Iancu Laura | Versek

Iancu Laura 2021. október 13., 11:49

Ölembe hull a biztos félelem:
Szürke szemem örökké jönni lát,
Leszakadt égdarab a kenyerem,
Váróteremből rendezek hazát.

Tenk László: Éjszaka, Velence (olaj, tempera, farostlemez, 120 × 80 cm, 2008)

NÉVTELEN NAP

nyakadról uram a
köldökzsinórt mindennap lecsavartam
hazám nem volt és nem volt váram
tested metszett bőrömbe falaztam

nagy lettél aztán kinőtted magad
idegen asztalról nézed
amint vakolom az eget
eszem a hulló csillagot

reggel nem írsz nem vársz velem
sem buszra sem egy kézre
torkon szorít a túlélt nap
oda vagy minden este

HAZA AZ ÉJSZAKÁBAN

Szerda reggel lila az ég,
fekete a napraforgó.
Kezedben vásott rózsafüzér,
mondod, hogy nem jó,
idén a termés nem jó.
Aztán beharangoznak.
Vasárnap engem elvisz a vonat.
Kettészakít az út,
egyszerre megyek és
maradok.
De már te sem vagy otthon.
Minden utcasarkon látom,
hogy befordulsz,
játszol velem, nem jössz haza,
anyám,
ez nem a mi házunk,
ez csak az éjszaka.

VALAHOL VÁR

Valahol vár még a tavalyi tél.
Biztos menhely, tűzfallal zárt liget,
Ahol a vonatfüttytől már nem fél,
Ki itt most mozdulatlan integet.

Valahol vár még, ki útra indult,
Asztalt terít, beveti az ágyat,
Látja, amint a makacs ég feldúlt:
Összehajtogatja imámat.

Ölembe hull a biztos félelem:
Szürke szemem örökké jönni lát,
Leszakadt égdarab a kenyerem,
Váróteremből rendezek hazát.

PÁRHUZAMOK

Miközben átosont a
hajnali gyors
a Hidegségen,
bajjal rakott tarisznyámból
elővettem
a képedet.
Arcod könnyű derűjét
a vonatablak
visszatükrözte –
szebbnek láttalak,
mint Isten eltervezte.

Vendég vagyok itt én is,
akár a két fenyveserdő között
a köd.
Fölmarkol az este,
a szívemet hallgatja,
miközben elnézem, ahogy
a zavaros Maros
társát siratja.