Válasszunk semleges bolygót,
a szánalom és alázat gyalázatától
egyforma távolit,
legyen meg a mi akaratunk,
és jöjjön el a mi országunk.
Anonymushoz
Hiányzol, Anonymus –
te napot ígérsz,
én éjszakát holddal, csillagokkal.
A pillanatok fontosak,
miket körénk emel az égi kar:
az idő cselekedeteink váróterme.
Országod világosabb a többinél,
biztonsággal tájékozódom benne,
kedves halottainkkal tegeződünk
suttogásunkkal fellármázott temetőkben.
Szép a te megtizedelt birodalmad.
Vezetsz tovább,
megláttatod a szépséges körforgást,
tócsák piszkos vize miként emelkedik felhővé,
megérteted, hogy szebbet, teljesebbet él
az embernél egy parányi virág is –
mozdulatlanságra ítélve, szótlanul.
A teljesség hiánya borzaszt:
miképp, ha tér-idő járomban vakon?
Tekinteted a létezés költeménye.
Áruld el Kőműves Kelemenné titkát,
ne űzzenek el a falat építők közül!
Vallod, puszta önárulásunk
felnőtté nem növeszt,
az arc arcunkká akkor állandósul,
ha magunkról megfeledkezünk.
Ima
Jöjjön el a te országod,
és legyen meg az én akaratom,
ez kell: ország és akarat,
a létezéshez a feltétel ennyi,
miért kell gyávaságunkba belehalni?
Válasszunk semleges bolygót,
a szánalom és alázat gyalázatától
egyforma távolit,
legyen meg a mi akaratunk,
és jöjjön el a mi országunk.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)