Hej, Szögeden, Szögeden
Tisza lép a köveken.
Nézegeti Misike,
aki most még kicsike.
Hej, Szögeden, Szögeden
Tisza lép a köveken.
Nézegeti Misike,
aki most még kicsike.
Na de megnő a palánta,
magasabb lesz, mint a nyárfa!
Bárki látja, jövő nyáron
átússza a Tiszát háton.
Elé szökken a dóm tornya,
a harangja bim-bamolja:
Tavaszra nyár, nyárra ősz,
kicsi ember, hová nősz?
A Tiszában sok a harcsa,
kicsi víznek nagy a partja.
S mert megnő a keszeg is,
ember leszek magam is!
Szőke Tisza Szögeden
ott locsog a fövenyen.
Cirógatja lábadat,
elringatja álmodat.
Csivitel Márton,
mint fecske az ágon.
Jobbra röppen,
balra cikkan,
egyszer csak elalszik,
meglepi az álom.
Be színes az álom,
de kerek az álom.
Ide fordul,
oda fordul,
addig-addig fészkelődik,
elröppen az álom.
Jaj, meg kéne fogni
azt a kerek álmot!
Megragadni,
simogatni,
becézgetni, marasztalni,
jaj, nem visz a lábom!
Menni kéne, futni,
a Dunát átúszni,
megkeresni, utolérni,
sehol sem találom!
Úgyis utolérem,
juszt is megtalálom,
ha bejárom,
körbefutom
az egész világot.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. szeptemberi számában)