Lázas csendekben lobog az erdő.
Barlangod mélye jó felvonulási terepet nyújt
a szarvasokkal együtt lélegző megfigyelők számára.
Itt jöttél világra, önkéntes mozdulatok soraiban
Lázas csendekben lobog az erdő.
Barlangod mélye jó felvonulási terepet nyújt
a szarvasokkal együtt lélegző megfigyelők számára.
Itt jöttél világra, önkéntes mozdulatok soraiban
mint mohikán kúszol északra, a fák zöldellő
iránytűit követve. Tulajdonképpen kígyóvá lényegülsz,
perisztaltikád vonszol, pikkelybőröd kimérten siklik,
sziszegve haladsz a gerinctelenek útjain.
A cselekvést a legerősebb motívum váltja ki,
konok küzdelem az indítóokok között –
alfa hímek harca a falkában, bizonyos előjogokért.
Mi ebben hasonlítunk.
Az ököljog rendszerint agresszión át vezet,
dagadó holdak éjjelén a metamorfózis, ilyenkor éles
fogaink között fagyos ezüst csikorog.
A farkasok törődő társadalomban élnek,
mondják, igazságosak, szociálisak, gondoskodók –
és bármily furcsa, humánusak.
Ki beissza magát egy fába, elvakítja, mi bent ragyog –
nem a kék víz, nem kövek, sziklák vagy csillagok,
de mélység az, és csend az. Nem tudni, a fák hallgatása
vagy mozdulatlansága a nagyobb?
Előttünk már jártak ott, hova most sodródunk.
Éjjelenként lengőbordáinkkal egymásba csontosodva
növekszünk, barlangjaikban a sziámi farkasok.
(Az alkotás az Egy a természettel című pályázatunkon különdíjban részesült.)