Neszekre, hangokra azonnal felriadtunk
Így volt mindenki, földszinttől a tizedikig
De lassan elhalványultak az események
Bánatunk hétköznapjainkba keveredtek
A VERS
Csak óvatosan ezzel a személyes hanggal
Annyi zavarodott ember jár-kel az utcán
Magukban beszélnek, mosolyognak, dühösek
Egymásnak esnek, majd rád rontanak, mert te sem
vagy kivétel / hiába akarnál a saját
gondjaiddal törődni / oda-vissza minden
áthallatszik a falakon / szeretteinkkel
súgva beszélgetünk és némán gondolkozunk
Harcolunk, védekezünk, kesergünk védtelen
Pénteken leszúrtak egy nőt a nyolcadikon
Nem tudjuk miért / még a lábtörlő is véres
lett / senki sem ismerte / mindenki előjött
A nyomozó egykedvűen, lélektelenül
végezte munkáját, s ez rögtön lehűtötte
az izgalmakat: hétköznapi ügyről van szó
ami velünk is bármikor megeshet / pénzért
vagy féltékenységből, vagy akár szadizmusból
mindegy / csak álltunk összezárva a folyosón
Figyelmeztető jelek ezek / összefüggnek
és szinte egymásból következnek a dolgok
Néha már menekülnénk, olyan szorongató
Bármi megtörténhet, csak nem látjuk a rendjét
Hétvégén kiszöktünk a közeli hegyekbe
Vittünk pokrócot, könyvet, szörpöt, szendvicseket
Kerestünk egy csendes helyet és lehevertünk
Egy ehhez hasonló történetet olvastunk…
…Nahát, hogy milyen életszerű a művészet
mondtuk nevetve, mégis némi szorongással
Éjjelre bezárkóztunk, nem bírtunk aludni
Neszekre, hangokra azonnal felriadtunk
Így volt mindenki, földszinttől a tizedikig
De lassan elhalványultak az események
Bánatunk hétköznapjainkba keveredtek
A könyvespolcon kezembe akadt a Bűn és
bűnhődés / beleolvasgattam, nehéz lett a
szívem / régen még értettem Raszkolnyikovot
Közben elromlott a lift, és ahogy másztam föl
a lépcsőházban, váratlanul elfogyott a
levegő körülöttem / szédültem, kivert a
víz, lezuhantam a kőre, elzsibbadt a bal
oldalam / lehet, hogy most halok meg, gondoltam
Zajt akartam csapni, de nem volt semmi erőm
Elájultam, és csak lassan tértem magamhoz
Hirtelen mindenféle az eszembe jutott
Ami adatott, azt nagyjából megcsináltam
Soha senkire nem fogok rákenni semmit
Rendes ember voltam / ez nem sok, nem is kevés
Illett hozzám, mint a sötét, szürke lépcsőház
Ha egyszer majd újra összegyűlnek a lakók
mert meglepem őket valódi halálommal
talán nyüzsgő magányuk is elcsendesedik
Amíg nem ér oda az ember, nem tud semmit
Addig még hős is lehet belőle / de akkor
árva, védtelen, s tán okos lesz / egy bölcs halott
Írtam erről a furcsa érzésről egy verset
és kitűztem a földszinten a hirdetőre
Másnap rögtön letépték / talán nem értették
„VERS, A MÉHEKRŐL
Virágbörtönben
dolgozunk halálunkig
Szabadok vagyunk
Telt kaptárunkban
az imádott királynő
szeret, nem ölel
Mézünkért élünk
Egymással háborúzva
együtt hullunk mind”
HAIKU RÖPTE
Szép, szép röpdösni
De ha nem maradhatsz fönt
a vonzás szebb lesz
HALÁLOS SZERELEM
Az élet élni akar
Velünk / vagy nélkülünk
Mi meg csak vele
Hű nászunkat megcsalja
a végzetes szerelem
PÁLYÁZAT
Egy emberben olyan sok minden van
Ebéd, gondolatok, csont, vér, kaki
lehetetlenségek, kóc és cirok…
Írd össze és küldd el
Aztán sorsolás lesz
Felfújhatót nyerhetsz
HAIKU GYÖNGY
Kis piszkainkat
Kagylók méhébe rejtjük
Majd visszalopjuk
Megigazulunk
Fénylő bűnbánatunkat
orrunkba fűzzük
ÉHSÉG KORA
Nap havat eszik
Gyermekek öregeket
Öreg gyermeket
Földre köpi, vénüljön
Vének a napon ülnek
SOHA MEG NEM UNJUK
Ma az óceán nagy levegőt vesz
Hullámszoknyát ölt, vendégségbe jön
Ajtónkat kitárja és félrelök
Holnap megterítünk
Tiszta inget húzunk
És őt várjuk újra
DAL VALAKINEK
Egy nő énekel
A dal édes, meztelen
Észrevesz, megáll
Mégis folytatja
Nem néz rám, csak mosolyog
Tovább vetkőzik