Ocskay Lilla | Farsang 365

Ocskay Lilla 2021. szeptember 30., 13:14

Ott van például az a lány a szélen. Látni az üres, bamba tekintetéből. Pár percenként előveszi zsebéből a telefonját, végigpörgeti az üres üzenőfalat.

László Hajnalka: Self Distancing (Öntávolságtartás) – 2020

Táska, telefon, pénztárca, kulcs… Jaj, majd’ elfelejtettem! Az álarc. Lekapom gyorsan a polcról. Leviharzom a lépcsőkön, megint késem. A buszmegállót még hajnali köd takarja, de látom, a maszkot mindenki viseli. Hogy is lehetne másképp! Hogy honnan tudtam? Egyszerű. Ott van például az a lány a szélen. Látni az üres, bamba tekintetéből. Pár percenként előveszi zsebéből a telefonját, végigpörgeti az üres üzenőfalat. Vagy ott van például a középkorú úr az aktatáskával. Ott a lámpa mellett. Látni az undorodva megránduló szájvégein. Az előtte elcsoszogó hajléktalant figyeli, miközben a kezét akaratlanul is a nadrágjába törli. A lánytól nem messze kisfiú áll. Tizenkét éves forma. A telefonján támadt sürgős elintéznivalója. Néha kíváncsian kinéz a maszk alól, de amikor pillantásunk találkozik, félve visszahúzódik. A raszta srác az útra dobja az égő cigarettát, és a járdán totyorászó galamb felé rúg. Ahogy az állat felreppen, hirtelen megijedek. A lány is észrevette, egymásra nézünk, rámosolygok. Egy pillanatra kikukkant az álarc alól, szája sarka megindul, aztán elkapja a tekintetét, és az arca újra közömbös. A jármű megérkezik, a raszta és az aktatáskás majd’ fellökik egymást, a kisfiú a földre köpi a rágóját, én pedig az égre meredek. Az álarchoz nyúlok. Elég volt! Leveszem! De nem jön. Hozzám nőtt, belém égett, a részem lett. Köszönés nélkül elviharzom a buszsofőr mellett, és még épp egy teszetosza nyugdíjas előtt levágom magam az egyetlen árván maradt ülésre.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)