Esteledik.
Ma sem virágoztak ki a fák.
Fekete fejkendős anyák elkószált
fiaikat keresik a ligetben. A völgyre
zöld köd szállt
Esteledik.
Ma sem virágoztak ki a fák.
Fekete fejkendős anyák elkószált
fiaikat keresik a ligetben. A völgyre
zöld köd szállt, s lelkemre
bűntudat. Mester,
újra elvétettem az utat.
Nem virrasztottam veled,
megtagadtalak, s nem háromszor
egyetlen nap alatt,
de háromszázszor, vagy ki tudja hányszor.
Júdásod lettem újra, álnok árulód:
Hárommaréknyi ezüst volt
a lelkem ára, s mára
már az is elfogyott. Most itt fenn kereslek
újra, a hegytetőn, a vér-verejték
cseppek nyoma még itt
a porban, de hol van
megkínzott, szeggel átvert tested?
Hol a sír, mely elrejt előlem?
S belőlem a hit hova lett, hova?
Az ajkamról tova-
szálló ima is csak csörömpöl, és nem
segít ki magány-börtönömből. Meddig,
ó meddig tart még e péntek-éjjelem,
és a harmadnapi hajnal nekem
mikor hozza el megdicsőült fényedet,
s az örömhírt,
hogy élsz, Mester, s általad én is,
mégis élhetek?
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. októberi számában)