Maurits Ferenc alkotásaival a hetvenes évek óta képviseli a vajdasági magyar képzőművészetet, hozzájárulva annak nemzetközi művészeti standardokhoz való kapcsolódásához, műveinek sajátos, felismerhetően egyéni jegyeivel, stílusával gazdagítva azt.
„cézanne hátizsákja tele azúr színnel
lassan bandukol aix-en-provance-ből
az áldott hegyig
a saint victoire-ig
majd egy életen át
ezt festette
minden fénnyel”
Maurits Ferenc alkotásaival a hetvenes évek óta képviseli a vajdasági magyar képzőművészetet, hozzájárulva annak nemzetközi művészeti standardokhoz való kapcsolódásához, műveinek sajátos, felismerhetően egyéni jegyeivel, stílusával gazdagítva azt.
Virág Zoltán Maurits Ferencről szóló tanulmányában a következőképpen ír: „Barangolásai és emlékezései nevezetes kulturális atlaszában, az 1970-es évek Vajdaságának művészeti atmoszférájáról értekezvén, Oto Bihalji-Merin a figuralitás pszichedelikus színképeit, spektrális alakzatait idézte fel Maurits Ferenc alkotásait jellemezve. A fénykötegektől védett, a fénykötegektől sodortatott vagy szétromboltatott lebegések, torlódások űr-kék, kardinálvörös, krómoxid-sárga, éjsötét koloritja valószínűleg arra az ismerős képarchitektúrára emlékeztette, amelyet a művész verseket, rajzokat, festményeket tartalmazó első kötetének előszavában ugyanő már 1970 februárjában teljes joggal, nagyon megbecsült és felértékelt.” (V. Z.: A lét fonalrezgései és vonalgörbéi, Híd, 2009. 11–12., 49.)
Amellett, hogy festményeivel, grafikáival töretlenül jelen van művészeti jelenünkben, Maurits termékeny versíró is, azaz „képíró”, Bányai János szerint, aki észrevételezte, hogy művészete a „festészetet jelentő képírás, a festőművészt jelentő képíró szavakhoz” kapcsolódik szorosan. (Bányai János: Kisebbségi magyaróra, 1996, 41.) A Berlini versek című kötetet, amelynek alcíme Fényversek utazásaimról, Bányai Jánosnak ajánlja. Kettejüket több évtizedes szakmai és baráti kapcsolat fűzte össze. Szívszorító azt is olvasni, amint tisztelettel adózik irodalmunk nagyjai előtt, kedves barátai emlékét idézve utazásán, mindazokét, akik után betöltetlen űr maradt (a cannes-i notre dame d espérance templomban / idéztem drága barátaimat / akik nélkül kell élnem / és egy-egy rubinvörös mécsest gyújtottam: / bányai jánosnak, gerold lászlónak, fehér kálmánnak, gion nándornak, bosnyák istvánnak és utasi csabának).
A kötetben szereplő versek három ciklusba rendeződnek, Mediterrán versek, Berlini versek és Párizsi versek címmel. Maurits Ferenc utazásai során bejárta mindazokat a helyeket, ahol a nagy festőelődök megfordultak, útján színekkel és fényekkel találkozva. Provence-ban arany okkerban barangolt, Arles-ban Van Gogh és Gauguin nyomát kereste, zöld csöndben megnézte Chagall sírját Saint-Paul-De-Vence-ben. Cézanne azúr színekkel teli hátizsákja a posztimpresszionisták képeit rejti. Párizsban Rodin, Picasso, majd a Musée d’Orsay csodái ejtik rabul. Berlin komor szürkesége, betonoszlopok és márványtömbök között a vándort szinte „agyoncsapja a történelem”. Maurits kötetét kézbe véve olyan érzésünk támad, mintha egy képzőművészeti albumot lapozgatnánk, vagy még inkább mintha virtuális művészettörténeti tárlatvezetést tartana nekünk a szerző.
Kövessük őt időutazásán és fényverseinek útján, minden bizonnyal különleges élményben lesz részünk.
Ismét Virág Zoltán tanulmányát idézve: „Maurits Ferenc vázlatokat, tablókat, csendéleteket, diptichonokat, triptichonokat, témasorozatokat, minigalériákat, pinakotékákat tartalmazó, a mesterségbeli tudás újabb és újabb fogásaival gazdagított versmappái, verstárai a formavariációkat, a ritmuskombinációkat, a cikluskompozíciót, a képírást helyezik mindig más és más megvilágításba, az örökség és az örököltség muzeális illetékességi köreinek kiszélesítésével, a könyv rendeltetésének, a műtárgy funkcionalitásának újraértelmezésével kiteljesítve a fény gondozásának és őrzésének poétikáját.” (V. Z.: i. m. 56.)
Maurits Ferenc: Berlini versek. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2020.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. szeptember 18-i számában)