Ó idő múlásának percenései ó az
az élőlény riadalma hogy nincs
nem lesz többé már ami van
Kánon
1.2.
Már csak a jelen már csak a mai nap
már mindig csak ez a nap majd eggyel
tovább mindig a meszesedő agysejtek
vaksin hunyorogva néznek farkasszemet
a múlttal furcsa legyek íve himbálózik
végig a kerten lobogó ingujjak gatyák
mellények foszló harisnyák kibomlott
hajak úsznak a levegőben a dombról
a görög-katolikus deszkatemplom mohos
kövei a fűvel benőtt halmok mögül az
élők világa felé ropogtatják kiszáradt
ízületeiket recsegnek csontszúvas
bokáikkal a holtak földöntúli jelszavakat
harsogva már-már eszüket vesztve forognak
gyilkosok és öngyilkosok szelíd halállal
eltávozottak habzó álkapcsokkal becézik
a teremtést az örökkön elfolyó időt
ó édes virágporos levegő ó édes ózon
szemgödreiken átsüt a hold
2.3.
Madarak cirpelésének vékony huzalai kötik
a házat a dombhoz alvó népének figyelme
ellankad a lüktető vér hullámaiból le az örök
folyadékba az Idő vizébe csobban a holdfény
mint egy vitorla metsző szél fúj a tető felől
a vályús utakból trappolnak bordáik kerepeltetve
kiáltana egy de állkapcsa kiakad és az aljba zuhan
tükrébe tart vissza a kilépett tükörkép
3.4.
Rég elmúlt ifjúság ábrái a gyep széli epersorokból
társai közül az ösvény közepére termett hófehér
epervirág mi emel föl mi óvja meg apró szirmaid
magányosan ostobán házba betévedt halálra rémült
korcs megijed fújtat vicsorít segítségért rimánkodik
visszaút nincs szembe mehet csak veled világ
és fél és szűköl és vize és mocska a padlóra elfoly
4.5.
Öntözni gazolni nyírni nyesni kötözni
megerednek-e vajon a tavaszi facsemeték
kaszálni vágni gereblyélni megsérült-e
vajon a damiltól-késtől amikor hozzákapott
a cseresznye vékony kérge megszenvedi-e
kihajt-e jövőre virágzik-e nő-e vagy újat
kell venni helyette ásni trágyázni ültetni
gondozni megfogan-e a traktorkerék
által vágott kopaszokban az új fű
kihajt-e újra az idén már száradó
körtefa terem-e áttelel-e megsínyli-e
a kora tavaszi fagyokat viharokat
0.
Ó idő múlásának percenései ó az
az élőlény riadalma hogy nincs
nem lesz többé már ami van
ó a maradók lelki háztartásának
üzemzavarai percre-pillanatra
emlékek rajzanak s mint rügyek
által mélybe lökött száraz levelek
pörögnek aláhullnak elenyésznek
a domb öléből vonulók kézen fogják
egymást menetelnek már a reggeli
fényben üres szemgödreikkel a felkelő
napba hunyorogva a kimondhatatlant
akarva kimondani tátogva reménytelen
szerelmüket az élet iránt szélfútta
zöld homályban mennek némán
ötven év száz év elviszi mind el
fognak tűnni az emberiség könnyelmű
emlékezetéből
5.4.
A levél elejti árnyékát ökörnyál lebeg
két ág között zümmögnek az üzenetek
ott lebegnek gazdáik is köztük a csendben
tesznek-vesznek ténferegnek a kertben
az emlékezet szövőmirigyeiből eregetik
a szálakat a kezek néma beszédével az
érintéssel simogatással társalognak azzal
ami még felel ezen a nyelven amelyen még
megérti az embert a figyelmet a gondoskodást
nyesik a csemetéket a fákat bokrokat vágják
a füvet a motorberregés mint a méheké
4.3.
Suhogó porzó fű fák virágok füvek gyógyítói
ültetni locsolni ápolni az izgalom a jóérzés
a test legkisebb pórusaiba szivárog át zöld
vérű fehér vérű növények szín illat örömei
életük ennyi születés halál születés
halál aztán magára csukódik a lélek mint
egy levél a kert mikrovilága maga a világ
szelídség vadság bölcsesség gyöngeség
a vég ellen befelé göngyölődő ökölbe szoruló
levelek tetűmocskolta gombatenyészet
fehér nyálkái rajtuk
süt a nap haláluk előtt még egyszer vakító ragyogás
3.2.
A múlt milyen nyomjelző rakétái miféle drónok
ezek csontzörgéssel kopogással miféle csapat az álom
innenső felén miféle alakzatok hogy sem bőr sem
a levegő sem hús sem köd körvonalak csak töltet
nélkül lebegő gomolyagok bőr inak izmok semmi
nélkül nyúlkálnak csontkezükkel csontlábukkal
2.1.
Ringó kerti bölcső öntevékeny boldog ajándékok
a kerttől hogy elfeledkezzék a halandó a mindenség
létezéséről fejét a paplan alá dugja összezsugorodik
mint egy embrió anyja hasában a jó melegben a
sötétben érzi-hallja a hasfalban a vérkörök zúgását
dobog ver hangosan mögötte dohog a táj él lebeg
virágzik minden suhog susog zakatol míg már örökre
a vízben a magzatvízben lengedez kintről hangok
kósza hangok csupán a lét elillanó lángtengeréből
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2019. májusi számában)