Sanyi, vegyed a melledre azt a gyereket! Hogy csináljak rólad szoptatós fotót a sajtónak, ha egész nap csak a sörösüveg van a kezedben? Maga meg tegye köréje a virágokat, meg az ajándékokat, hadd lássa mindenki, nálunk minden férfi meg van becsülve, ha szül. Van a disznóól mögött üres doboz, csomagoljon be még néhányat, jó nagy masnikat is tegyen rá, irigykedjenek csak a szomszédok.
Sanyi, vegyed a melledre azt a gyereket! Hogy csináljak rólad szoptatós fotót a sajtónak, ha egész nap csak a sörösüveg van a kezedben? Maga meg tegye köréje a virágokat, meg az ajándékokat, hadd lássa mindenki, nálunk minden férfi meg van becsülve, ha szül. Van a disznóól mögött üres doboz, csomagoljon be még néhányat, jó nagy masnikat is tegyen rá, irigykedjenek csak a szomszédok.
Az elmúlt nyolc hónapról mesélhetnék, lenne mit. Nem győztem dugdosni az uramat, hogy ki ne derüljön, mégsem vár gyereket. Az újságírók folyamatosan lesben álltak, hátha elkaphatják a terhes Sanyit. Megelőzvén a bajt, időnként készítettem róla néhány „lesifotót”, és elküldtem egy-egy bulvárlapnak, mintha egy olvasó csinálta volna a képeket. Ilyenkor még egy kis pénzt is kaptam, mindenki jól járt. Ezeken természetesen jól látszott, hogy az uram hasa szépen gömbölyödik. Persze hogy egyre nagyobb lett, hiszen hónapról hónapra nagyobb párnát tömtem, azt rejtettük a munkásgatyájába. Sokszor hisztizett emiatt, ilyenkor nem haragudtam rá, tisztában vagyok vele, hogy a terhes emberben dolgoznak a hormonok, attól viselkedik furcsán. Na meg tudom én kezelni Sanyit, felemeltem a napi adag pálinkáját, amitől délre mindig olyan lett, mint a kezes bárány. Onnantól csinálta, amit mondtam, egyebek mellett lenyilatkozta a híradóban, hogy mióta áldott állapotba került, képes teherbe ejteni a terméketlen asszonyokat, csupán kézrátétellel. Jó, ugye? Ezt én találtam ki az egyik éjszaka.
Nem bírtam aludni, Sanyi a terhessége alatt jobban horkolt, mint valaha. Nem csoda, hiszen nem engedtem, hogy levegye magáról a haspárnát, emiatt kényelmetlen volt neki a hason fekvés, inkább a hátára fordult. Valahol azt olvastam, hogy a művégtagok is csak úgy válhatnak az ember identitásának részévé, ha azokat minél többet hordja. A kis unokámtól, Virdzsikémtől tanultam ezt a kifejezést, hogy identitás. Nem tudom pontosan, hogy mit jelent, de amikor ezt mondom a faluban, mindenki megjegyzi, okos asszony vagyok. Aki meg nem, az irigy. Szóval aznap este Sanyi megint úgy horkolt, mint egy medvecsalád, ezért inkább kimásztam mellőle az ágyból és bújni kezdtem az internetet. Továbbra is én találom ki, milyen programokkal szórakoztassuk a nálunk megszálló drága vendégeinket, ehhez pedig folyamatosan tudnom kell, mi az, ami éppen divatos vagy éppen népszerű tevékenység. Miközben olvasgattam a különböző cikkeket, rátaláltam egy régebbi írásra, amiben valaki arról beszélt, hogy miután megcsodált egy gyönyörű kismamát, maga is teherbe esett, pedig az orvosok meddőnek nyilvánították. Egészen meghatott a történet, és az jutott eszembe, ha annak a várandós nőnek ment a csodatevés, az én Sanyimnak miért ne menne? Reggel azonnal felvetettem vele az ünneplő kantáros munkásnadrágját, abban jól látszott a nagy terhes hasa. Annyi videót megnézettem vele az interneten, hogy addigra egészen hitelesen tudta játszani a várandósságot. Már a kezét is a hasán pihentette, mint a terhes asszonyok szokták. Ettől függetlenül, amikor megkérdeztem tőle, mozognak-e a gyerekek, rendszeresen lehülyézett. Miután Sanyi kihuzakodott, felhívtam a híradósokat és elújságoltam, újabb szenzációs hírünk van. Közben eszembe jutott, hogy terhes nő is kell bizonyítéknak, különben a tévések nem hiszik el az uram újabb csodatevését. A fiamat, Petikét átszalasztottam a boltos Giziért, aki jó természetének köszönhetően egy üveg borért szinte bármire rávehető. Mondtam neki, hogy most akár két üveg bort is hajlandó vagyok fizetni, ha a tévéseknek azt nyilatkozza, az uram tenyerének érintésétől áldott állapotba került. Meghagytam neki, azt is mondja el a riportban, hogy korábban hiába próbálkoztak az urával, nem lett gyerekük. De hát négy pulyánk van, tiltakozott Gizi, de én megnyugtattam, azt senki nem tudja a falun kívül, ha meg valaki mégis szóba hozza, majd bevallják, hogy mindet örökbe fogadták. Gizi egy kicsit gondolkodott, de aztán igent mondott. A tévések imádták a történetet. Másnapra olyan sor állt a házunk előtt, amilyet ez a falu még sosem látott. Sanyi reggeltől estig simogatta a meddő nők hasát, azok meg erősen hitték, hogy ettől a hókuszpókusztól megváltozik az életük. Ketten is teherbe estek ezután, velük interjút készített a tévé, a többiekről meg elmondtam a Híradóban, hogy hitetlenek. Márpedig ha valaki nem hisz Sanyi csodatevő erejében, azzal nem is történik csoda.
Minden remekül ment, megszaporodtak a vendégházunkba betérő turisták is, szinte mindenki azért jött, hogy megnézze a terhes férfit. Még a szomszéd Juciék panziója is tele volt az uram után leskelődőkkel. Egyik este átmentem hozzá és megkértem, adja át nekünk a bevételük egy részét, ugyanis jól látható módon csakis azért van náluk telt ház, mert Sanyi a környékre vonzza a kíváncsiskodókat. Juci, amikor megtudta, hogy mit akarok, összecsomagolta a korábban elém kitett pogácsát, és azt mondta, tűnjek el a házából. Nem értem, mi volt a baja, hiszen én csak azt kértem tőle, ami jogosan nekem jár. Én találtam ki a terhes férfit – igaz, ezt ő nem sejti –, tehát minden bevételből kapnom kell, ami Sanyi révén keletkezik. Márpedig Juci vendégei az uram miatt szaporodtak meg.
Teltek a napok, Sanyi pocakja látványosan nőtt, ami nem csoda, hiszen ikreket várt. A sajtónak rendszeresen beszámoltunk a babák fejlődéséről, csupán a nemüket nem árultuk el. Miért nem? Azért, mert fogalmunk sem volt róla, fiúkat vagy lányokat tudunk majd rendelni külföldről. Eleinte ugyanis úgy volt, hogy a világhálón keresztül veszünk majd csecsemőket, s azt mondjuk, őket szülte az uram. Volt egy férfi, akit a piacról ismertem, azt mondta, ő mindent be tud szerezni az internetről. Na, ezért gondoltam, hogy a gyerek sem lesz neki probléma. Láttam épp ilyen filmet a tévében. Úgy sejtettem, hogy többnyire Afrikából és Kínából hozzák az árvákat. Megkértem a piacos embert, ha egy mód van rá, nekünk fehér gyerekeket kerítsen, ugyanis a többit nehéz lenne kimagyarázni a sajtónak. Más lett volna a helyzet, ha az elején kínai vagy afrikai csábítóról nyilatkozunk, de ez szóba sem került, az eredeti verzión változtatni meg már ciki lett volna. A piacos ember teljesen kikelt magából, amikor megemlítettem neki, hogy mit szeretnék pult alól. Kikérte magának, hogy embercsempésznek néztem, és kijelentette, többé olcsó farhátat se keressek nála, mert nekem akkor sem ad, ha minden rárohad. Ekkor éreztem először, hogy nagy bajban vagyok, na nem a piacos ember fenyegetése miatt, hanem amiatt, hogy Sanyinak hamarosan szülnie kell, miközben nincsenek csecsemők, akiket sajátjaként mutogathatna. Elkeseredésemben elhatároztam, saját kezembe veszem az irányítást, magam szerzem meg, amire szükségünk van.
Bebuszoztam a városba, s ott rögtön a szülészetre vettem az irányt. A számítások szerint Sanyinak már a nyolcadik hónapban kellett járnia, ezért minél előbb találnom kellett két csecsemőt, akiket hazavihetek. Ráadásuk még a tévéseket is ki kellett játszanom, ugyanis időközben aláírattak velünk egy szerződést, miszerint élőben közvetíthetik az uram ikreinek világrajövetelét. Rettegtem attól, hogy kiderül az igazság. Éppen ezért kitaláltam, hogy majd azt hazudjuk, Sanyi ikrei koraszülöttként, váratlanul jöttek a világra, s mindez olyan hirtelen történt, hogy a stábot egyszerűen nem volt érkezésünk értesíteni. Az egyik ügyvéd ismerősünk azt javasolta, tegyük hozzá azt is, hogy a császármetszésre életmentő jelleggel került sor, így biztosan nem tudnak majd beperelni a tévések szerződésszegésért. A kórházban többnapi keresgélés után rátaláltam egy asszonyra, aki a sógornőjével együtt szült, a gyerekek között csupán huszonnégy óra különbség volt. Mindketten lányok voltak. Az egyik nőnek elmeséltem, miért járkálok a szülészeten, mire ő felajánlotta a saját és a sógornője gyerekét is, de csak egy évre. Azt mondta, hallott már a terhes uramról, és mivel Sanyi bejött neki, segíteni akart, cserébe azért, hogy ő és a sógornője is nálunk lakhassanak a vendégházban addig, amíg a gyerekeket vissza nem kapják. Rendben, mondtam nekik, akkor egyikőtök eljátssza majd a dadánkat, a másik meg a recepcióst. Végül ebben állapodtunk meg.
A tervem egyébként bevált, a tévések eleinte pattogtak amiatt, hogy lemaradtak a szülésről, de amikor megmutattuk nekik Sárikát és Klárikát, visszavonták a keresetet, amit eredetileg szerződésszegés miatt adtak be ellenünk. S amikor már azt hittük, megmenekültünk a bajtól, jött az újabb csapás.
Ma arra ébredtem, hogy eltűnt a spórolt pénzünk, amit a kamrában dugdostam, ráadásul Sárikának és Klárikának is nyoma veszett a kiságyból. Kérdeztem Sanyit, látta-e a gyerekeket, de ő csak morgott valamit az orra alatt, és visszadőlt a kecske mellé. Hogy ütné meg a guta, nem sikerült kijózanodnia a tegnapi tejfakasztó bulija után, de az is lehet, hogy ma reggel rúgott be újra, pedig megmondtam neki, józannak kell lennie, mert jön vagy húsz tévéstáb a lányok keresztelőjére. Tűvé tettem a házat, a falut is bejártam, de se a gyerekeket, se a két asszonyt nem találtam. Most mindennek vége, nyilvánvaló, hogy a két nő átvert minket. Ráadásul a rendőrséget sem hívhatom, mit mondanék, hogy gyerekeket kölcsönöztünk, hogy mindenkit átverjünk?
Miközben azon gondolkodom, hogyan mentsem meg immár sokadjára a Sanyi csodái elnevezésű programsorozatot, két vadidegen lány állít be a panzióba. Húszéves formák lehetnek. Mindkettőn menyasszonyi ruha van. Ilyet életemben nem láttam. Azt mondják, szobát szeretnének egy éjszakára. Miután látják a döbbenetet az arcomon, elmesélik, hogy fogadásból öltöztek menyasszonynak, a ruhát holnap estig viselniük kell, még alvás közben sem vehetik le. Jól van, mondom, attól még megszállhatnak nálunk, sőt ebédet is kapnak, van bőven étel, rendeltünk a keresztelőre, ami ugye most már elmarad. A lányok faggatóznak, mi történt, én meg elmesélem neki, hogy az urammal csoda történt, mert ő Sanyi, aki varázslatokra képes, néha vízen jár, meg ilyesmi, most például ikreket szült, de Sárika és Klárika hirtelen eltűntek. A lányok sajnálkoznak, azt mondják, mindenben segítenek, csak mondjam meg, mit tegyenek. Ötletem sincs, válaszolom.
Két óra elteltével gyülekeznek a ház előtt az újságírók. Sanyit közben sikerült összekaparnom, beültettem egy nagy díszes fotelba az udvar közepén. Mondom neki, erősen törölgesse a szemét, mintha sírna. Azt tervezem, hogy bevalljuk a tévéseknek az igazságot, miszerint Sanyit mégiscsak az ufók termékenyítették meg, s most, hogy megszült, az ikrekért érte jöttek a földönkívüliek és elvitték őket. A híradós riporter integet, hozzuk elő az ikreket és kezdjük meg a keresztelőt, mert két perc múlva indul az élő adás. Kisimítom az otthonkámat, megfogom Sanyi kezét és belekezdek a mondókámba. Közben a két menyasszony megjelenik az udvaron, leülnek az újságírók mellé. Ekkor hirtelen megvilágosodom és tudom, ismét megmenekültünk:
Drága vendégeink, kezdem. Az éjszaka újabb csoda történt nálunk, Sárika és Klárika hirtelen megnőttek, húszévesek lettek. Nem tudjuk, mi történt, talán a jó vidéki levegő hatott így rájuk, vagy az apatej. A lényeg, hogy ma nem keresztelő lesz, hanem esküvő, íme, a két menyasszony, mondom, és a lányokra mutatok. Sanyi meghúzza a borsodis üveget, és azt mondja, jól kiütött Jóska pancsolt pálinkája, ha észre sem vettem, hogy ez történt az éjszaka.