Kubiszyn Viktor | Mily nehéz a könnyű

Kubiszyn Viktor 2020. május 28., 11:27

„Súlyos és materiális, de ugyanakkor súlytalan és megfoghatatlan a filmburleszk egész világa. Álom és valóság, élet és képzelet egyszerre, csupa ellentmondás és disszonancia, költött mese, de egyszersmind a mi életünk szörnyen groteszk paródiája is. Szabad fantáziálás az élettel, játék a valóság elemeivel, játék a szó legprimérebb értelmében” – írja Hevesy Iván filmteoretikus a a burleszkről. Charlie Chaplin egész életműve remekül példázza Hevesy szavait, egyszerre nagyon légies és könnyű, mégis tele van súlyos érzelmekkel és drámaisággal.

Forrás: United Artists

A Cirkusz szervesen illeszkedik az életműbe,  ugyanakkor melankóliájával, a tragikomikum játékos és ironikus kezelésével bővíti a bevált Chaplin-toposzokat. A film történetvezetése egyszerű, sztorija pár mondatban leírható. A rendőrök elől menekülő csavargó egy vándorcirkusznál lel menedéket mint segédmunkás. Addig csetlik-botlik (szó szerint), míg végül ő lesz a vezető bohóc, a cirkusz sztárja. Azonban ő légtornász akar lenni, mert csak úgy nyerheti el szíve hölgyének kegyeit. Különböző bonyodalmak után a nő végül az (igazi?) légtornászé lesz, a cirkusz pedig felkerekedik és továbbáll. Chaplin nélkül. Ő, bár mehetne velük, mégsem megy – vagyis megy, de az ellenkező irányba.

Egyszerű, naiv történet, és a Cirkusz nem is ettől lesz lehengerlő, kacagtató és  zseniális film. A főszereplő a világhírű chaplini csavargófigura. Jellemzői ismertek, csak az emlékeztetés kedvéért: csámpás, elhordott cipő, egy hajdani elegancia nyomait viselő rongyos öltözet, cilinder, sétapálca. Ehhez kacsázó járás tartozik, kétbalkezes esetlen mozdulatok és nagyon tiszta, komoly tekintet. A kelléktárból hiányzik a nevetés és a komolytalanság. (Burleszkről szólva, amely, mint tudjuk, a paradoxonok művészete, a „magát komolyan vevő komolytalanság” hiányzik.) A csavargó alakja a „hihetetlen ügyességű ügyefogyottság”, a „legéletrevalóbb élhetetlenség”, a „csodálatos találékonyságú gyámoltalanság” szintézise (Hevesy Iván). Ha a figura feltűnik a vásznon, minden róla szól, izzik körülötte a levegő, mindenkit lejátszik a vászonról, a tárgyakat is. Chaplin atmoszférateremtő játéka határozza meg a film ritmusát, az ő jelenléte vagy hiánya. A Chaplin-filmeknek van egy különleges tulajdonságuk: a néző tökéletes „bevétele”, „ujja köré csavarása”. A néző néz egy filmet, önmagában összeállítja, értelmezgeti, strukturálgatja, reagál rá. Chaplin filmjeinél 5-10 perc után átalakul valami mássá. A néző néz, és érzi, a kis csavargó is ránéz, mintegy bocsánatot kérve létezése miatt. Utána nincs más, várni a nevetőrohamokat, amelyek pontos ritmussal úgy vannak kiszámítva, hogy a néző azért kettő között magához is térjen egy időre, rendezze sorait. 

A cirkusz egy tér, amelyet emberek töltenek be, hogy más embereket szórakoztassanak. A mozi hasonló, csak ott a vásznat töltik be emberek, jelen esetben a cirkuszi társaság. Ez kettősen artikulált helyzetet hoz létre, amit Chaplin (rendezőként) ki is használ. A cirkuszi előadásnak vannak fizika korlátai, tehát van, amit meg lehet csinálni, van, amit nem. Ha ezt a teret, közeget, ami a cirkusz, filmvásznon újrateremtik (tehát nem lefotografálják, hanem egy más médiumba transzformálják), akkor ezek a korlátok eltűnnek s máris ott vagyunk a kis csavargó lélegzetelállító produkcióinál. A burleszk mindig is igen intenzíven használta ki a filmtrükköket, de így, a fenti kettős artikuláció miatt megkülönböztetett jelentőséget kap.

A csavargó életében a cirkuszi életmód pusztán egy epizód, egy véletlen esemény (időszakos) következménye. A cirkuszba mint kívülálló érkezett, ezért nem tartja magát a cirkuszi tradíciókhoz, nem ismeri azokat és nem is érdeklik. Ezért (is) forgatja föl a társulat életét. Az az (egészséges) nonkonformizmus, amelyet képvisel, képes őt „a” cirkusz legjobbjává tenni, hogy aztán a stációkat végigjárva ugyanoda jusson, ahonnan indult: a magányba s a talajtalan létbe. Ez pedig számára az egyedüli közeg, az egyetlen élhető egzisztencia. A mutatványok, a gegek nagyon mulatságosak, de mindezeket ellenpontozza az a néhány kitartott, melankolikus beállítás, mely a figura védtelenségét, (érzelmi) kiszolgáltatottságát hangsúlyozza, s amely a végső snittben „szublimálódik”, éri el a katarzis pillanatát.
Hevesy Iván szerint a burleszk játék. Mégpedig a szó „legprimérebb értelmében”. S Chaplin játszik. Boldogan, felszabadultan, mint egy gyerek, aki beszabadul a cirkuszba és hősködik az oroszlánnal. A játék hullámzó, hol naiv, hol rafináltan kiszámított, mégis minden kockán látszik, hogy véresen komoly. Bohóckodás, amely elveszítené a lényegét, ha nem lenne ilyen felfokozott és a legmélyebben átélt. Van egy emlékezetes jelenet a filmben: Chaplin a légtornászszerepben. Chaplin (a csavargó) viccre veszi, mert tudja, hogy nincs igazi veszély, nincs tét: a rejtett rögzítőkötél tartja. Önfeledten bolondozik, a legveszélyesebb (leghalálosabb – legviccesebb) kunsztokat csinálja. A cirkusz közönsége hüledezik, remeg és mulat. Mi, a filmnézők csak mulatunk, mert tudjuk, nincs kockázat, vicc az egész. Aztán a kötél eltűnik, már mindenki egyformán izgul – mert ez élesben megy - , csak Chaplin nem. Ő játszik, mert azt szeret a legjobban. S a végén tényleg légtornász lesz, igaz, akaratán kívül, szinte véletlenül válik a levegő urává. Ami már nem is fontos, mert a nő mást szeret. De ő, Chaplin, attól még megmarad annak az aranyszívű csavargónak, aki mindenkit szeret, mindenkin segít, és elvan a saját univerzumában. Amely tágas és csak az övé.