Kolev András | Újabb versek

Kolev András 2022. január 02., 06:43

Az ablakodra jégvirágok nőnek,
a szél zajong, ásít a délután.
Ölébe bújsz a boldogabb időknek,
a szék megbillen, képzelődsz csupán.

Pinczés József: Emlék-komposztáló (olaj, vászon, 40 × 50 cm, 2014)

Téli vers

A lépcsőházban muskátlik nyaralnak,
a szebb napokra árnyék költözött.
Teádba kortyolsz, ülve dőlsz a falnak,
s többször megállsz két gondolat között.

Az ablakodra jégvirágok nőnek,
a szél zajong, ásít a délután.
Ölébe bújsz a boldogabb időknek,
a szék megbillen, képzelődsz csupán.

Az ujjaidhoz emlékek ragadnak,
új verset írsz, sorokra sor kerül.
Hiába fázol, hinni tudsz magadnak,
s elboldogulsz, mert tűz ég legbelül.

 

Modernebb szonett

A szűk kis utcán záporvíz botorkál,
s ahol felénk egy macskaszem tekint,
a híd előtt, a rozsdás drótbokornál,
a múlt, mert hasznos, arcot vált megint.

Egy vak gödörben szóvirágok nyílnak,
a vaskorlátra bamba árny hajol.
Zaj nyúzta csendben néhány oszlop sír csak
a varjak lakta árva fák alól.

A túlsó parton tornyok mozdulatlan;
puhább szobákban illatos huzat van;
s a döntnök hozza hímzett vánkosát.

Ifjak lihegnek testre írt szerepben,
szájuk nyomot hagy, ám szavuk jelet sem,
így jutnak végül gödrön, árkon át.

 

Önvád

A semmiben megállsz magadnak háttal,
korábbi éned érvel ellened.
A hallgatásod, bármit gondolsz, rád vall,
s könyörtelen, nem hagy felejtened.

Kétségeid, ha szólsz, szavadba vágnak,
az új ügyész lesöpri válaszod.
Tanút hozat, ki bábja lesz a vádnak;
a szembesítést félve vállalod.

A bűntudat tekintetedbe fészkel,
s egy könnyű penge éle les feléd.
Nem küzdenél a rád szabott egésszel,
ha bőrödet kevésbé féltenéd.

Az alku csábít, nem törődsz az árral,
mert innen el megannyi út vezet.
Vigaszt találsz, a fényed újra szárnyal
a kínod enyhül, s másod nyújt kezet.

De el ne hidd, akad még több esélyed,
az óvadékra bár marad keret,
nem lesz az úgy, mint untalan reméled.
Bírád az ég s a lelkiismeret.