Vagy ragyogó-kegyetlenül ragadj a mélybe,
díszként tűzz egy roncsod hegyére,
és én tanúskodom, hogy ami elmerül,
végső soron az marad felül.
Felhőről szakadt, szerény erő,
mostantól rád bízom magam.
Mérj meg, ahogy mérni kéne
az eltestetlenedetteket.
Ha úgy ítélsz, tarts fönn színeden,
bántóan illedelmesen,
ahol holdfehér arcomat
összegyűri a nyárvégi szél,
és eltévedt sirályok foglalják dalaikba.
Vagy ragyogó-kegyetlenül ragadj a mélybe,
díszként tűzz egy roncsod hegyére,
és én tanúskodom, hogy ami elmerül,
végső soron az marad felül.
S ha könnyűnek, nehéznek sem tetszem,
karcsú vadak sovány örömére,
mohos aljú csónakok között
mosd partodra a levetkőzött,
makulátlan semmi
beléd fulladt fiát.