Saád Anna | Kavicsok (részlet)

Saád Anna 2021. december 16., 09:01

Rómában, egy magas, kockaépület tetején áll, rettenthetetlennek néz ki, elmozdíthatatlannak, pedig a szíve és ő maga is törékeny, bármikor, egy meleg szellő hatására is leeshet a magasból.

Siklódi Ferenc: Kövek 1. (rézmetszet)

Zafírkék színű kavics

Hideg van. Mindig fázom, ha rágondolok. A haját különböző színekre festi. Nem tudom, mi értelme, ő mindig gyönyörű.

Ruháján nincs mit csodálkozni, beragyogja kék fényével. Hideg, jeges. Szívét elzárva tartja a mellkasában, dobog. Az fénylik, az árasztja a fényt. Szeme metszően éjkék. Bársonyfüggönyt húznak elé, mikor kilép a fehér ajtón. Vörös szőnyegen lépked, de nála önzetlenebb embert nem ismerek. Kincsét nem magának tartja, hanem annak, aki megérdemli. Egy szelídebb embernek, mint ő, nem hófútta szépség.

Karthauzilikőr-zöld színű kavics

Lehetetlen, szabad ésszel felfogni nem lehet. Szárnyal, de földhöz van kötve, így elrepülni nem tud teljesen. Haja rövid, vidám arcát mutatja. Télen sétál, nyáron alszik, tavasszal táncol. Kezével szántja végig a füvet. Mezőben bújva figyel, és előjön, ha szeretnéd. Csöndesen lépked, megvárja, míg eljön az ő napja. Cselekszik, és övé a világ. Nem az győz, ki nyerni akar, az arat győzelmet, aki vesztesnek állt. Ha eléggé akarod, sikerül. De vigyázz! Ne akard túlságosan. Zölden világít a gyöngy.

Lazacszínű kavics

Libben a függöny. Mögüle kinéz egy eleven kéz és két barna szem. Nem láthatod, merre néz, meglepetésként ér, mert egyszerre ezernyifelé figyel. Látja a lehulló harmatcseppet ezer másodpercen át. Nézi az eget, és éjjel lát harminc hullócsillagot. Nyomon követ mindent. Szemében izzik a sötét, mely körülötte mozog, de bőrét nem érinti. Szemem csillagokat lát, ha rágondolok.

Vajszínű kavics

Kemény, alakja szilárd. Ahogy áll, kősziklaként a napfényben, és jön, megállíthatatlanul. Nem értette senki. Kezében szétmállott a szeretet, és lehullt, dolgavégezetlenül. Azt hittem, nem tud adni. Úgy gondoltam, szívében kő van. Mekkorát tévedtem! Ő taníthatna jóként élni, mutathatna csodákat. De túl szép, hogy lássam, túl puha ahhoz, hogy érezhessem. Fehér ruhája bátran lóg a levegőben.

Palaszürke színű kavics

Szeme nem áraszt fényt. Szemei vakok, keze durva, bőrkeményedésekkel tarkított. Tüskés koszorút hord, hogy fenyítse önmagát. Lánc, vastag, kíméletlen lánc követi útján, tisztes távolságból. Lába meztelen, lábfeje porban jár. Ha szemébe nézel, elfog a vágy, hogy kövesd. Követed, belépsz az álmokba. Színesek, színeit megszámolni nem tudod. Tükörképet ver szemében a tudatlanság.

Kökörcsinkék színű kavics

Rómában, egy magas, kockaépület tetején áll, rettenthetetlennek néz ki, elmozdíthatatlannak, pedig a szíve és ő maga is törékeny, bármikor, egy meleg szellő hatására is leeshet a magasból.

Mögé lépek, megfogom a karja alatt, lelökhetném, nem is venné észre, de néha nem arra van szükségük az embereknek, hogy meglökjék őket, hogy felébres - szék kábultságukból, hanem hogy kapaszkodhassanak valamibe.

Megfogom a kezét és visszahúzom, hálásan rám mosolyog, az arca gyönyörű, szemei összehúzódnak, lecsukódnak, megbízik bennem, pedig egy szakadék szélén állunk.

 

SAÁD ANNA (2005) Budapesten él, az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium kilencedikes tanulója. Az írás mellett hegedül és sportol is.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)