Egyes nyugati országokban egy ideje problémásnak számít a karácsonyfa, de most már maga a szó is. Elég nagy a baj, ha a Vatikán államtitkára is megszólal ez ügyben. „A Vatikán államtitkára bírálta az Európai Bizottság kommunikációs útmutatóját, amely felszólította alkalmazottait, hogy tartózkodjanak a karácsony szó használatától.
Nyelvi barangolások (32.)
Egyes nyugati országokban egy ideje problémásnak számít a karácsonyfa, de most már maga a szó is. Elég nagy a baj, ha a Vatikán államtitkára is megszólal ez ügyben. „A Vatikán államtitkára bírálta az Európai Bizottság kommunikációs útmutatóját, amely felszólította alkalmazottait, hogy tartózkodjanak a karácsony szó használatától. A Vatican News (2021) november 30-án közzétett interjújában Pietro Parolin bíboros azt mondta, hogy a dokumentum a valósággal megy szembe, amikor lekicsinyli Európa keresztény gyökereit. A belső dokumentum címe: Az Európai Bizottság inkluzív kommunikációra vonatkozó iránymutatása, amelyet Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos indított útjára október 26-án. Az útmutató arra biztatta a belga fővárosban, Brüsszelben és Luxemburgban dolgozó tisztviselőket, hogy kerüljék az olyan kifejezéseket, miszerint a karácsonyi időszak stresszes lehet, ehelyett mondják azt, hogy az ünnepek stresszesek lehetnek. Azt is javasolták, hogy a keresztnév helyett az utónév kifejezést használják, és azt is mondja, hogy hipotetikus példák bemutatásakor a tisztviselők ne csak olyan neveket válasszanak, amelyek jellemzően egy vallásból származnak…”
De ez már egy másik téma, egyelőre maradjunk a karácsonynál. Ismerős egy kicsit nekünk ez a terv abból az időszakból, amikor „a múltat végképp eltörölni” programja zajlott. Maradjunk az ünnepneveknél! A „létező” szocializmusban, különösen annak kezdetén nálunk is veszélybe került a karácsony szó, és helyettesítésére kitalálták: fenyőfaünnep. Az Országházban nem karácsonyt rendeztek a gyerekeknek, hanem fenyőfaünnepet. Az értelmező kéziszótár így adta meg a jelentését:
• Karácsonykor, illetve újévkor feldíszített fenyőfa körül rendezett ünnepély.
Szó szerint ez szerepel a szótár 1972-es és 2003-as kiadásában, igaz, utóbbiban hozzátéve: elavult (kifejezés). Persze nálunk nem a más vallásúak érzékenysége védelmében, hanem a vallásos jelleg ellenében alkották meg ezt a kifejezést. Sárközi Mátyás Mit is jelent? című saját szótárában egyértelműen utal erre:
• fenyőfaünnep: a karácsony ateista elnevezése
Hasonlóan járt a Szent Miklós püspökre emlékeztető magyar Mikulás is. Mert valójában ki is ő?
• A gyermekek képzeletében élő hiedelem szerint – írja az értelmező kéziszótár – december 6-án a jóknak ajándékot, a rosszaknak virgácsot hozó fehér szakállú, piros köntösű, püspöksüveges öregember.
Az ő helyébe lépett a Télapó a „létező” szocializmusban:
• Mesében a telet megszemélyesítő fehér szakállú bundás öregember (tulajdonnévként: Mikulás).
Sárközi Mátyás saját szótárában itt is szerepel a minősítés:
• Télapó: az ateista politika idején e fehér szakállú, joviális öregúr helyettesítette a Mikulást.
Mikulás szavunk egyébként szépen kifejezi a közép-európai népek egymásrautaltságát, mert aki Szlovákiában megfordul, többször találkozik a Miklós szó Mikulás formájával. A szlovákban – akárcsak nálunk – Mikulás az ajándékhozó Szent Miklós neve, és van ugyebár Mikulás-ajándék (nálunk mikuláscsomagnak mondjuk, de vigyázzunk ezzel a kifejezéssel, mert színe és alakja miatt ugyanígy nevezik a pesti szlengben a szabálytalanul várakozó autók szélvédőjére helyezett büntetőcsomagot is). A nyelvi adatok szerint a Mikulás 1856-ban a szlovák nyelvből érkezett hozzánk, híven tükrözve a közép-európai népek kulturális egymásrautaltságának nemes eszméjét. De a barátinak nevezett szocialista országok kapcsolatában ez nem számított, ezért lépett helyébe a Télapó.
A magyarországi szocializmusban a karácsony ~ fenyőfaünnep és a Mikulás ~ Télapó szavak használata finom és érzékeny kommunikációs-nyelvi jelölése volt annak, hogy ki hogyan vélekedik az ünnepről, az ünnep tartalmáról, s ha tudatos nyelvhasználó volt, akkor jelölése, árulkodó jele volt annak, hogy hol is áll. Bizony olykor rá is szóltak a gyerekekre szigorú konzervatív bácsik, hogy ne a Télapót várják, hanem inkább a Mikulást.
Az Európai Bizottság inkluzív (voltaképpen szélsőségesen politikai korrekt) kommunikációra törekvő biztosa túltesz az ateistákon, hiszen a saját (keresztény) kultúra eltörlésén fáradozik.
A vatikáni bíboros dicséri a diszkrimináció elkerülésének szándékát. A módszert azonban helyteleníti: „Véleményem szerint azonban biztosan nem így lehet elérni ezt a célt. Ez végső soron az ember tönkretételét, megsemmisítését kockáztatja…” S hogy miért? „Az első a világunkra jellemző sokszínűség. Sajnos az a tendencia, hogy mindent homogenizálunk, nem tudván, hogyan kell tiszteletben tartani a jogos különbségeket.” Amelyek nem válhatnak „a megosztás vagy a diszkrimináció forrásává, ezeket egyesíteni kell egy teljes és integrált emberiség felépítése érdekében. A második az, hogy elfelejtjük, mi a valóság. Aki pedig szembemegy a valósággal, az komoly veszélynek teszi ki magát. Végül ott van a gyökereink eltörlésének szándéka, különösen ami a keresztény ünnepeket, Európánk keresztény dimenzióját is illeti.”
Az Európai Bizottság illetékese a dokumentumot „folyamatban lévő munkának” minősítette: „Megvizsgáljuk ezeket az aggályokat, hogy az irányelveket egy frissített változatban tehessük közzé”. Vagyis: folytatás következik. Nem akarok ötleteket adni, de bizony sorra kerülhet nemsokára a húsvét, a pünkösd, az összes Mária-ünnep, nem beszélve a Boldogasszonyról, s talán még Szent István is következhet a végeláthatatlan nyelvi tisztogatási küzdelemben. (Az idézeteket rövidítve vettem át a Mandiner tudósításából; ahol a pontos forrásmegjelölések is megtalálhatók.)