A magyar, különösen a vajdasági néprajztudomány nagyon sokat köszönhet a közelmúltban elhunyt Jung Károlynak. Ő az egyetlen, aki a hagyományos komparatív módszerekkel és tudományos szempontrendszereket követve építkezett. Folklorisztikai életművét az összehasonlító vizsgálódások határozzák meg.
A magyar, különösen a vajdasági néprajztudomány nagyon sokat köszönhet a közelmúltban elhunyt Jung Károlynak. Ő az egyetlen, aki a hagyományos komparatív módszerekkel és tudományos szempontrendszereket követve építkezett. Folklorisztikai életművét az összehasonlító vizsgálódások határozzák meg. E tekintetben szinte Jung Károly az egyetlen vajdasági folkloristánk. Nélküle nem bontakozott volna ki a mára már igen gazdag délszláv és magyar folklórszövegek egybevetése. Ilyen nagy horderejű kutatást csak az képes végezni, aki ismeri a szerb nyelvet, a szláv szakirodalmat, a megjelenő szakfolyóiratokat. Többször is hangsúlyozta, a szerb nyelv ismerete nélkülözhetetlen a párhuzamok feldolgozásánál.
Ebben a könyvében a 2012‒2017 között megjelent tanulmányait adta közre. Aki nem kísérte Jung Károly kis példányszámú tudományos folyóiratokban megjelent írásait, annak az újdonság erejével hatnak e tanulmányok. A kötetben megjelent folklórtémákat komplex módszerrel tanulmányozza, elsősorban a források összességét gyűjti be. Konkrét célja a korpusz elemzése. Magyarázatokat fűz az eredeti szöveghez, a történelmi ismeretek összefüggésében maradéktalanul feltár és közread. Legtöbbször letűnt kulturális elemeket vizsgál, mint például a Bűrvár jelentése, a gerontoktónia/Altentötung, letűnt regösének-töredék, és említhetjük a Tito-verseket is. Mindenhol a téma hátterét kutatja és tárja fel.
A kötet első tanulmánya a földfoglalás motívumkörét vizsgálja. Azt a témakört, amely a török hódoltság idején mint néphagyomány eljutott Boszniáig, a balkáni török világba. Hogyan, miként jelentheti a Bűrvár a birtokszerzés alapmotívumát? Honnan eredeztetik a Bűrvár-motívumot? Megismerhetjük a Dido nevével fémjelzett városalapítási monda elemeit, azokat a mondaváltozatokat, amelyek Karthágó alapításának mondájához kapcsolódnak. Elhagyva a kötet első tanulmányát, ismét olyan témakörrel találkozunk, amely a magyar folklorisztikán belül nem kapott nagyobb teret. Ha a világhálón szeretnénk többet megtudni az öregek intézményes megölésének megszűnéséről, egyetlen ablak nyílik meg, s ez nem más, mint Jung Károly 2002-ben e témakörben megjelent írása. (Jung Károly: Mióta tisztelik az öregeket? Az öreg(ember)ek megölésének megszűnéséről szóló népi elbeszélések a magyar prózaepikában. Híd, 2002.) A gerontoktónia kérdéskör vizsgálatakor Jung számára három népi elbeszélés volt ismeretes, amely a magyar folklórban az öregek megölésének megszűnését (megszüntetését) fogalmazta meg. Oldalakon át ismerteti, hogy a kérdéskör kapcsán hogyan ismerte meg a feljegyzett szövegváltozatokat. Kiemeli, az újgörög szóhagyományban följegyzett szövegváltozatok motívumgazdagságukban meg sem közelítik a páratlanul gazdag délszláv szövegek színvonalát, sőt az eddig ismert négy magyar változatét sem.
Jung tanulmányaira a személyes hangvétel jellemző. Alapos odafigyeléssel elemzi a párhuzamok felfedezését, miközben az elemzett műfaj speciális vonásaira összpontosít. Gondoljunk csak a kórógyi regösének hiteles és kevésbé hiteles párhuzamaira. „Mindenképpen kerülni igyekezvén a meredek fogalmazás kínálkozó lehetőségét, ezen a helyen mindössze annyit kívánok megállapítani, hogy e három »változat« közül gyakorlatilag egyiket sem szabad komolyan vennie az egykori jugoszláviai magyar (ma szerbiai magyar és horvátországi magyar) folklórkutatás néhány évtizeddel ezelőtti »felfedezései« és történetei kutatójának.” Kétségtelen, hogy elemzéseiben tudatos bővítésre törekszik, olyannyira, hogy a regösének vizsgálatakor a figyelmet még a régészeti kutatások eredményeire is ráirányítja.
Németh István novellája alapján írta meg a Kossuth Lajos fenn az égben… – A Kossuth-nóta 20. századi utóéletéhez című tanulmányát, egy magyar népdal szövegét hogyan költötték át a magyarcsernyei fiatalok. A Túl a Tiszán faragnak az ácsok népdalt 1945 után is átköltötték a magyarok itt, a Délvidéken, s mindig akadt jóakaratú ember, aki besúgta őket az Oznának (kommunista belbiztonsági erő, titkosszolgálat). A tárgyalás lefolytatását némi folklórkiegészítéssel adja közre. Számomra ez az írás, ha úgy tetszik, dolgozat, inkább a társadalomnéprajz kategóriájába sorolható, mint a folklórgyűjtemények közé.
Kutatástörténeti dolgozatai nem kerülik el a hatvanas évek titóizmusát sem. A titóizmust mint rendszert és mint ideológiát egyértelműen a kommunista/szocialista gondolatkörbe sorolhatjuk. Ennek táptalaja részben az iskola volt, részben a népre ráerőszakolt mindenféle irodalmi és zenei alkotás ismerete és annak gyakorlatban történő előadása. Az olvasókönyvekben megjelent szövegeket elemzi visszaemlékezései alapján. Idézem: „Ma már olcsó szórakozás lenne arról meditálgatni, hogy a másodikos kisdiák a versezet alapján hogy képzelte el a délszláv nemzetek válogatott és rettenhetetlen lovascsapata élén kivont karddal robogó Marsallt, amint ráront a gyáva ellenségre, s természetesen legyőzi.” Ma biztosak lehetünk abban, hogy rendelésre gyártott versezetről van szó, s ahogy Jung találóan definiálja: korfüggő követelménynek tett eleget a költő.
A könyv összefoglalást ad a témákkal kapcsolatos empirikus vonatkozásokról is, példa erre a Dugovics-motívum vándorútjának tárgyalása. A szerző nemcsak saját eredményeire támaszkodik, hanem széles körű kitekintést nyújt az irodalomban fellelhető ismeretekre. Értekezéseiben a legjelentősebb nemzetközi publikációkra hivatkozik (Bonfini, Antonio; Marzio, Galeotto; Rabiger, Frank). Ezek után méltán tehetjük fel a kérdést, vajon a járulékos elemek között nem búvik-e meg a mítoszteremtés alapvető tényezője, hogy minden nemzet a saját képére rekonstruálja a szereplőket, ezzel is nagyszerű példaképeket állítva a jövő nemzedékének. Ez a kutatás is a sokrétű ismeretanyagon alapszik, aminek ékes bizonyítéka az Áso és Sztána ballada ismertetése, illetve a komparatív megfigyelés kapcsolata. Bár ezen ismertetőnek nem tisztje, hogy részletesen beszámoljon a kötet minden tanulmányáról, mégsem tudom megállni, hogy ne vegyem számba valamennyit. Érdeklődési körömet elsősorban a kutatások mélysége kötötte le: milyen „mélyre” tudott eljutni a szerző az adatok felkutatásában.
Egy újabb történet: a hagyomány szerint havas Boldogasszony emlékére a hívek elzarándokolnak Tekiára, a kegyhelyre. Itt ismételten szájhagyományozódik, hogy ezen a napon (1716. augusztus 5-én) a törökök megfagytak, hogy rémisztő hideg lett, hogy hó esett. Nos, ezeknek a feltevéseknek, népi legendáknak az eredetét kísérli meg Jung Károly hiteles adatokkal feltárni. A zarándoklat indítékait, az erre vonatkozó feljegyzéseket, ponyvákat, imakönyveket is megismerhetjük a tanulmányban feltüntetett hivatkozásokból.
A kötet adalékaként ismertet egy dilemmát, Vitkovics Mihály Bácskai népdal című verses szövegének „születéséről”, annak szerb fordítása kapcsán. A problémakör megközelítéséhez részletes tájékoztatót kapunk, és az említett irodalmár szerepéről a magyar–szerb irodalomban. Vitkovics Mihály fontos alakja a 19. század magyar–szerb irodalmának, bár alkotásai napjainkban már csak az irodalmárok körében ismert. Ez a tanulmány is megerősít bennünket, hogy Jung Károly nagy lelkesedéssel foglalkozik a magyar folklór szerb párhuzamaival. Továbbá szembeszáll mindazokkal, akik tévesen fordították Vitkovics költészetét magyarra.
A szláv kapcsolatok, párhuzamok keresése mindig előtérben áll tanulmányaiban. Az egymásra rakódott bonyolult elemeket mikroszkóp alá teszi, sejtjeire bontja a rendelkezésére álló anyagot, mígnem konklúzióként levonja az „igazságot”. Az a bizonyos rendelkezésére álló anyag pedig nem más, mint a felkutatott szakirodalom. A megjelent tanulmányokhoz több mint 190 szakirodalmi forrást használt fel.
Nem csak más nemzetek folklórkutatásai érdeklik, górcső alá veszi a nemzeti identitást kifejező Kossuth-dalokat is. Feldolgozza a második világháború utáni szellemi élet alakulását, amelynek alappillére az oktatás volt. Az oktatás egyik (sőt legfőbb) funkciója a társadalmi integráció. Lerántja a leplet az ideologizált értékrendről. Tankönyvek elemzésén keresztül érzékelteti a szocializmust, a központosított rendszert, hogyan sorvasztották el a helyi kultúrát, a nemzeti identitástudatot.
A reá jellemző aprólékos részletezéssel vezeti fel az Egy elfeledett jószolgálati folyóirat című tanulmányát. Néha olyan érzése támad az olvasónak, miért kell ennyire körülírni egy levél keletkezését: pecsét, címzés, mérete, színe, de továbbhaladva az apró elmélkedéseken, egy nem mindennapi, helyesebben egyáltalán nem ismert folyóiratról szerezhetünk tudomást. Hogy a közölt folyóiratról miért hallgatott a vajdasági írótársadalom, arra – ha kissé burkoltan is – megkapjuk a választ. És még sok másra is.
Még sok mindent el lehetne mondani Jung Károly Folklór minden időben és más témák tanulmánykötetéről, összegzésként két gondolatot fogalmazok meg. Minden tanulmánya elmélyülésről tanúskodik. E gondolatom pedig választ ad arra, miért nehéz Jung Károly tanulmányait olvasni: mert az ilyesfajta vizsgálatok nem mindennapiak. Második gondolatomként pedig egy megkülönböztetett terminust használnék Jung könyvéhez: végigérve a tanulmányok olvasásával, olyan érzésem támadt, mintha egy nagy lexikont olvastam volna.
Kultúránk többirányú vizsgálata teljesedik ki e kötetben.
Jung Károly: Folklór minden időben és más témák. Tanulmányok. Újvidék, Forum, 2017.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. szeptember 18-i számában)