még.
ELSEPERT FELETTE
(SZONETT, JAMBUSOK, ETC./3)
Levágott fél libaszárnnyal seperte
mamám az udvarát, miként ha fél
angyalszárnnyal seperte volna. Szél
se rebbenőben kint ma és semerre.
Ki tudja, hogy miért jutott eszembe
ez? Múlt sötét egén a holdkaréj,
meg más ez-az. Hibázni kezd az éj.
Az ember önmagával nézne szembe.
Olyan az egész, mintha filmje lenne,
de térni vissza más korába fél,
egy ház mögé, ahol talált egér
lapult a kis tenyérben és remegte
a ritmusát az ősi rettegés,
s az angyali szárny elsepert felette.
AMIT FELEJT, AMIT TUD
(SZONETT, JAMBUSOK, ETC./4.)
A nászutunk a tengerpartra, persze.
Fiume templomába még elég
időnk maradt beülni és kevés.
Abbáziában ért megint az este,
de Duinóba nem mentünk be végül.
Szlovéniában lágy medúza és
fehér habok fogadtak, míg a réz-
színűre festett alkonyat bekékült.
Pár év azóta eltelt. Így a jó.
Apró kacsa teperne, kis hajó,
a patakban. A képe tengerig fut.
A partra állva látni őt ma még.
Homályosodna élesből a kép.
Fakítaná, amit felejt, amit tud.
PORSZEM ÍRISZÉN
(SZONETT, JAMBUSOK, ETC./5.)
Az úton szarvasok szökellnek át,
az autók előtt viszik agancsuk.
Bagoly köt a sötéttel esti alkut.
Ne csapjon zajt, a róka most vigyáz.
A csíkos borz megint az éjszakás.
A lovakat az istállóba hajtjuk.
A macskáknak valami tej ma csak jut.
A szentjánosbogárka szárnya láng.
Az estről nappal írok most. Bevallom.
Akárha veled ott lennék ma én
vidéken, ám nem igaz ez se. Pardon.
Ez a vers itt egy budapesti mém.
De, mint az élet, egy kicsit se random.
Szivárványt látni porszem íriszén.