Nyelvtörténetünkben további csodaszép példákat találhatunk. A kerti lugas vagy pergola Eötvös Károly szerint leveles árnyék, Kemény Zsigmondnál hűselő, a Bakonyalján leveles sátor. Nyelvújítási szavunk is van erre. A szécsényi Forgách--Pulszky-kastély kerektorony-pavilonjának reformkori neve: gyönyörde.
Vendégeskedem egy közéleti naplóíró, franciatanár ismerősöm zuglói kertes házában. Szőlőtőkés, díszbokros, barátságos kertjében áll egy fából készült, nyitott, sokszögű, nádfödeles nyári enyhely. Oda telepszünk. Én filagóriának nevezném, de vendéglátóm kiigazít:
• pavilon
Mivel ő franciás műveltségű, hozzáteszi, hogy lehetne még:
• kioszk (kiosque)
De megenged több lehetőséget:
• Ez a kerti fedett pihenő vagy kerti lak nekem pavilon, a franciáknak lehetne kioszk, de nevezhetjük egyszerűen bódénak is.
Nem értek egyet. Kerti laknak semmiképpen sem nevezhetném, mert annak az értelmezésemben falai is vannak, akár lakni is lehet. A kioszk nekem árusítóhely, áruda, leginkább újságos vagy italosstand, esetleg őrbódé, és semmiképpen sem ez a bájos, fedett, de oldalt nyitott építmény. De pavilonnak sem nevezném, hiszen a magyarnak a pavilon leginkább alkalmi kiállítási csarnok. Mégiscsak legjobb megnevezés, amivel kezdtem:
• filagória
Javaslom, hogy maradjunk a filagóriánál, akkor is, ha ennek már archaikus bája van, a nyelvhasználati tévedésre is így figyelmeztetnek: összekeveri az allegóriát a filagóriával. Ráadásul kiejtési változatai is vannak, egyesek nyelvhasználatában: filegória. A filagória gyökere a görög őrház, majd a latin ereklyetartó szekrényke jelentésű kifejezés. Talán az őrház jelentés áll legközelebb a magyarhoz:
• többnyire fából készült, négyzetes vagy sokszögletű, fedett, oldalt nyitott kerti pihenőhely
De a szótár bedob még egy javaslatot:
• szaletli
Kerti beszélgetőhelyünk lehetne tehát olaszosan, németesen: szaletli. Az ugyancsak archaikus ízű szaletli olasz sala, saletta, a német Salettl szóból érkezett hozzánk. De valójában ezt se nagyon használjuk. Vendéglátóm tovább gondolkodik:
• Nevezhetnénk kerti lugasnak vagy pergolának is.
Lugas majdnem lehetne, mert van itt néhány szőlőtőke, igaz, nem nőtt a szaletli fölé. A lugas ismérve azonban a lombsátor, itt pedig csak legföljebb tetővel védekezünk az eső ellen. Nyelvtörténetünkben további csodaszép példákat találhatunk. A kerti lugas vagy pergola Eötvös Károly szerint leveles árnyék, Kemény Zsigmondnál hűselő, a Bakonyalján leveles sátor. Nyelvújítási szavunk is van erre. A szécsényi Forgách--Pulszky-kastély kerektorony-pavilonjának reformkori neve: gyönyörde. Még nem értünk a kerti pihenőhelyek megnevezésének a végére, mert ezernyi változatban sorakoznak teraszok, tornácok, „kódisállások” (koldusállás), erkélyek, szakállszárítók formájában. És akkor ott van az a bizonyos enyhely is, amely nekem jutott elsőként eszembe.
• Enyhely: régi irodalmunkban pihenést, védelmet nyújtó hely; egyes tájnyelvekben: karám.
Persze vendéglátóm pavilonját, szaletlijét, filagóriáját semmiképpen sem nevezhetném karámnak. Nekem továbbra is a filagória tetszik, de nem vitatkozom vele, ha neki pavilon.
Az ember mívelte kerteknek vonzásuk van. Nem véletlen, hogy összekapcsolódik a kert- és a nyelvművelés, s hogy a szervezett emberi gondolkodás, a platóni filozófia a görög Akadémeia ligetből indult ki. Az akadémia is eredetileg leginkább egy liget... Ma már társaság vagy épület.
Így filozofálgatunk mi, a nyugdíjas naplóíró franciatanár és én a zuglói kies (kellemes látványt nyújtó, vonzó) kiskertben, néhány szőlőtőke és virágágyás között a pavilonban, mint egykoron Berzsenyi Dániel visszavonulva a niklai méhesben. De mi a méhes?