Balajthy Ferenc | Kiugrik a nyárból – őszi gyerekversek

Balajthy Ferenc 2021. október 10., 12:52

Ablakon az ősz kopogtat,
Cseperészget langy eső.
Aludni tér a napkorong,
Csendes erdő, hegy, mező.
Hullik, hull a fák levele,
Szilvakék a szilva már

Orosz Annabella illusztrációja

Kiugrik a nyárból

Ablakon az ősz kopogtat,
Cseperészget langy eső.
Aludni tér a napkorong,
Csendes erdő, hegy, mező.
Hullik, hull a fák levele,
Szilvakék a szilva már,
Pince mélyén van pityóka,
S ködbe bújt a nagy határ.
Ökörnyál száll a magasba,
Csábít csábos messzeség,
Marasztaló napmeleget
Ígér ott fenn még az ég –
Apró cseppet visz a szellő,
Mocsarasba gólya gázol,
Nagyot ásít parton egy nyír,
Szöcske kiugrik a nyárból.


Égig érő tűz

Lángol a venyige,
A nap égeti,
Ősszel a levelet
A szél kergeti.

Látni a hegyeken,
Felhő fennakad,
Madarak bús dala
Tar ágakra fagy.

Hull, hullik a levél,
Utad befedi,
Sürög-forog a szél,
Összeseperi.

Lángol a venyige,
Vadliba gágog,
Égig érő tűzre
Minket is rádob!


Csönd feszül

Esteledik a városban,
Kigyúlnak a fények.
Csönd feszül az ég aljára,
Elcsitul a fészek.

Csitri szél szundítani tér,
Nagyharang megkondul.
Végig seper szél az utcán,
S aztán visszafordul

Árva hintára pára ül,
Játszótér is néma.
A parkon keresztül szalad,
Kóbor kutya néha.

Csönd feszül az ég aljára,
Megszeppen a lélek. –
Csillagsátras éjszakában
Pihegnek a fények.


A napsugár mégis

Belém csipdes az őszi szél,
Lóg az eső lába.
Libasorban a gyerekek
Mennek iskolába.

Csengő csendül hamarosan,
Kezdődik az óra.
Csak a csalfa képzeletünk
Futhat ki a tóra!

Messze ringó felhőre ül
A fátyolos nap már.
Nemsokára hópihe száll,
Mutatja a naptár.

De ahogy jött, úgy elszalad
Ez a csacska év is –
Ha elszöknél, fogja kezed
A napsugár mégis!


Szóló, mosolygó

Pálinkafánk – ha virágzik –
Mosolyog majd, barack rajta!
Szóló szőlő szól, úgy játszik,
Dinnyétől zeng-bong a pajta.

Szilvalomb közt ringó ringló,
Mint egy kolomp, lóg a körte.
Szélben táncol minden bimbó,
Rózsánk bokrán, körbe-körbe!

Napraforgó magot szór majd,
S bazsalyog, sok piros alma.
Zöld diót ver csősz egy bottal,
S pityókát vár már a kamra!

Szüretkor, ha zsong a hegyhát,
Kongó hordó mustot remél!
Madárlátta csillag cseng már –
Aki vetett, nem lesz szegény!

Ősszel mind jobb, ád a világ:
Szól, mosolyog, csengő rajta.
Földanyánknak mondunk imát,
S köszönjük, mert Isten adta!